„Hosszú távon akkor lesz jó munkahelyünk, ha összefogunk

2020. október 26. 09:30
A szeptemberi LIGA Tanács vette fel a tagjai sorába Wärtsilä Hungary Kft. szakszervezetét. Kéner Tibort, az MW+ Független Szakszervezet elnökét az újonnan alakult szakszervezet céljairól kérdeztük.
„Hosszú távon akkor lesz jó munkahelyünk, ha összefogunk

A Wärtsilä 2003 óta van jelen Magyarországon, de ma már a Wärtsilä Hungary Kft. szervizhálózata nem csak itthon, hanem a környező országokban is működik.  A cég vezető piaci résztvevő az energia és tengeri ágazatokban, erőművi gázmotorokkal valamint tengeri és folyami hajómotorok javításával foglalkozik.

– A Wartsilla a világ egyik legnagyobb motorgyártó cége. Kezdi a bemutatkozást Kéner Tibor. – Nagyon jó cég, szeretünk itt dolgozni, de – úgy érezzük – az elmúlt 5 évben lemaradtak a fizetések. A szakszervezetet azért alapítottuk, mert tudjuk, hosszú távon akkor lesz jó a munkahelyünk, ha összefogunk.

Több mint 100-an dolgozunk a cégnél, a legtöbb dolgozó úgynevezett „field szerviz" szolgálatot lát el, ami azt jelenti, hogy rendszeresen külföldre jár, hogy a meghibásodott gázmotorokat javítsa, vagy éppen karbantartást végezzen – folytatja az elnök. Ezért a munkáért korábban annyi fizetést kaptunk, hogy úgy éreztük, a nemzetközileg is magas szintű szakértelmünk meg van fizetve. Az utóbbi években  fizetésünk nem tartott lépést azzal a bérnövekedéssel, amely Magyarországon végbement. Sokáig nem tudtuk összefogni a kollektívát, és idő kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, ehhez a szakszervezet a legjobb megoldás. Ez év júniusában alakultunk, és már a dolgozók négyötöde belépett hozzánk.

Ügyvédhez fordultunk, aki ért a szakszervezet-alapításhoz – folytatja Kéner Tibor –, és Gyurkovics Bencét találtuk meg. Mindenképpen független szakszervezetet szerettünk volna, ő ajánlotta a LIGA Szakszervezetekhez való csatlakozás lehetőségét.

Kéner Tibor kérdésemre elmondja, a nevükben a MW megawattot jelent, a + pedig azt, hogy nem csak a fizikai dolgozókat, hanem az irodistákat is szeretnék a tagjaik sorában látni. "Hamarosan bértárgyalást szeretnénk kezdeményezni, mert szeretnénk utolérni azt a bérszintemelkedést, amiről az elmúlt 5 évben lemaradtunk. Ezt természetesen nem azonnal, hanem egy több éves bérfelzárkóztatási tervet akarunk felépíteni."

Arra a kérdésre, hogy a munkáltató mennyire partnere a nemrég alakult szakszervezetnek az elnök elmondta: "A magyarországi menedzsmentet partnernek érezzük, jogosnak ismerik el a dolgozói igényeinket, ugyanakkor a béremelés mértékében és aktualitásában már nincs ilyen összhang. Mi azonban speciális és széleskörű szaktudást igénylő munkát végzünk, amely sok lemondással és is távolléttel jár, így teljes mértékben megalapozottnak tartjuk az elvárásainkat."

 

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Szakszervezeti vezető lettél? Jó repülést!

2021. január 11. 09:49
Valaha megtiszteltetés volt, és biztonságot is jelentett, manapság már aggódva töprenghetnek a szakszervezeti vezetők: munkahelyüket vagy kirúgásukat garantálja ez a tisztség?

Biztos abban, hogy végleg búcsút vett munkavállalójától?

2020. január 24. 08:35
A munkáltatói felmondás előzetes mérlegelésénél a munkáltatók általában tisztában vannak azzal, hogy ha a felmondást a munkavállaló vitatja, több évig is elhúzódhat a bírósági peres eljárás. Túlnyomó részben pedig a kockázat „mindössze” annyi, hogy ha a bíróság jogerősen megállapítja, hogy a felmondás jogellenes volt, akkor kártérítést kell fizetni a munkavállaló részére, amely nem haladhatja meg a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét. Vagy mégsem?