Így lesz olcsóbb a tej? Mutatjuk a GVH javaslatait
2023. április 28. 12:38
A javaslatról folynak a szakmai és a társadalmi egyeztetések.
Öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az MTI-nek küldött szerdai közlemény szerint a tejpiac gyorsított ágazati vizsgálata jelentéstervezetének társadalmi konzultációja tovább folytatódik, egészen május 20-ig, a szakmai konszenzus érdekében.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben úgy fogalmazott: "az a legfőbb célunk, hogy csökkenjenek az árak. A társadalmi konzultáció lehetőséget ad minden érintett számára a jelentéstervezettel kapcsolatos szakmai álláspontja ismertetésére. Célunk, hogy a piaci szereplőkkel közösen, a lehető legnagyobb konszenzussal alakíthassuk ki a magyar fogyasztók és vállalkozások érdekeit legmegfelelőbben szolgáló, versenyt pártoló és élénkítő javaslatainkat."
A közleményben emlékeztetnek: a GVH múlt héten bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét.
Az elemzés megállapításai alapján a GVH szakértői többek között felvetették:
- a nyerstej árképletének felülvizsgálatát,
- szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz,
- javasolták a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését,
- felvetették a növényi italok árképzésének átgondolását,
- a fenntartható csomagolás ösztönzését,
- illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén.
Közölték, hogy az egy hónapon át tartó társadalmi konzultáció keretében a nemzeti versenyhatóság szerdán a GVH székházában az ágazati szereplőket tömörítő, illetve a jelentéstervezet javaslataiban érintett szakmai szervezetekkel – így a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal, az Országos Kereskedelmi Szövetséggel, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségével, a Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetségével – és az Agrárminisztériummal egyeztetett. A minisztériumot Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár képviselte az egyeztetésen.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzése szerint a nyers tej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2023 februárjában az Európai Unióban 25 százalékkal emelkedett, míg Új-Zélandon 11 százalékkal, az USA-ban 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor 2023 év eleje óta zuhan a nyers tej ára.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A Mogyi Kft. (Baja) bejelentésére ízesített, pörkölt kukoricaszem-termékeket hívott vissza a NÉBIH
2023. június 22. 18:00
A határérték feletti aflatoxin tartalom lehetséges előfordulása miatt a Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A termékvisszahívás kizárólag az alábbi adatokkal azonosított termékekre vonatkozik.
Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért
2023. június 02. 11:52
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.