Helyreállnak a tulajdonosi jogok a GySEV-en belül. Lázár János jelentette be a nagy üzletet

2024. szeptember 12. 18:27
Megkapta az osztrák versenyhatóság engedélyét a magyar állam, hogy megszerezze a Strabag részesedését a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasútban (GySEV) – közölte Facebook-oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter.
 
Helyreállnak a tulajdonosi jogok a GySEV-en belül. Lázár János jelentette be a nagy üzletet

 

A magyar állam kezébe kerülhet a döntő szó a GySEV-ben / Fotó: Raaberbahn AG / Facebook
Mivel a Strabag már korábban közölte, hogy nem tartja stratégiai befektetésnek a vasúttársaságban fennálló részesedését, és attól hajlandó megválni is, ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a magyar állam tovább növelje tulajdonrészét a GySEV-ben.
 
Már eddig is többségi tulajdonos volt a GySEV-ben a magyar állam
Lázár János felidézte, hogy a magyar állam már eddig is többségi tulajdonosa volt a cégnek – melyben még az osztrák állam tulajdonos –, ám a korábbi, baloldali kormányok által kötött szerződés értelmében az osztrák állam vétójoga annak ellenére is megmaradt a cégben, hogy míg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a társaságba, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést. 
 
Ennek ellenére a magyar befolyás nem növekedett a cégben.
 
A miniszter szerint a nemzeti kormány nem nyugodott bele, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben. Ezért bízta meg Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánost, hogy tegyen rendet. 
 
Az osztrák állam is marad kisebbségi tulajdonosként
A tárcavezető jelezte, hogy a cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként ugyanis az osztrák állam is benne marad a cégben, amit Lázár János személyesen üdvözöl, mondván, hisz a közép-európai együttműködés minden formájában. Ugyanakkor ezentúl hazánk szava lesz a döntő a vasúttársaságban, hiszen a 6,13 százalékos Strabag-részesedéssel a magyar állam tulajdonrésze 71,7 százalékra nő, s ezzel helyreállnak a tulajdonosi jogok.
Lehet, hogy egy kép erről: vonat, vasút és szöveg
A miniszter szerint a tranzakció jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is, ugyanis a GySEV – magyar adófizetői pénzből is elért – fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.
 
Bár a bejegyzésből nem derül ki, hogy mi lehet a Strabag részvénycsomagjának az ára, decemberi sajtóhírek 10 millió eurós ajánlatról szóltak.
 
forrás:vg.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Mit tehet egy munkaadói szervezet a fenntarthatóságért?

2023. március 02. 13:35
Közös cselekvésre kérte a résztvevőket Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára és Jandala Csilla, a szervezet vezető kutatója abban az előadásban, melyben a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseiket és nemzetközi projektjeiket mutatták be az Utazás Kiállításon megrendezett konferencián.
Jövőbe tekintő, felelős gondolkodású szervezetként muszáj odafigyelnünk a fogyasztói igényekre, hiszen a kereslet elvárásai intenzívan hatnak az általunk támogatni kívánt vállalkozásokra – magyarázta Böröcz Lajos, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége főtitkára az előadásában, miért foglalkoznak munkaadói szervezetként a fenntarthatóság témájával.
 

Így született újjá Tokaj-Hegyalja ötcsillagos szállodája

2024. január 23. 15:19
Terepjárós dűlőtúrával, borkóstolóval és ínyenc borvacsorával kísért grand reopening eseményen próbáltuk ki a tarcali Andrássy Kúria & Spa megújult tereit és szolgáltatásait.
A BDPST Group folyamatos fejlesztésekkel, a portfólió tisztításával, egységes ernyőmárka létrehozásával igyekszik megőrizni versenyképességét, és biztosítani a hosszú távú, sikeres működést. Ennek a koncepciónak a jegyében újult meg a tarcali Andrássy Kúria is – mondta a megérkezésünket követően Somlyai Zoltán, a cégcsoport hotel üzletágának vezérigazgatója.