Hatvan közelében is zenél az útburkolat
2024. szeptember 10. 19:27
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata - jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára.
Pántya József emlékeztetett: a 21-es főúton 2015 óta közel 45 kilométer hosszon épültek ki, illetve újultak meg kétszer kétsávos szakaszok Hatvan és Salgótarján között. Az útfejlesztés záróprojektjének több eleme is megvalósult már, vagy a kivitelezés a végéhez közeledik - jelezte.
Kifejtette: a kétszer kétsávos kialakítás jelentős közlekedésbiztonsági előrelépés, ezt a baleseti statisztikák csökkenő mutatói is alátámasztják.
A 21-es főút fejlesztéseinek "koronájaként" csütörtöktől egyedi élményt nyújt a Hatvan és Lőrinci között közlekedőknek az a mintegy 550 méteres burkolatszakasz, amelyen óránként 80 kilométeres sebességgel autózva felcsendül az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalának egy részlete - mondta.
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a fejlesztés ötletgazdája köszöntőjében rámutatott: a zenélő burkolat átadásával a 21-es főút negyedszázados fejlesztési programjában sikerült feltenni a pontot az i-re. Felidézte: az elmúlt 14 évben újra felkerült a térképre ez a fontos, a Felvidéket az anyaországgal összekötő közlekedési folyosó.
A zenélő burkolat kiépítése mintegy nettó 1,8 milliárd forintba került.
(Nyitókép: az Ismerős Arcok zenekar tagjai a zenélő utat jelző táblánál. Fotó: Facebook / Ismerős Arcok)
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Két új tanösvényen sétálhatunk szívünk egészségéért
2024. január 15. 16:53
A Bakonyerdő és a Mecsekerdő is hozzájárult egy-egy kardiotanösvény létesítéséhez, amelynek az ötletgazdája a Budapesti Szent Ferenc Kórház.
Új kilátóból csodálhatjuk a tájat a Balatonon
2023. január 19. 10:15
A felső szintről tiszta időben a Keszthelyi-öböl, az északi part tanúhegyei, a Badacsony és a fonyódi dombok is láthatók.
A Balatonberény gyöngyszemének számító Csicsergő-félszigeten átadták a település új kilátóját, a Madárlest. A kivitelezése tavaly történt, december óta a közönség számára látogatható – írja a csodalatosbalaton.hu.

