Távolléti díj távollét esetén jár, vagy még sem ?

A perbeli munkáltató gyógyfürdőt üzemeltetett, mely rendeltetése folytán az év minden napján nyitva van. A hatályos kollektív szerződés alapján a munkavállalók éves munkaidőkeretben kerültek foglalkoztatásra. A 2018. október és 2019. március közötti időszakban a munkáltató nem fizetett távolléti díjat a napi munkaidőre azon órabéres munkavállalók esetében, akik a hétköznapra eső munkaszüneti napon munkát végeztek. A munkáltató csak azon órabéres munkavállalók részére fizetett távolléti díjat, akik nem dolgoztak a hétköznapi munkaszüneti napon, hiszen álláspontja szerint távolléti díj csak távollét esetén járhat. Amennyiben ugyanakkor a hétköznapi munkaszüneti napi munkavégzés 8 óránál rövidebb volt, a munkavállalók részére a távolléti díjat a ledolgozott munkaidő és a 8 óra különbözetére megfizette. A munkáltatónál munkaügyi ellenőrzés indult, melynek eredményeképpen a munkaügyi hatóság a munkáltatót munkaügyi bírsággal sújtotta és kötelezte, hogy fizesse meg a megjelölt órabéres munkavállalók részére a távolléti díjat a napi munkaidőre, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökkent a teljesítendő munkaidő. A munkáltató a döntést megtámadta, így jutott el az ügy a Kúriáig.

Ezek a távolléti díj szabályai

Annak eldöntésénél, hogy a munkavállaló számára mely esetekben jár távolléti díj, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.) 164.§-a irányadó. E szerint a munkavállalót távolléti díj illeti meg többek között óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidőre, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő. A törvény tehát egyértelműen akképpen rendelkezik, hogy amennyiben a munkaszüneti nap hétfőtől péntekig tartó időszakra (nem hétvégére) esik, abban az esetben az óra- vagy teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállaló számára mindenképpen távolléti díj fizetendő (munkavégzéstől függetlenül). Ez a díjazás a munkavállalót tehát nem a munkaszüneti napra, hanem a munkaszüneti nap következtében csökkenő munkaidő miatti keresetveszteség elkerülésére tekintettel illeti meg. Ez a rendelkezés független a munkaszüneti napon történő munkavégzés díjazásától is. Azt is fontos megjegyezni, hogy ez a szabály havibéres munkavállalókra nem vonatkozik.

A 147.§ azt is kimondja, hogy a munkavállalót a 146. § (1) bekezdésben meghatározott díjazáson felül bérpótlék is megilleti, ha a munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult. A munkavállalót pedig a munkaszüneti napon történő munkavégzéséért az Mt.140.§ (2) bekezdése szerintszáz százalék bérpótlék illeti meg. Amennyiben tehát munkavégzés is történik munkaszüneti napon, bérpótlék fizetési kötelezettség is keletkezik.

Végezetül azt is kimondja a törvény, hogy amennyiben a munkavállaló a munkaszüneti napon keresőképtelen, részére nem a távolléti díj, csupán annak a hetven százaléka jár. Nem illeti meg távolléti díj sem, ha a keresőképtelenségére tekintettel táppénzben vagy baleseti táppénzben részesül.

Kúria: Nincsen jelentősége a munkáltató tevékenységének

A Kúria a munkáltató álláspontját, miszerint távolléti díj csupán távollét esetén jár, elutasította. Rámutatott arra, hogy az Mt. 146. § (3) bekezdés d) pontjának alkalmazása esetén nem annak van döntő jelentősége, hogy az órabéres munkavállaló az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napon végez-e ténylegesen munkát, vagy sem, hanem annak, hogy bármely okból csökkent-e a teljesítendő munkaideje. E tekintetben lényeges körülmény, hogy a munkáltató a munkaidőt munkaidő-keretben határozta meg, mivel ebben az esetben a teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani, akként, hogy az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni [Mt. 93. § (2) bekezdése]. Kiemelte, hogy az Mt. 146. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott távolléti díj azért jár a munkavállalónak, mert az Mt. 93. § (2) bekezdése alapján munkaidőkeret alkalmazása során a hétköznapra eső munkaszüneti nap figyelmen kívül hagyása miatt csökken a teljesítendő munkaideje. Nincsen tehát jelentősége annak sem, hogy a munkáltató tevékenysége megszakítás nélküli, és emiatt az Mt. 102. § (2) bekezdése alapján munkaszüneti napra rendes munkaidőt is beoszthat.

dr. Kéri Ádám

ügyvéd