Haltermelők: bőséges lesz a halkínálat karácsonykor

2023. december 07. 16:27
Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben – közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke az MTI-vel.
 
A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékesítik a halat – mondta el Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Haltermelők: bőséges lesz a halkínálat karácsonykor
A piacon, illetve az árusító helyeken a ponty fogyasztói ára kilogrammonként 1700-2500 forint, míg a harcsáé 4-6 ezer forint között alakul. Egy kilogramm süllő 7-8 ezer forintba kerül. A feldolgozott halat ennél magasabb áron kínálják.
 
Az üzletekben az import lazac is megtalálható, de a Ma-Hal mindenkit a magyarországi hal fogyasztására biztat. Egyik előnye, hogy „alacsonyabb az ökológiai lábnyoma, és sokkal szigorúbb az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés, mint a távoli országokból érkező halaknál” – fogalmazott Németh István.  
 
Ismertetése szerint Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás – amelynek közel fele karácsonykor kerül az asztalra – 6,5-7 kilogramm, míg az európai uniós átlag 22-23 kilogramm. A tengerrel rendelkező országokban – Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában tradíciója van a halfogyasztásnak, ami jelentősen növeli az átlagfogyasztást – fejtette ki a Ma-Hal elnöke.
 
Magyarországon évente 22-24 ezer tonna étkezési pontyot termelnek. jelenleg tart az őszi halászati időszak, ezért még nincsenek összesített adatok, de a termelés mennyisége várhatóan 15-20 százalékkal meghaladja az előző évit.
 
Az idei csapadékellátás megfelelt a halgazdaságoknak. A dunántúli völgyzárógátas, valamint az alföldi körtöltéses tavak bőségesen kaptak vizet – mondta el Németh István.
 
Az ágazat eredményességét az idén az alacsonyabb takarmányárak is segítették. A tavalyi magas árakat a kormány és az Európai Unió krízistámogatással – hektáronként 101 ezer forinttal – kompenzálta – közölte a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.
 
Beszámolt arról is, hogy cége 30 millió forint értékben levegőztetőgépeket, szivattyúkat vásárolt. A termelés biztonságát növelő eszközök beszerzéséhez a Magyar Halászati Operatív Program 50 százalékos támogatást nyújtott.
 
A magyar tulajdonú Tógazda Halászati Zrt. 1800 hektáron, az ország 7 megyéjében mintegy 70-75 halastóban folytat halgazdálkodást. 2022-ben 1,3 milliárd forint árbevétel mellett közel 40 millió forint eredményt értek el. Az idén hasonló bevételre számítanak.
 
forrás: agrotrend.hu / MTI

Kapcsolódó cikkek

Férfias szakma, mégis egész jól megy

2023. március 21. 11:26
A sertések szerelemből fogadott munkatársak Barabás Renáta életében. Egy éve Tápiószőlősön és Újszilváson vezeti sertéshizlaldáit egyetlen alkalmazottal, és évi 6600 kibocsátott hízóval. Hajnali kettőkor egy felhajtásra érkezem először a tápiószőlősi telepre.
„Kelj fel Lázár” kiabálással ébresztjük a 130 kilogrammos átlagsúlyú sertésállományt az utolsó reggelükön. Hónapok óta nem láttam ilyen szép állatokat – jegyzi meg a kamion sofőrje. Igaza van, hibátlanok.

Térképre került, hol vásárolhatók az országban ősgabona termékek

2024. június 26. 17:16
Direktben vásárolhatnak a fogyasztók.
 
Csaknem hatvan helyszín került fel arra a térképre, amely a vásárlók számára mutatja, hogy hol találhatóak meg Magyarország szerte azok a pékségek, malmok vagy éppen gazdaságok, ahonnan kiváló minőségű ősgabona lisztet, kenyeret vagy tésztát vásárolhatnak az elkötelezett fogyasztók.