Gazdák traktorokkal tartanak blokád alatt határátkelőket

2024. február 02. 17:07
Áll a bál a belga-holland határnál.
 
Belga és hozzájuk csatlakozott holland gazdák traktorokkal akadályozzák az országaik közötti határátkelők forgalmát, a termelők újra elérhetetlenné tették a belgiumi Zeebrugge kikötőjét – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap pénteken a rendőrségre hivatkozva. Alexander De Croo belga miniszterelnök a blokádok felszámolását sürgette.
 
Gazdák traktorokkal tartanak blokád alatt határátkelőket
Belgium déli országrésze, Vallónia gazdái mellett az eddiginél határozottabb figyelemfelkeltő megmozdulásba kezdtek az észak-belgiumi Flandria gazdái is, akik holland mezőgazdászok támogatásával átjárhatatlanná tették a belga-holland határokat.
 
A véleményük szerint következetlen uniós agrárpolitika ellen tiltakozó termelők óránként legfeljebb csak néhány kamiont engednek az egyik országból a másikba.
 
Az északi Antwerpen környéki autópályák nehezen járhatók, kijárataik forgalmát szintén traktorok lassítják. A flamand gazdák pénteken újra megközelíthetetlenné tették az északi-tengeri Zeebrugge kikötőjébe vezető utakat is. Az ország második legnagyobb tengeri kikötőjét keddtől két napra már zár alá vették.
 
A gazdák szakszervezetei és néhány nagyobb üzletlánc között létrejött megegyezésnek köszönhetően az ország több városában legalább részben feloldották a traktoros blokádot, a tüntetők és a kormány közötti megegyezésre azonban még várni kell – jegyzeték meg.
 
A belga miniszterelnök a flamand nyelvű Radio 1 közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott: "eljött az idő, hogy a gazdák felhagyjanak a blokádokkal", ugyanis – közölte – a termelők jelzését európai és országos szinten is megértették a politikusok.
 
"A mi megközelítésünk az, hogy konzultációkat kezdünk, míg mások a hadsereg bevetését támogatták. De nem hiszem, hogy ez a fajta konfrontáció sokra vezetne" – fogalmazott Alexander De Croo.
 
Úgy vélte, a belga kormány már sok lépést megtett a gazdák érdekében, noha – mint kiemelte – tisztában van azzal, hogy a tüntetők nagyon gyors megoldásokat várnak. A legtöbb kérdés összetett, megoldásuk időt igényel – tette hozzá a belga miniszterelnök.
 
A tiltakozó akciók szervezői pénteken közölték: az országos megmozdulás időtartama a politikai döntésektől függ. A gazdálkodók mindaddig folytatják a tüntetéseket, amíg a kormányzat konkrét intézkedéseket nem terjeszt elő a problémák kezelésére.
 
A belga gazdálkodók a csökkenő bevételeik, romló gazdasági kilátásaik mellett a bonyolult jogszabályok és a túl sok adminisztrációs munka miatt tiltakoznak. Elítélnek továbbá több, túlzónak tartott belga és uniós környezetvédelmi intézkedést, valamint az uniós szabadkereskedelmi megállapodások kockázataira hívják fel a figyelmet.
 
A forgalomlassítással is járó megmozdulás Belgiumban egy héttel ezelőtt kezdődött vidéki városok közelében.
 
Egyre hosszabb azoknak az európai országoknak a listája, ahol a gazdák traktorokkal vonulnak az utcákra, lassítják vagy éppen elzárják a forgalmat. Tüntetnek a német, a francia, a román, a lengyel, a belga, a görög és az olasz gazdák is.
Ebben a cikkünkben összefoglaltuk, miért tüntetnek a gazdák.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke azt közölte, hogy jövő pénteken a záhonyi határnál fognak tiltakozni a magyar gazdálkodók az Európai Bizottság döntése ellen, amely lehetővé tenné újabb egy évre az ukrán termények vámmentes behozatalát.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

2023. május 31. 11:21
A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
 
A szakember a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón felidézte, az egyesület 2021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.

Már csak látszat, hogy van Magyarországon szociális ellátórendszer

2022. december 19. 07:57
A kormány nem ad több pénzt a szociális ellátórendszerre, de az intézménybezárásoktól is tart, ezért döntött úgy, hogy lazít a személyi és tárgyi feltételeken. Már a bölcsődékben is - írja a Népszava.