Amikor megkerestelek, hogy lenne-e kedved, időd a szervezetekben előforduló szimbolikus és haláleseti veszteségekről beszélgetni, nagy csenddel reagáltál, miután elmondtam a mondandómat.

Fekete Erika: Amikor felhívtál, aznap tudtam meg, hogy meghalt az egyik fiatal kollégám, akit év elején vettem fel a csapatunkba. Ő éppen, hogy elkezdett beilleszkedni a csapatba, amikor jött a pandémia és mindenki elment home office-ba. Tehát neki már a betanulás és a kapcsolatépítés is nehezebb volt. Megkedveltük, nagyon segítőkész, kompetens kolléga volt. Aztán kisvártatva, abszolút váratlanul, meghalt a testvére, fiatalon. Majd három hónapra rá elhunyt ő is, ugyanilyen váratlanul.

A testvére halálát követően többször beszélgettem vele erről, mert akkor láthatóan nem volt jól. Többször megkérdeztem, hogy hogy van, hogy érzi magát, hogy tudunk segíteni. Javasoltam, hogy keressen fel gyászterapeutát is, ajánlottam neki egy jó szakembert. Mondta, hogy nehéz, és hogy nem szeret egyedül lenni. Ezen családilag segítettek is, mert az egyik rokona gyakorlatilag ide költözött hozzá, hogy ne legyen egyedül. Ettől megoldódni látszott az állapot, hogy már nincs annyira egyedül, van kihez szólnia. A munkáját továbbra is kiválóan végezte. Sajnos a pandémia sem segítette a helyzetét, mivel szívesebben dolgozott volna hús-vér emberek között. Ő időnként be is jött az irodába, ilyenkor találkoztunk. De mivel a többség, a csapattagjai nem jártak be, így ez nem volt ideális számára.   

Vezetőként mi volt a legnehezebb számodra ebben a helyzetben?

- Nem tudjuk, mi okozta a halálát - csak annyit tudunk, hogy este lefeküdt aludni, és reggel már nem ébredt fel. Azon gondolkozom folyamatosan, hogy megelőzhettük volna-e, észrevehettük volna-e, hogy sokkal komolyabb segítségre van szüksége. A családja említette, hogy volt pszichiáternél a testvére halála után, de nem nagyon vált be neki. Mindeközben ő lelkesen dolgozott, és a szakmai kihívásokat jól teljesítette. Ő egy nagyon kemény „taposómalom” jellegű cégből jött, amihez képest szerintem a mi cégünk emberibb, könnyebb, családiasabb. Soha nem panaszkodott, mindig mindent rendesen megcsinált, felajánlotta a saját feladatain felül is a segítségét, például Excel-tréninget tartott a többieknek, abszolút jó vezető kolléga volt. Nem látszott rajta, hogy esetleg nagyobb terhelés lenne rajta, mint amit elbírna. Így azon kívül, hogy tudtuk, hogy egy természetes és nehéz gyászfolyamatban van, mivel erős volt és helytállt, (a távollét lehetőségét sem igényelte), úgy tűnt megbirkózik a fájdalommal. A beszélgetéseink során úgy érzékeltem, hogy a hétköznapi kommunikáción felüli személyes érdeklődést sokra értékelte, segített neki, és nem mutatta jelét, hogy még komolyabb támogatásra van szüksége az érzelmi teher elviseléséhez. A cégünk is nagyon kritikus pénzügyi helyzetben volt akkor a megrendelések elmaradása miatt, csökkentett munkaidővel és bérekkel működtünk, hogy ne kelljen elküldeni dolgozóinkat, arra sajnos nem volt módunk, hogy céges forrásból finanszírozzunk pszichoterápiát. Persze ez azóta is foglalkoztat, hogy vajon az segíthetett volna-e rajta, és elfogadta volna-e az ilyen irányú támogatást.

Tudtátok támogatni a családot?

