Kevesen tudják, de poszméhek nélkül szinte eltűnne a paradicsom. Az amerikai eredetű növény beporzásában ugyanis e nagy testű, szőrös bundájú vadméh, amelyet közönségesen dongónak is hívnak, sokkal eredményesebb tenyésztett házi méh rokonánál.

Szárnyainak meghatározott frekvenciájú rezgetésére van szükség a virágok portokjainak felnyílásához és a virágpor kiszabadulásához. Angliában és egyes nyugat-európai országokban nem véletlenül árulják kis dobozokban jó pénzért a szabad természetben már nagyon megritkult, egyes helyeken ki is pusztult poszméhcsaládokat. De a vadméhek a lucernát is hatékonyabban porozzák be a házi méhnél. Egy magyar kutatás pedig azt igazolta, hogy az almáskertekben is jobb a termés, ha a házi méhek mellett a vadméhek is besegítenek. A napraforgótáblákkal kapcsolatban meg azt derítették ki, hogy a vad rokonok valahogyan szaporább munkára serkentik a – tán a konkurenciától félő – házi kollégát, s az eredmény itt is a jobb hozamokban jelentkezik.

Mindezt egy most nyilvánosságra került nagy nemzetközi jelentés kapcsán mondta el lapunknak Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa.

A száz leggyakoribb, állatok beporzását igénylő termesztett növény között az előbb említettek mellett ott a hagyma, a káposzta, a karfiol, a körte, a mandula, a kakaó, a kávé, a mustár, a repce, a retek, a répa és az uborka, hogy csak néhányat említsünk. De a bútorok vagy hangszerek alapanyagául szolgáló fák, a textilanyagainkhoz szükséges növényi szálakat szolgáltató növények jó része sem élne meg a virágaikat beporzó állatok nélkül. A száz legfontosabb termény beporzásának a bevezetőben említett háromnegyedes aránya úgy jön ki, hogy növényenként eltérő az állatok beporzási szerepe.

Kétségtelen, hogy a globális termelés mennyiségének csak harmadát teszik ki az állati beporzású növények: az eltérést az előbb említett 75 százalékos arányhoz képest részben az óriási tömegben termesztett gabonafélék magyarázzák, melyek önbeporzását a szél segíti. A növényi alapanyagok sokféleségét és táplálkozásunk változatosságát, a vitaminokhoz és tápanyagokhoz való hozzájutást tekintve azonban az állatok jelentősége felmérhetetlen.

Persze nem csak méhek szorgoskodnak a virágok körül. A rovarok több csoportja, így lepkék, legyek és poloskák mellett a trópusokon kisebb madarak, emlősök, hüllők, sőt csigák is részt vesznek a növényvilág megújulásában. A mérsékelt égövön azonban szinte kizárólag a hatlábúakkal számolhatunk. Közülük is elsősorban a méhek járnak az élen. Vadméhfajokból világszerte körülbelül húszezer létezik, s hazánkban is hétszáz, eltérő formájú, színű, mintázatú faj tüsténkedik a néhány milliméteres apróságoktól a többcentis „óriásokig". Némelyek „nyelve", szipókája rövid, másoké hosszú attól függően, hogy milyen formájú virághoz szoktak hozzá az evolúció során. Akad olyan közülük, amelyik a hasoldalán lévő szőrös kefével gyűjti a virágport, másik meg a hátsó lábán összegyűjtve gömb formában cipeli az utódjainak a táplálékot. Néhány faj családos életmódot folytat, legtöbbjük azonban egyedül él – mondja Kovács-Hostyánszki Anikó, aki hét éve egy németországi ösztöndíjas útja során szeretett bele a méhek kutatásába.

Házi méhünkről kevesen tudják, hogy tulajdonképpen a nyugati mézelő méh nevű faj számos, egymással keveredni képes alfaját tenyésztjük, ám a világban más rokon fajok is élnek, mint például az Ázsia keleti, délkeleti részén elterjedt keleti mézelő méh. Mézet csak ezek készítenek, ahogy többezres családot is csupán e fajok alkotnak. A gazdák által is alig ismert vadméhek közül csak a poszméhek produkálnak valami ehhez hasonló anyagot, ami azonban kereskedelmi szempontból használhatatlan.

