Gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Hatvanban

2020. július 24. 07:34
A magas hozzáadott érték, a tapasztalat, a megfelelő kockázatkezelés, a jól felmért piaci igények, az ehhez alakított termelési struktúra és korszerű technológia adja egy vállalkozás eredményességét, a kormányzat a támogatások révén ehhez eszközt tud biztosítani – jelentette ki Feldman Zsolt a Simon családi gazdaság gyümölcsfeldolgozó üzemének átadásán, Hatvanban. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program élelmiszeripar (ÉLIP) fejlesztését célzó támogatása keretében mintegy 900 projekt nyert támogatást összesen 160 milliárd forint értékben.
 
Gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Hatvanban

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kertészeti kultúra kiemelten fontos az Agrárminisztérium számára, a közeljövőben egy 30 milliárd forint értékű pályázati lehetőség nyílik majd az ágazatnak, amelyet egyebek mellett hűtőházra, osztályozó- és csomagoló berendezésekre lehet fordítani. Feldman Zsolt úgy fogalmazott: a különböző támogatásokkal a kormányzat azt szeretné segíteni, hogy a Magyarországon évente megtermelt 8-900 ezer tonna gyümölcs minél magasabb minőségben kerülhessen a fogyasztók elé, valamint tovább bővüljenek a magyar zöldség-gyümölcs piac lehetőségei.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Ez a beruházás olyan XXI. századi megoldás és technológia, amely új lehetőségeket is teremt, hiszen minden ilyen lépés példát mutat és egyben új lendületet ad a gazdálkodók, a vállalkozások számára – mondta el az üzem átadásán Jakab István. Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: a családi gazdaság mögött egy olyan innovatív ember áll Simon Attila személyében, aki az egész gazdatársadalmat inspirálni tudja.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

A gyümölcsfeldolgozó 82 millió forintból épült fel, melyhez 32 millió forint támogatást kaptak. A beruházás része egy dió szárító gép, gyümölcsfeldolgozó gépsor, aszaló- és gyümölcsprés, valamint gyümölcslé és aszalt gyümölcs-csomagoló gépek.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkek

Nem minden tej, ami annak látszik

2020. február 18. 08:40
Egyre több valótlan vád éri a tejtermelőket és -feldolgozókat az állatvédők és a klímaaktivisták részéről, akik gyakran felelőtlenül, mindennemű kutatómunka elvégzése nélkül tesznek nyilatkozatokat, jelentetnek meg álhíreket vagy közölnek blogbejegyzéseket, amelyekkel sokat ártanak a szakmának. Az eredmény, hogy sok fogyasztó bizalma megrendül az állattenyésztésben, és más termékekhez fordulnak. Akárcsak a hús helyettesítésére a műhúsok, a tej esetében a növényi tejek (helyesen megnevezve növényi italok) jelentek meg alternatív lehetőségként.

Hamarosan itt a nagy állami árstop, mutatjuk, mire számíthat a boltokban

2022. január 28. 09:06
Február elsejétől új világ jön a boltokban, de valóban olyan nagy változás lesz a vásárlók számára, hogy hat termékcsoport esetében az októberi szinten fagyasztotta be a kormány a fogyasztói árakat? Mivel a kormány kék plakátja sokat nem árult el, számoltunk, és minden más kérdésre is megkerestük a választ.