Húsz évvel ezelőtt, 2010. január 30-án, a késő esti órákban a romániai Nagybánya mellett, Zazar település szomszédságában átszakadt az ausztrál-román tulajdonú Aurul nemesfémbánya 93 hektár területű zagytározójának a töltése.

Ennek következtében mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett, toxikus víz került a Zazar, majd a Lápos-patakba, onnan pedig a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába, majd a Tiszába. Így 3 napon keresztül, mintegy 120 tonnányi ciánvegyület jutott Európa egyik leggazdagabb élővilágú vízrendszerébe.

Becslések szerint mintegy 1240 tonna hal pusztult el, emellett sok más populáció is súlyos károkat szenvedett.

Gyors gyógyulás

A felső tiszai részen, Tokaj és Tiszalök között majdhogynem teljes pusztítást végzett a cianidszennyezés. Az alsóbb szakaszokon, ahol nagyobb a víztömeg, kanyargósabb a folyó, voltak olyan védettebb helyek, ahol meghúzódhattak a halak. Nehéz megjósolni, hogy 5-10 vagy 15 éves távon fog-e helyreállni az élővilág

– nyilatkozta a ciánkatasztrófáról készült filmben Józsa Vilmos halbiológus.

És talán a természet csodájának is köszönhető az, hogy még a legoptimistább előrejelzéseket is meghazudtolta a Tisza. Azon a nyáron ugyanis már halakat lehetett fogni a Tisza-tó horgászhelyein. A csodához természetesen komoly emberi munkára is szükség volt. A méreg levonulásakor vízügyi szakemberek dolgoztak azon, hogy a szennyezés a folyómeder közepén vonuljon le, és ne érintkezzen a sekélyebb vizekkel, árterekkel, tavakkal, holtágakkal.

Tömeges halpusztulás a szennyezés következménye a Bene-patakban és a Tarnán

A hosszútávú környezeti károk még nem láthatóak.

A későbbiekben találóan Noé bárkájának is nevezett vízkormányzási intézkedések, közöttük a Kiskörei Duzzasztómű rendkívüli üzeme, a Tisza-tavi öblítő csatornák és ártéri fokok lezárása lehetővé tették, hogy a Közép-Tisza vidékén a mérgező anyagot a folyó medrében lehetett levezetni. Ennek köszönhetően a hullámtér, a biológiai sokszínűséggel rendelkező holtágak és a Tisza-tó öblözeteinek páratlanul gazdag élővilága gyakorlatilag nem károsodott, olvasható a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság oldalán.

A Magyar Országgyűlés a tragédiára emlékezve 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.

Az igazi természeti csodát pedig a tavaszi áradás hozta el. A halászok a riportfilmben arról beszéltek, hogy soha jobb időben nem érkezhetett volna ilyen hosszan tartó áradás. Mintha a folyó magát gyógyítaná a 2010-es árvizekkel. Az árterek megteltek friss vízzel, mocsaras területeken természetes halbölcsők alakultak. A halászok pedig a mesterséges telepítések mellett az árterek vizeiből is megkezdték a halivadékok mentését és visszavezetését a folyóba.

Kártérítés és a következmények

Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is. Románia az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye.

800 tonna szeméttől szabadítják meg a Tiszát Kiskörénél

Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert.

Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik. Időközben azonban a Transgold cég csődeljárása is lezárult a román bíróságok előtt, ezért felperes hiányában a kártérítési per is véget ért…

A Tisza élővilága néhány év alatt helyreállt, ami a kutatók szerint egyrészt köszönhető annak, hogy a szennyezés a téli időszakban történt, mikor nem burjánzott úgy az élet a folyón. Másrészről a vízügyi szakemberek munkájának és a tavaszi, hosszú áradásnak.

A tiszai ciánszennyezés évfordulóján, a Tisza élővilágának emléknapján tartott megemlékezés egyik résztvevője egy koszorút tart a szolnoki Tiszavirág hídon 2016. február 1-jén – Fotó: MTI/Mészáros János

És, hogy mi a tanulság? Ahogy a Délmagyarország hasábjain egy hidrobiológus is fogalmazott: ne csak akkor figyeljünk a Tiszára és a magyarországi folyóvizekre, ha baj van. Komoly pénzt kell áldozni a kutatásokra a folyókkal, az élővilágukkal, a természetes, illetve az épített környezetükkel kapcsolatban.

Kiemelt képünkön résztvevők a “Tisza – A megmérgezett folyó” címû fotókiállítás megnyitóján a Szolnoki Galériában a tiszai ciánszennyezés évfordulóján, a Tisza élővilágának emléknapján 2016. február 1-jén – Fotó: MTI/Mészáros János