Hamarosan már Brazíliába is szállíthatnak az exportra jelentkezett hazai élelmiszer-vállalkozások

2018. január 29. 08:23
Huszonegy magyar, marha- és sertéshús feldolgozásával foglalkozó cég, valamint tejüzem szerzett exportengedélyt Brazíliába, emellett pedig 6, a dél-amerikai ország piacán eddig is jelenlévő vállalat bővíthette termékválasztékát a korábban nehezen megközelíthető brazil piacon.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) Magyarország brazíliavárosi nagykövetségével együttműködésben 2016 óta egyeztetett a brazil Mezőgazdasági, Állattenyésztési és Ellátási Minisztérium (MAPA) képviselőivel az exportra jelentkezett magyar cégek elfogadásáról. Kezdetben a folyamat nagyon lassan haladt, majd az Európai Unió és Brazília közötti kapcsolatok kedvező alakulásának eredményeként tavaly májusban a dél-amerikai állam enyhített korábbi szemléletén. Ezután már reális esély volt arra, hogy az abban érdekelt magyar cégek felkerüljenek az üzemlistára. A meghirdetett kivételes brazil exportlehetőséget nagy örömmel fogadták a hazai vállalatok, amit a nagy számú jelentkezési arány is jelzett.

A kibővített üzemlista benyújtásával egy időben a nagykövetség átadta a MAPA részére a magyar állategészségügyi hatóság által összeállított, a kiszállításokhoz szükséges exportbizonyítvány-tervezeteket is. Azok elfogadásával, valamint a kiszállítandó termékek brazil partneren keresztül kezdeményezett regisztrációja után megindulhatnak a hazai marha- és sertéshús, valamint a tej- és tejtermékszállítmányok a dél- amerikai országba.

elelmiszerlánc.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Jelentős könnyítés a szezonális gázfogyasztás szabályozásában

2018. szeptember 06. 08:41
Június végén változott a szezonális gázfogyasztás szabályozása: eltörölték az ehhez kötődő, legtöbb büntetést indukáló fogyasztási feltételt.

Az ehető bevonatokban rejlő lehetőségek

2017. április 05. 08:17
Élelmiszer veszteségek mennyiségének jelentős visszaszorítása, friss élelmiszerek eltarthatóságának, esztétikus megjelenésének megőrzése, tápértékének fokozása láthatatlan íz- és illatmentes egészségre veszélytelen bevonatokkal?