Hasznos szempontok munkaviszony megszüntetéséhez

2017. december 13. 10:06
A munkaviszony tekintetében – annak létesítését leszámítva – a megszüntetés szabályai rendelkeznek a legnagyobb súllyal. Írásunkban ezért olyan tipikus szempontokat mutatunk be, melyek figyelembevétele a jogszerűség érdekében feltétlenül szükséges. Nem érdemes ugyanis a feleknek szükségtelenül hosszas jogvitába keveredniük, ha az kellő gondossággal akár elkerülhető is lenne.

Amikor a munkavállaló fejvesztve menekül

A munkaerőhiány következtében a munkavállalók munkaerőpiaci helyzete lényegesen kedvezőbb, mint a korábbi években. Egyrészt javulnak a kereseti viszonyok, másrészt pedig a munkakörülmények javításában is eredményesebben tudnak fellépni. 

Ezek a változások azonban sok esetben nem kellő körültekintésre ösztönzik a munkavállalókat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a munkavállaló jobb állásajánlat birtokában a munkáltatójától fejvesztve kíván távozni és ehhez keres eszközöket.

Egyre szaporodó számú esetben például azonnali hatályú felmondással élnek annak ellenére, hogy annak nem állnak fenn a feltételei. A munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással ugyanis kizárólag abban az esetben szüntetheti meg, ha a munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. 

Az azonnali hatályú felmondás jogát ráadásul csupán az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül lehet gyakorolni. A jogszerű azonnali hatályú felmondáshoz az szükséges tehát, hogy a munkáltató valamely alapvető kötelezettségét szegje meg, melyre példa lehet a munkabérfizetés elmulasztása vagy a munkavédelmi kötelezettségeinek a megszegése.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

A parlament előtt az erdőtörvény módosítása

2017. március 17. 08:51
Március 14-én benyújtotta az Országgyűlésnek a földművelésügyi miniszter az erdőtörvény módosításáról szóló javaslatot. A jogszabály előkészítésében a NAK is részt vett.

Jelentős kárt okoz az élelmiszeráfa-csalás

2017. október 16. 11:46
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói – írja a pénteki Magyar Idők.