Ilyen korlátozásokra kell számítani a nemzetközi és hazai vasútvonalakon az árvíz miatt

2024. szeptember 17. 15:18
A heves esőzések és árvizek miatt több nemzetközi vasútvonalon is korlátozásokra kell számítani. Ausztriába nem indulnak jelenleg vonatok Magyarországról, de Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt.
Ilyen korlátozásokra kell számítani a nemzetközi és hazai vasútvonalakon az árvíz miatt
Alpenbahnhof vasútállomás Ausztriában szeptember 15-én (Fotó: ÖBB / Facebook)
 
Hétfő délután (szep.16.)  továbbra is tart az esőzés a Duna és mellékfolyóinak ausztriai vízgyűjtőjén, Alsó-Ausztriában és Bécsbenhétfőn is szakadatlanul esett az eső. Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap (szept.15.) délutáni tájékoztatása szerint vasárnap 18 órától várhatóan kedd (szept.17.) éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.
 
​Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. A Budapest-Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők. 
 
Szintén leállt a közlekedés Bécs és Linz, valamint Bécs és Mürzzuschlag között, a vasúttársaság alternatív közlekedést sem tud biztosítani az utasok célba juttatására ezeken a szakaszokon – írja a GD Consulting.
 
A Continental Railway Solution, a RegioJet magyarországi üzemeltetője szintén jelezte, hogy a rendkívüli időjárási körülmények miatt a RegioJet vonatok sem közlekednek. A kialakult helyzet miatt autóbuszos pótlásra sincs lehetőség. 
 
Sajtóértesülések és az ÖBB tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés legkorábban szeptember 18-án vagy szeptember 19-én állhat helyre, addig pedig minden szolgáltató arra kéri utasait, hogy halasszák el utazásukat, és ne induljanak útnak.
 
Jelentős vasúti korlátozások Csehországban is
A cseh vasút (ČD) tájékoztatása szerint a heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a vonatforgalomban. A szeptember 16-ig vásárolt – szeptember 16-22. közötti időszakra szóló – jegyek szeptember 23-ig használhatók fel. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. A fenti időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állítanak ki.
 
A Magyarország–Csehország, Lengyelország, Németország között közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében az alábbi korlátozások lépnek életbe. A térségből a korlátozások ellenére közlekedő vonatok jellemzően jelentős késéssel érkeznek a magyar határállomásra.
 
Szeptember 16-án és 17-én éjszaka a Metropol EuroNight (EN 476) csak Budapest–Breclav–Budapest viszonylatú ülőhelyes kocsikat továbbít. A Metropol EuroNight (EN 477) Varsó–Budapest és Berlin–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek. A München-Varsó és a Graz-Berlin sem közlekednek.
 
Az utasok számára nincs alternatív csatlakozás, így legfeljebb Breclav vasútállomásra juthatnak el – tudatta a Mávinform.
 
A GYSEV, a MÁV és a Volánbusz járatait is érintheti az árvíz
Már Magyarországot is elérte az árvíz, így A MÁV-VOLÁN-csoport, illetve a GYSEV is felkészül a rendkívüli helyzetre. 
 
A GYSEV tájékoztatása szerint vonalaikon szintén korlátozásokra kell számítani,
  • a Sopronkeresztúr-Sopron-Ebenfurth-Bécs vasútvonalon a vonatok csak Neufeld an der Leitha (Lajtaújfalu) állomásig járnak,
  • Sopronkeresztúr-Sopron között közlekednek a vonatok.
  • A Sopron-Bécsújhely vasútvonalon nem közlekednek a vonatok.
  • A Fertőszentmiklós Neusiedl am See (Nezsider) vasútvonalon a vonatok csak Fertőszentmiklós és Pamhagen (Pomogy) között közlekednek.
 
Vasárnap délutántól a Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a Duna partján halad. Az előrejelzések szerint a Szentendrei-szigetre (Szigetmonostorra) vezető kompok és révek kedden leállnak, ezeket a Volánbusz a tahi hídon át pótolja busszal, az üzemidőt a rév menetrendjének megfelelően kibővítve. A Duna esztergomi tetőzése a 111-es, 10-es és 11-es út forgalmának korlátozásával járhat, érintheti az erre közlekedő buszjáratokat. Győrben a helyi járatok a rakpart lezárása miatt már most terelőúton járnak.
 
Délutáni sajtótájékoztatóján Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója elmondta, a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuk, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék az áradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amik az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Új sípálya várja a síelőket a magyar-román határ mellett

2024. január 26. 15:27
Sípálya nyílt vasárnap, jan.21.-én az északnyugat romániai Szatmár megyében, a határ közelében lévő Lunaforráson. A pálya leginkább a közepes nehézségű lejtőket kedvelő, középhaladó és haladó síelőket várja.

A Szerelem hete a gyulai Almásy-kastélyban és a Várban

2023. február 08. 13:41
Páros keresőjátékokkal, vacsorával, bonbonkészítéssel és esküvőkiállítással készül a házasság hetéhez kapcsolódva a gyulai Almásy-kastély és a vár, ahol február 11. és 18. között rendezik meg a Szerelmesek hetét.
A látogatókat a bonbonkészítés és játékok mellett két kiemelt - külön belépődíjas - program várja. A Valentin napi vacsorát a kastély Stefánia-szárnyában rendezik, ahol a különleges ételsorok mellett a jelentkezők érdekes és pikáns történeteket is hallgathatnak Szilágyi Sándor történész előadásában - közölte a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Múzeum NKft. szerdán közleményben.