Hihetetlen, hogy a kender milyen sokoldalúan hasznosítható

2023. február 13. 10:15
Még a klímaváltozás negatív hatásainak az ellensúlyozásában is szerepet játszhat.
 
A kender az utóbbi évtizedekben világszerte erősen háttérbe szorult a nagy szántóföldi növények mögött. Ez elsősorban a kender kábítószer alapanyagként való hasznosításának tilalmával, valamint azzal hozható összefüggésbe, hogy ezt a növényt szinte kizárólag textilipari nyersanyagnak tekintették – olvashatjuk a medium.com hírportálon.
Hihetetlen, hogy a kender milyen sokoldalúan hasznosítható
Sokoldalúan felhasználható
Ma már a kendertermesztés tilalmát sok országban feloldották, és a növény sokoldalú hasznosítása is közismert. Kenderből farostlemezeket és bútorgyártási alapanyagokat, valamint építőiparban használatos szigetelő anyagokat, valamint gyógyászati anyagokat is lehet készíteni.
 
Világszerte kísérletek folynak a magas fehérjetartalmú kendermag takarmányozási hasznosításának kidolgozására, illetve tökéletesítésére. Sőt a kendermag esszenciális olajtartalmánál fogva az emberi táplálkozásban is hasznosítható lehet.
 
Képes a fertőzött talajt megtisztítani
Legalább ilyen fontos azonban, hogy a kender jól beilleszthető a közép-európai vetésforgóba, a gyomokkal és a rovarkártevőkkel szemben csaknem teljesen megvédi magát, növényvédő szerekből és öntözővízből a nagy növényekhez viszonyítva jóval kevesebbet igényel, sőt a fertőzött talajt képes megtisztítani.
 
A kender további értékes tulajdonsága, hogy a fáknál is nagyobb mennyiségű szenet képes a légkörből kivonni, és ennélfogva fontos szerepet játszhat a klímaváltozás negatív hatásainak ellensúlyozásában és az üvegházhatású gázkibocsátás mérséklésében.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Drónpilóta diplomaosztó Szarvason: az első fecskék

2023. március 13. 10:55
Az országban először kaphattak kézbe drónpilóta jogosítványt hazai szakemberek. Hiánypótló képzést indított a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az első kurzust elvégezve kilencen vehették át diplomájukat Gyuricza Csaba rektortól és Takács Árpád, Békés Vármegye Kormányhivatal főispánjától.
A Szarvason tartott ünnepélyes eseményen a vidék népességmegtartó képességének növelése, valamint az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a MATE stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatallal. A megállapodással a két szervezet még hatékonyabban kívánja szolgálni a Békés vármegyében élők és a munkaerőpiac igényeit, az oktatás minőségét és jellegét, valamint a térség dinamikus fejlődését.

Biztos befutók a forró nyarakra

2023. március 10. 09:54
Klímánk egyértelműen változik, igen gyorsan, és úgy tűnik, visszafordíthatatlanul. Nem csoda, hogy szinte napról napra nő az igény a kifejezetten hőtűrő növények iránt.
A vevőket tehát úgy lehet megtartani, ha olyan növényfajokat, -fajtákat kínálunk, amelyek hosszú távon megállják a helyüket mind a termesztésben, mind a kereskedelemben, mind a kiültetésekben. Ehhez gyűjtött össze néhány megszívlelendő ötletet Rizmayer Katalin, a Floretum Kft. vezetője.