- Próbáltunk temetési segéllyel, és dolgozói gyűjtéssel segíteni. Bár a járványhelyzet miatt az egész csapat csökkentett fizetésen volt, mindenki nagyon segítőkészen reagált. Megkértem a kollégákat arra is, hogy írjanak pár sort, milyen emlék jut eszükbe róla, mit szerettek, értékeltek benne. Ez egyfajta rituálé is. Ezeket egy kártyára tettem rá és elküldtük a családnak egy szép formában, hogy így emlékezünk rá. Úgy érzékeltem, hogy ez a családnak fontos. Amikor bármilyen pozitív szót mondtam a gyermekükről, akkor mindig visszakérdeztek: “Igen? Örülünk, hogy megszerették.” Talán ha látják, hogy mennyire becsültük és értékeltük őt, akkor ez talán egy kicsit könnyebbé teszi nekik a feldolgozhatatlant. A szülőknek elképzelhetetlenül nehéz lehet mindkét gyermeküket rövid időn belül elveszíteni. Nekünk is borzasztó nehéz. Itt a cégnél ez volt az első haláleset. A kollégáknak is sokkoló volt, hogy ilyen megtörténhet.

Ahogy Erika cége is, sok más szervezet próbál a hasonló embert próbáló helyzetekben segíteni a családnak, hozzátartozóknak. Van, ahol létezik erre szabályzat, ilyen például a Google, ahol egy Google-alkalmazott halála esetén házastársa vagy élettársa a halált követő 10 éven át az elhunyt munkatárs fizetésének 50%-át minden évben megkapja a cégtől, a részére opciósan járó részvényekkel együtt, és a gyermekeket is segítik. László Bock, a Google akkori HR vezetője szerint az intézkedés “hatása óriási volt”, mert “tanúskodott az értékeinkről, tanúskodott az együttérzésünkről. Azoknak az alkalmazottainknak pedig, akik gyógyíthatatlan betegséggel küzdöttek, nagy megnyugvást jelentett.” Nem minden cég tud azonban ennyire nagyvonalú lenni, miközben szeretne segíteni.

Milyen lehetőségek vannak még? Köthetünk például élet-, betegség-, és balesetbiztosítást minden alkalmazottunk számára. (Még jobb, ha a prevenció jegyében ezt kiegészítjük az ajánlott szűrésekhez való könnyebb és gyorsabb hozzáférés biztosításával.) Támogathatjuk a kollégákat is abban, hogy ha ők is szeretnének segíteni és pénzt gyűjteni a hozzátartozók számára, akkor minél könnyebben meg tudják ezt tenni. Van ahol egy adománygyűjtő ládát használnak erre a célra, és van ahol online gyűjtő kampányt szerveznek. Olyan cég is van, ahol  - a kollégák kérésére - lehetőséget biztosítottak arra, hogy a közvetlen csapattagok fizetésük egy bizonyos százalékát felajánlják a család részére egy meghatározott időn keresztül.

A hozzátartozók támogatása természetesen nem csak az anyagiak terén valósulhat meg. Ahogyan az interjúrészletben is elhangzott, nagyon sokat tud számítani a hozzátartozóknak, ha a munkatársak megosztják, milyen emlékek, történetek fűződnek elhunyt kollégájukhoz. Jennifer Moss (Harvard Business Review, 2017/06) egy olyan esetet idéz fel, amikor egy cég 20 éve náluk dolgozó, tapasztalt szakemberét veszítette el. Ők a búcsúnak azt a módját választották, hogy 21 napon keresztül minden nap olyan történeteket, emlékeket idézték fel, melyek kollégájukkal kapcsolatosak. Ezt követően az összegyűlt írásokat és fotókat egy emlékkönyvben rögzítették, melyet kollégájuk özvegye számára ajándékoztak.

Amikor haláleset kapcsán tehát a hozzátartozók támogatásáról gondolkodunk, anyagi és lelki támogatást is nyújthatunk. Az anyagi támogatás esetében vannak az eseti támogatások, mint például a temetésre vagy egyéb hasonló költségre szánt összegek. Természetesen azt, hogy melyik támogatási módot választjuk, érdemes cégünk és munkavállalóink lehetőségeihez és helyzetéhez igazítani.

Ha lelki támogatásra gondolunk, akkor ez irányulhat a kollégák felé is, akiknek gyászában segíthet, ha meg tudják osztani a emlékeiket, élményeiket az elhunytról és így tudnak búcsúzni. Másrészt lelki támogatás kapcsán gondolhatunk az elhunyt hozzátartozóira, akiknek sokat jelenthet az, hogy megtapasztalják, hogy szerettüket mások is szerették és megbecsülés övezte. A munkatársak által megosztott történeteken keresztül pedig egy olyan oldalát ismerhetik meg halála után, amihez ők maguk nem fértek hozzá, nem ismertek. Ez egy felemelő, gazdagító élmény lehet a gyász viszontagságai közepette.

hrportal.hu