Így lehet pályázni a hektáronkénti 115 euró vissza nem térítendő támogatásra
2024. március 13. 16:13
Megjelent a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs támogatása pályázat.
Meghirdetésre került az első vidékfejlesztési pályázati felhívás a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között. Az érintett gazdálkodók a Natura 2000 gyepterületek után vehetnek igénybe kompenzációs támogatást, amelynek rendelkezésre álló, tervezett keretösszege 36,1 milliárd forint – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca sajtóközleménye szerint.

Hozzáttették, hogy a 2024. március 11-én megjelent, „Natura 2000 Mezőgazdasági Területeknek Nyújtott Kompenzációs Kifizetések" című (KAP-RD23-1-24 kódszámú) pályázati felhívás célja, hogy ellentételezze a termelők többletköltségeit és elmaradó bevételeit a Natura 2000 gyepterületekre vonatkozó speciális földhasználati előírások miatt, miközben ösztönzi a gazdálkodók elkötelezettségét a biológiai sokféleség megőrzése és hazánk természetvédelmi helyzetének fenntartása, helyreállítása iránt.
A támogatási – egyúttal kifizetési – kérelmek benyújtására a tárgyévi egységes kérelem keretében, annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőség. Évente hektáronként 115 eurónak megfelelő forint összegű vissza nem térítendő támogatás igényelhető – közölték.
Támogatási kérelmet a 2024. évtől a 2027. évig a tárgyévi egységes kérelem keretében, annak benyújtására nyitva álló időszakon belül az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint kell benyújtani – derül ki a pályázati felhívásból.
A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a www.kap.gov.hu-n találhatók. Ezt a felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ, változás itt érhető el – hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint.
Az Agrárminisztérium célja a támogatási rendszer kialakításakor, hogy egyensúlyt teremtsen a környezeti és versenyképességi szempontok között. A fenntarthatóság biztosítása a mezőgazdaságban csak a gazdálkodók aktív és érdekeiket figyelembe vevő módon történő bevonásával lehet igazán eredményes – áll a sajtóközleményben.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Nem kell a számológép – Itt a NAK online kalkulátora!
2023. január 02. 14:30
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online kalkulátort alakított ki honlapján, mellyel a 2023-tól kezdődő Közös Agrárpolitika támogatásainak előzetes kiszámításában segíti az agráriumban tevékenykedőket.
A 2023–2027 időszakra vonatkozó uniós Közös Agrárpolitika (KAP) keretében több ezer milliárd forint hazai és uniós forrás segíti a magyar mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedőket. A KAP I. pillérben jelentős összeg áll a magyar termelők rendelkezésére, valamint vidékfejlesztésre is kiemelkedő mértékű forrásokat lehet igénybe venni.
Díjazták a nőt, aki energiafüggetlen gazdaságot hozott létre
2023. november 07. 18:29
Kate Hoare-t a New Holland jelölte a Nők az Agráriumban Díjra.
Mint azt korábban ebben a cikkünkben írtuk: az Agritechnica kiállítást szervező DLG (Német Mezőgazdasági Társaság) és a Women in Ag Magazine által közösen odaítélt díj mezőgazdaság kategóriájának első helyezettje lett Kate. A nő egy tejgazdaságot működtet délkelet Cornwallban a férjével.