Hamarosan lezárul a szőlő-bor ágazati stratégia társadalmi vitája

2016. augusztus 26. 08:04
A magyar borászat elmúlt 20-25 éves fejlődése folytatódhat, ha az ágazat szereplői együtt határozzák meg a feladatokat, és ez lesz az alapja a készülő ágazati stratégiának - mondta Gál Péter szerdán, Budapesten egy nyilvános szakmai egyeztetésen.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára megjegyezte, hogy az ágazat világviszonylatban sem nagy, a magyar szőlő-bor ágazat sikerének kulcsa ezért, mint fogalmazott mindenképpen az összefogás. Szükségesnek nevezte, hogy az ágazat öngondoskodása és önszabályozása az eddiginél magasabb színvonalú legyen.

Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke kiemelte: a magyar szőlő-bor ágazati stratégia széles körű társadalmi vitája szeptember 1-jén zárul, az egyeztetésnek már több kézzelfogható eredménye is van, a legtöbb hozzászóló az ágazati oktatás korszerűsítését és megreformálását, a gyakorlatorientált képzés erősítését szorgalmazta.

A HNT mint szakmaközi szervezet és köztestület a Földművelésügyi Minisztériummal kötött megállapodás alapján vállalkozott arra, hogy megalkotja a szőlő-bor ágazat stratégiáját. A HNT elnöke hangsúlyozta a nyitottság fontosságát a stratégia megalkotásánál, véleménye szerint a különböző szakmai vélemények megismerése lehet az ágazat további fejlődésének, fejlesztésének alapja.

Brazsil Dávid, a HNT főtitkárának ismertetése szerint a stratégia négy nagyobb területet fedne le, az önszerveződés (öngondoskodás), a termelés hatékony megszervezése, a piaci pozíciók javítása, valamint az ágazati oktatás, kutatás és az uniós kapcsolatok fejlesztése.

A javasolt célok és feladatok között szerepel a vertikális koordináció, az integráció és piacépítés, az ágazat pénzügyi fenntarthatóságának biztosítása, a termőterületek csökkenésének megállítása, valamint a hiteles minőség szavatolása, a piacilag átgondolt eredetvédelmi rendszer megalkotása, továbbá a közösségi bormarketing operatív programjának és szervezeti rendszerének kialakítása.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevők egyetértettek abban, hogy fontos az egységes ágazati szemlélet megteremtése, Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke ugyanakkor az ágazaton belüli tagolt érdekrendszerre is felhívta a figyelmet.

Árvay Angelika, a Junibor Fiatal Borászok Egyesületének alelnöke arról beszélt, hogy a fiatalok számára fontos a tervezhető jövő, ezért a megfelelő szakképzés mellett érvelt, mert csak így biztosítható az ágazat jövője.

Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója megerősítette, hogy az ügynökségnél rövidesen elkészítik a középtávú bormarketing-koncepciót.

A sajtónyilvános kerekasztalon Wille-Baumkauff Márta, a Vindependent Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetsége elnöke azt vetette fel, hogy a szőlő-bor ágazat munkaerő-helyzetének javítását a közmunkaprogram megreformálásával kellene segíteni.

ForráS: FM

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszerlánc szereplői közötti igazságosabb haszonelosztás érdekében tanácskoztak szakértők

2016. szeptember 20. 07:57
Magyarország további uniós eszközök mellett az élelmiszerlánc szereplői között igazságosabb haszonelosztást szorgalmazott Brüsszelben a tejpiaci válsághelyzet stabilizálása érdekében. Az uniós tagállamok magas szintű képviselői és a mezőgazdasági piacokkal foglalkozó szakértői csoport szeptember 16-án tartott együttes ülésén Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hazánk elsők között vezette be a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt, amely hozzájárult az üzleti környezet javításához.

Több növényvédőszer fogy

2018. május 29. 07:41
A korábbinál is nagyobb erővel igyekeznek megvédeni a termést a különböző kártevőktől és betegségektől a gazdálkodók. A forgalmazók áprilisban az előző havinál is több növényvédő szert adtak el.