A beporzó rovarok megfogyatkozását már a kilencvenes években megfigyelték, s a kétezres évek közepén sikerült számszerű összefüggést is kimutatni fogyatkozásuk és az általuk beporzott növények mennyiségének csökkenése között. A kutatók egyetértenek abban, hogy főleg a mezőgazdaságban használt vegyszerek, valamint az egy területen élő növények sokféleségét csökkentő monokultúrák apasztják a hasznos rovarokat. Emellett a méheket és tápnövényeiket kiszorító invazív állat- és növényfajok elterjedése, a hasznos rovarokat pusztító kórokozók, például vírusok és atkák elszaporodása, valamint a klímaváltozás is befolyásolja a méhek számát. A Lendület kutatócsoport egyik vizsgálata kimutatta, az invazív módon nálunk is terjedő kanadai aranyvessző elvette a helyet az erdélyi parlagterületeken az őshonos növényfajoktól, ami szűkítette a beporzó rovarok táplálékforrásait, vagyis a méhek is jobban szeretik a változatos étkezést.

Az állati kórokozók közül a méhcsaládokat tizedelő Varroa atka a legismertebb fenyegetés, mert ez az Ázsiából behurcolt parazita a lárvákat is megtámadja, és Észak-Amerikában, Nyugat-Európában különösen nagy pusztítást okozott. A helyi szinten észlelt méhpusztulásokat azonban többnyire tiltott növényvédő szerek használata okozza.

Az okok között a klímaváltozás is szerepet játszhat annyiban, hogy a melegedést a növények máshogy élik meg, mint a rovarok. Ha például a virágok hamarabb kezdenek nyílni, mint ahogy a rovarok megjelennek, a beporzás hatékonysága jelentősen csökkenhet. 
Globálisan, tehát a trópusi területeket is beleértve azonban a pusztulás ellenére gyarapszik a méhcsaládok száma – állítja a magyar kutató. Sajnos a rovarbeporzású növénykultúrák jelentős – ötven év alatt 300 százalékos – növekedése miatt a méhek tevékenysége iránti igény ennél gyorsabban nő, s így a hiány egyre nagyobb.

A fenyegetést észlelve az ENSZ 2012-ben a klímaváltozással foglalkozó szervezet, az IPCC mintájára létrehozta a biológiai sokféleséget vizsgáló Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) nevű testületet, melyhez azóta 124 ország kormánya csatlakozott. A közös munka most megjelent első átfogó jelentése nem véletlenül a beporzók helyzetét elemezte. A téma népszerű, fontossága könnyen érthető az átlagemberek és a döntéshozók számára is – magyarázta a témaválasztást Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója, aki hazánkból Pataki Györggyel, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának kutatási igazgatójával vett részt a testületet irányító 25 fős szak­értői testületben. A jelentés, mely javaslatokkal is szolgál a milliók életét veszélyeztető környezeti veszély megállítására, újdonságként a korszerű tudományos kutatások eredményei mellett beépítette anyagába a helyi közösségek évszázadok alatt felhalmozott hagyományos ismereteit is. Remélhetőleg a veszélyt érzékelve az emberi tudás most is képes lesz tartalékait egyesíteni, hogy kidolgozzák a megoldást a fenyegetés elhárítására.

forrás: nol.hu

Új mozgalom indult néhány éve a nyugati nagyvárosokban. Méhkaptárak jelentek meg a New York-i Waldorf Astoria hotel tetején, az ott élő negyedmillió méh által termelt méz pedig a luxusszálló vendégeinek asztalára került.

Forrás: Waldorf Astoria

Londonban egy áruház tetejére telepítettek kaptárokat, s a rovarok sürgés-forgását webkamerán nézegethetik az érdeklődők. Hasonló kezdeményezéseket indítottak Párizsban vagy Torontóban is, de a városi méhészkedés közösségi formája egy német művészeti projekt jóvoltából három éve hazánkban is bemutatkozott. Ez azt jelentette, hogy profi méhészek segítségével kis csoportok kezdtek méhtartásba, s az önszerveződő közösségekben fontos helyet kaptak munkanélkü-liek, alkoholbetegek.

A nagyvárosok furcsa módon kiváló méhlegelők, hiszen a családi házak kertjeiben és a gondozott parkokban még a szabad természetben a kevesebb nyíló virág miatt ínségesnek számító nyári hónapokban is elegendő virágport gyűjthetnek a rovarok, s a kaptárokat még költöztetni sem kell. Ráadásul a városban gyűjtött méz első hallásra meglepő módon nemhogy nem szennyezettebb a vidéken termeltnél, hanem – a mezőgazdaságban használt intenzív rovarirtó szerek hiányában – még egészségesebb is. Ezt igazolta a három éve a Hősök terénél elhelyezett kaptárokból gyűjtött méz laboratóriumi vizsgálata is.