Gazdászok a javából

2023. május 12. 11:28
Az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenye nem csupán a nemes versengést és a találkozás lehetőségét jelenti, hanem ráirányítja a figyelmet a jövő nemzedék kiváló gazdászai képzésének fontosságára is.
 
Az Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyét 2023. május 5-én rendezte meg az Alföldi Agrárszakképzési Centrum - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Hód-Mezőgazda Zrt-vel, együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával - a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár keretein belül.
Gazdászok a javából
A versenyen az agrárképzésben tanulók három fős csaptokban vettek részt. Az ország agrárszakképzési centrumaiból két-két iskola nevezett, így összesen tíz csapat versengett.
A Gazdászverseny fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter volt, akit a megnyitó alkalmával Farkas Sándor miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár képviselte. A miniszterhelyettes nyitóbeszédében azt mondta, hogy a gazdálkodás nem csupán egy munka, hanem egy életforma. Kihangsúlyozta, hogy amikor az új szakképzési törvény elfogadásra került, már akkor is egyértelmű volt, hogy az agráriumban mennyire fontos a jól felkészült, szakmailag és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező fiatal, akik a jelenlegi gazdáktól átveszik majd azt a stafétabotot, amire szüksége van ennek az országnak. Ti lesztek azok, akik a legújabb technikákat, technológiákat fogjátok alkalmazni a gyakorlatban - jelentette ki.
 
A versenynapon a délelőtti megnyitót követően elméleti, majd délután gyakorlati tudásukat bizonyíthatták a versenyző fiatalok a szakmai zsűri előtt például növényismereti, állattenyésztési és még számos ügyességi feladaton keresztül.
 
 
A rendezvény célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a mezőgazdaságra, a gazdálkodásra és a gazdálkodási hagyományokra, valamint, népszerűsítsék az agrárszakképző intézményeket, kapcsolatot és csapatot építsenek az iskolák között.
A gazdász csapatok közül voltak, akik a szakmai tesztfeladatokban szerepeltek kimagaslóan, voltak, akik a gyakorlati feladatok közül a növényfelismerésben és a takarmányvizsgálatban remekeltek jobban. A délutáni gyakorlati feladatok megoldása során a szigorúan vett szakmai kérdéseket játékos versenyszámok színesítették. A különböző ügyességi feladatokban nagy lendülettel, győzni akarással vettek részt a versenyző csapatok.
 
Meggyőződésünk, hogy az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenye nem csupán a nemes versengést és a találkozás lehetőségét jelenti, hanem ráirányítja a figyelmet a jövő nemzedék kiváló gazdászai képzésének fontosságára is. - összegezte a versenynapot Dr. Horváth József az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója.
 
 
A zsűri tagjai voltak:
Dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár (AM), a zsűri elnöke, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a zsűri társelnöke, Székely Erika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési és szaktanácsadási igazgatója, a zsűri társelnöke, Dr. Mikó Edit egyetemi docens, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja, Kurusa Tamás termelési vezérigazgató-helyettes, a kiállításszervező Hód-Mezőgazda Zrt. képviseletében, Isaszegi Norbert termelési vezérigazgató-helyettes, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. (Mezőhegyes), Bernhardt Ferenc, a Bonafarm Mezőgazdaság műszaki-stratégiai fejlesztési igazgatója.
 
A versenyző csapatok:
  • Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárdról,
  • Déli ASzC Kiskunfélegyházai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium,
  • Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Nyíregyháza,
  • Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Brózik Dezső Tagintézménye, Berettyóújfalu,
  • Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Velence,
  • a Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata, Győr,
  • a Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata, Pécel,
  • a Közép-magyarországi ASzC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból, Vácról érkezett,
  • Alföldi ASzC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Makóról
  • Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola csapata, Hódmezővásárhelyről.
 
A versenyen 1. helyezést ért a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Kiskunfélegyháza) csapata,
a 2. helyet a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Szekszárd) csapata érdemelte ki,
 
3. helyen pedig a Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Győr) csapata végzett.
 
Valamennyi versenyző és felkészítő oktató ajándéka a kiállításszervező, Hód-Mezőgazda Zrt. ajándékcsomagja, valamint egy MI Body Composition okosmérleg az Axiál Kft. felajánlásában.
 
A diákok átvehették továbbá a Bonafarm Mezőgazdaság ajándékcsomagját, valamint a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. (Mezőhegyes) ajándékát.
 
1-2-3. helyezett csapatok nyereményei: a Hód-Mezőgazda Zrt. felajánlásában egy-egy tanulódrón, egy-egy üvegdísz, valamint szakmai tanulmányút a Bonafarm Mezőgazdaság telephelyein (Csípőtelek Csodafarm, Bóly Zrt. stb.), a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nél, valamint a Hód-Mezőgazda Zrt. telephelyein Hódmezővásárhelyen.
 
Az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenyének vándorserlegét a tavalyi év I. helyezettje, a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium győztes csapata birtokolhatta a verseny napjáig. Az idei év Gazdászversenyének legjobb csapata ismét a kiskunfélegyházi gazdászok lettek, akik Székely Erika szakképzési és szaktanácsadási igazgató asszonytól vehették át a vándorserleget, amely a következő országos gazdászversenyig - újabb egy évig -, továbbra is díszítheti a csapat iskoláját.
Az SZTE Mezőgazdasági Kara ösztöndíjat ajánlott fel a verseny helyezettjei számára: az 1. helyezett csapat tagjai 150.000 Ft, a 2. helyezett csapat tagjai 100.000 Ft, a 3. helyezett csapat tagjai 75.000 Ft ösztöndíjat nyernek, amelyet sikeres felvételi esetén, a Kar hallgatójaként fognak megkapni.
 
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. négy különdíjat ajánlott fel, a "Legjobb növényfelismerés", "Legjobb takarmányvizsgálat", "Az ügyességi feladatban legmagasabb pontszámot szerzett csapat" és "A zsűri különdíja" kategóriában, melyből kettőt az 1. helyezett (Kiskunfélegyháza) csapata nyert el, további különdíjasok az Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Nyíregyházáról, valamint a II. helyezett Szekszárdról
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Az építési területekre beköltöző partifecskék védelmére figyelmeztet az MME

2024. április 08. 15:09
Évről évre probléma az építési területekre beköltőző partifecskék védelme, ezért körültekintő munkavégzésre és megelőzésre figyelmezteti a beruházókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Óbuda-Békásmegyer lett 2023-ban az Év madárbarát települése

2023. október 27. 12:32
Óbuda-Békásmegyer lett 2023-ban az Év madárbarát települése: a pályázatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először – tájékoztatta a szervezet az MTI-t okt.26.-án, csütörtökön.