Génsebészek a kukorica tökéletesítésén dolgoznak
2024. január 26. 13:08
Kínai tudósok magas vastartalmú kukoricafajtát állítanának elő.
A Kínai Mezőgazdasági Tudományos Akadémia kutatói, génsebészet alkalmazásával, magas vastartalmú kukoricafajta létrehozásán dolgoznak, amelynek a kilónkénti vastartalma (a hektáronkénti termés csökkenése nélkül) elérheti a 70,5 milligrammot, ami a termesztésben lévő fajtákhoz képest több kétszeres – írja a whychinese.co.za.
Ez nagyon fontos eszközt jelenthet az emberi szervezet immunitásának erősítésében és a világszerte évről-évre nagyszámú áldozatot szedő vészes vérszegénység megfékezésében, illetve megelőzésében, mivel a vas az emberi vér egyik fontos alkotó eleme.
A WHO kimutatta, hogy az öt év alatti gyerekeknek 40, a 15 és 49 év közötti nőknek pedig 30 százaléka szenved vérszegénységben, a várandós nőknél viszont ez az arány a 30 százalékot is meghaladhatja.
A kutatások eddigi eredményei alapján a megfelelő új fajta rövid időn belül forgalomba kerülhet.
Az USA Nemzeti Egészségi Intézete szerint, a vörösvértestek folyamatos termelődéséhez a férfiaknak napi 8, a nőknek pedig napi 18 milligramm vas felvételére van szükségük.
A vassal történő dúsításnál a kukorica kiválasztását főleg az indokolja, hogy ez a növényfaj a fejlődő országokban a lakosság nagy hányadának alapvető élelmiszer forrását képezi és így olcsó vasforrást jelentene.
A kutatók az eddigi eredményekről és a vastartalom szabályozásáért felelős gén azonosításáról cikket közöltek a „Science" folyóiratban.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Újabb hazai termékek állnak uniós oltalom alatt
2023. szeptember 13. 14:24
Az Európai Bizottság három újabb magyar agrártermék elnevezését jegyezte be, amelyek a Borzag pálinka, a Sárréti kökénypálinka és a Szabolcsi alma. Ezzel 85-re emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar földrajzi árujelzők száma. Ezzel 32 magyar élelmiszer, 38 magyar bor és 15, ugyancsak magyar pálinka elnevezése védett az EU területén.
Kevesebb diótermés lett a vártnál. Egész Európában csökkentek a számok.
2023. november 13. 15:55
Az egész országban kevesebb lett a termés, mint arra számítani lehetett.
Magyarországon és az Európai Unióban is kevesebb diótermés lett a vártnál. Franciaországban például az aszály miatt esett vissza a termés mennyisége, de Romániában, Olaszországban és Spanyolországban sem emelkedtek a számok. Ennek okaként az import várhatóan 11 százalékkal, nagyjából 300 ezer tonnára emelkedik majd meg, főleg a fellendülő kereslet miatt.

