Hétfőtől még jobban bekeményítenek a tiltakozó német gazdák
2024. január 16. 11:40
A rendőrség legalább tízezer résztvevőre számít.
Hetedik napja tüntetnek a gazdák Németországban és továbbra sem adják fel, folytatják a tiltakozó akciókat. Hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amelyhez a fuvarozók is csatlakoznak. Olaf Scholz kancellár szombaton nyugalomra intett és együttműködésre szólított fel – írja a hiradó.hu.

Minden eddiginél nagyobb demonstráció várható – fotó: hirado.hu/Youtube
Forrnak az indulatok
Egy hete indult traktorkonvoj Berlin felé: a német fővárost több ezer elégedetlen gazda vette blokád alá – azóta el sem mozdultak, folyamatosak a tiltakozó akciók.
A tüntetők országszerte tartottak tömegtüntetéseket – autópályákat, gyorsforgalmi utakat bénítottak meg, dudáltak és villogtak a mezőgazdasági gépek. Az elmúlt napokban végeláthatatlan sorokban álltak például Augsburgban és Nürnbergben is.
A termelők végső elkeseredésükben, a kormányzati megszorítások miatt vonultak utcára.
„Azt szeretnénk elérni, hogy ne emeljék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások, ezért küzdünk" – foglalta össze követeléseik lényegét Hubertus Krupp gazda.
Nyugalomra és együttműködésre szólította fel a gazdákat a német kancellár
Mint ismeretes a német balliberális kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy évi 480 millió eurót vonnak el a mezőgazdaságtól költségvetési nehézségek miatt – megszüntetnék a gázolaj-támogatásokat és csökkentenék az adókedvezményeket. Később már visszakoztak: az intézkedéseknek csak egy része valósítanák meg és azt sem azonnal, hanem fokozatosan vezetnék be.
A német kancellár szombati videóüzenetében nyugalomra és együttműködésre szólította fel a gazdákat, aki szerint jó kompromisszumot sikerült elérni, hiszen figyelembe vették a gazdák aggályait és azok alapján döntöttek a szigorításokról. Ezzel viszont a tüntetők nem értenek egyet és bejelentették: folytatják a tiltakozó akciókat.
A gazdák hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe
"Óriási a társadalmi elégedetlenség Németországban, ami az elmúlt évek hibás politikájának az eredménye" – fogalmazott a Magyar Nemzet újságírója az M1-en. Dócza Edit véleménye szerint a válsághelyzet akár a kormány bukásához is vezethet.
„Politikai vetülete az, ami sokkal súlyosabb lesz. Tehát az mindenképpen kijelenthető, hogy a baloldal az lényegében előrébb helyezi, hogy megfeleljen az Európai Uniónak és a vezető uniós politikusoknak, mint a németországi társadalomnak. Én azt gondolom, hogy ez viszont eléggé a kudarc irányába fogja tolni a baloldali pártokat" – véli az újságíró.
A gazdák hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amihez csatlakoztak a fuvarozók is. Több mint ötezer traktorra és teherautóra, valamint 10 ezer tüntetőre számítanak.
A rendőrség felkészült arra, hogy a megmozdulás szinte az összes főbb bevezető csomópontot érinti majd, emiatt pedig teljesen megbénulhat a német főváros közlekedése.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Minden eddiginél több adományt gyűjtött együtt a Nestlé és a Tesco a rászorulóknak
2024. január 24. 17:29
Tavalyi közös kampányának eredményeként a Tesco és a Nestlé 16 millió forinttal támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. Az ősszel meghirdetett jótékonysági akció keretében a Nestlé a Tesco áruházakban eladott Nestlé termékek értékének 1 százalékát ajánlotta fel jótékony célra, az összeget pedig a Tesco megduplázta. Az összegyűlt támogatásból az Élelmiszerbank 171 ezer élelmiszercsomagot juttat el a rászorulóknak.
Szemléletváltás a kertépítésben
2023. április 20. 14:00
Az elmúlt tíz-húsz év kutatási eredményei is segítettek megérteni, milyen összetett rendszerrel állunk szemben: az emberi társadalmat és a természetet is bonyolult hálózat alkotja. Egyes tudósok szerint a fő gond, hogy ezek a hálózatok, kapcsolati rendszerek mára megszakadtak. Fontos lenne, hogy az ember ne az életet tönkretevő, kizsigerelő, hanem az azt támogató, regeneráló folyamatokat segítse, szolgálja.
Ehhez önrevízióra van szükség, és arra, hogy más szemmel tekintsünk saját életünkre, munkánkra is, hívta fel a hallgatóság figyelmét előadásában Herczegné Ghyczy Zsuzsanna tájépítész, az Árgus Kft. ügyvezetője a zöld szakma februári konferenciáján.