Így tisztelgünk mi, gazdálkodók 1956 hősei előtt

2016. október 24. 08:24
A hatvan éve felszámolt parasztgazdaságokról, a szolidaritásról, a hősiességről és az összefogás megünnepléséről is szót ejtettek a Földművelésügyi Minisztérium vezetői az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján rendezett ünnepségeken.

Szabadnak születtünk, mert őseink rendre az elsők között álltak csatába, ha a szabadságért kellett küzdeni – mondta Karcagon Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Kiemelte: hat évtizede a magyarság összefogva, a történelmében ritkán látható egységben fordult a sztálinista terror, a gazdasági csőd, az élelmiszerhiány, a föld elvétele, a kolhozosítás, a téeszesítés ellen.

 
 
 

 

A miniszter úgy fogalmazott: a szülőföldjéhez végletekig ragaszkodó, attól megfosztott, kommunista terror által tönkretett magyar parasztságot sújtotta a legtöbb kitelepítés; több mint 400 ezer főt érintettek a ki és belakoltatások, az internálások, a börtönbüntetések, a vagyonelkobzások, beszolgáltatások, kifizethetetlen adók és bírságok. A felszámolt parasztgazdaságok eredményeként, szülőföldjüket, házaikat, terményüket és jószágaikat elveszítve nincstelenné lettek a szülőföldünket megművelő gazdák.

1956A Május 1. termelőszövetkezet tagjai kosarakban viszik a frissen szüretelt paprikát a csomagolóhelyre Cecén, 1956 nyarának végén (MTI Fotó: Tóth László)

A szabadság élményének megtapasztalása mellett az akkori események legfontosabb üzenete a közösségi szolidaritás fontossága - hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Abdán, a Községházán megrendezett ünnepi megemlékezésen, jelezve, hogy ez a szolidaritás bebizonyította, az összefogás még egy kis nemzetben is óriási energiákat képes felszabadítani. Éppen ezért mondhatjuk, hogy október 23. a szabadságharc novemberi vérbefojtása ellenére is piros betűs ünnep az egész magyarság számára - emelte ki Nagy István.

V. Német Zsolt a Vasalja Község Önkormányzata által rendezett ünnepségen, arról beszélt, hogy voltak a magyar történelemnek olyan fejezetei, amelyek hősökért kiáltottak – nem hagyták, hogy a hétköznapi emberek „átaludják az életüket”, egy ilyen fejezetet nyitott 1956. október 23-a. Hozzátette: „Nemzetünk jelenének pedig vannak olyan ünnepei, amelyek megállásra, emlékezésre szólítanak – nem engedik, hogy számolatlanul, tét nélkül peregjenek a napok.” „Ilyen ünnep a mai is, amikor a 60. évforduló alkalmából tisztelgünk az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt” – hangoztatta V. Németh Zsolt a rendezvényen, ahol a Horváth József kőfaragómester által készített 56-os emlékművet is felavatták.

Czerván György államtitkár Nagykátán a 60 esztendővel ezelőtti napok különös hangulatáról szólt, arra emlékeztetve az egybegyűlteket, hogy milyen volt egyszerre megtapasztalni a történelem megváltoztatásának felemelő pátoszát és a hétköznapi hősiesség emberi gesztusait, amikor egyetlen akarattá egyesült a reménytelenségből való kitörni vágyás. Az államtitkár közölte: az akkori napok legfőbb nemzeti élménye a szabadság mellett a közösségi szolidaritás megélése, amely bebizonyította: óriási energiákat képes felszabadítani az összefogás. Ez az egységbe forrt elszántság adott erőt ahhoz, hogy egy kis nemzet fegyvert merjen ragadni a világháború győztes nagyhatalma, a szovjet birodalom hadserege ellen. Czerván György arra is ráirányította a figyelmet, hogy ’56-ban- történelmünkben 1848/49 után másodszor - a külvilág valóban Magyarországra figyelt, A magyarok harcát osztatlan rokonszenv övezte.

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár bajai beszédében kifejtette: olyan esemény évfordulójához érkeztünk, amely alapvetően formálta hazánk, sőt, egész Európa huszadik századi történelmét. 1956 októbere az összefogásról, a szabadság és a függetlenség iránti vágyról szólt. Azokról az emberi érzésekről, amelyek hatvan év elteltével is összekovácsolják a nemzetet. A forradalmárok, a szabadságharcosok a mi hőseink, a világnak is példát mutatnak. Köszönet a kitartásukért, a kiállásukért, a rendíthetetlen bátorságukért.

agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Karácsonyi jókívánság

2019. december 11. 15:17
Tájékoztatunk Benneteket, hogy a MÉDOSZ központ 2019. december 16-tól bezárja kapuit erre az évre, bármilyen, azonnali intézkedést igénylő esetben kérjük keressétek dr. Huiber Tibor elnököt a +36 70 466 4331 –es telefonszámon.
2020. január 6-től újra teljeskörűen rendelkezésetekre állunk.
Ezúton kívánunk áldott, békés és szeretetteljes Karácsonyt, az új esztendőre pedig minden jót.
Üdvözlettel a MÉDOSZ dolgozói:
Medgyesy Judit
Tóthfalusiné Papp Éva
Kállay Piroska
Krifaton Vera
dr. Huiber Tibor

Róluk senki nem beszél, pedig ezt az ágazatot is padlóra küldte a koronavírus

2020. május 08. 08:05
A koronavírus-válság hatásait egyre tisztábban látjuk a kiskereskedelemben, az iparban és a turizmusban, a nemzetgazdaságban viszont több olyan ágazat is van, amely kisebb publicitást kap. Cikksorozatunk most egy ilyen ágazatra fordul rá: az adminisztratív és támogató szolgáltatások iparágára. A gyűjtőág magában foglalja a lízing- és autókölcsönző piacot, az utazásközvetítőket, a konferenciaszervezőket. Ezeknél a tevékenységeknél a gazdasági aktivitás szinte teljesen leállt, míg a szintén ide tartozó fejvadászoknál enyhébb, az épületüzemeltetésnél pedig vélhetően minimális a visszaesés. Összességében az ágazat visszaesése nagy lesz, de alacsony súlya miatt nem ránt nagyot a hazai GDP-n.