Pencz Pál gyerekkorában már részlegesen beleszokott a gazdálkodói életbe, lévén édesapja átmenetileg a mezőgazdaságban dolgozott, édesanyja pedig mindig is törekedett az önellátásra: a gyümölcsöket, zöldségeket otthonukban termelték meg, amiből télire finomságok kerültek a spájz polcaira, és még a húsért sem kellett a boltba szaladniuk. Végül azonban mégsem a családi gyökerek döntötték el a sorsát, hanem mint a mesében, legkisebb gyerekként „elment szerencsét próbálni”, és közben sült ki, hogy hová húz a szíve.

Édesanyám engem egy nagyon szép pályára szeretett volna küldeni, hogy foglalkozzak számítógépekkel. Az irodai munkával azonban nem tudok azonosulni, helyette inkább beiratkoztam a gödöllői Szent István Egyetemre. Ekkor még csak körvonalazódott a fejemben, hogy húsfeldolgozással szeretnék foglalkozni, de a Rózsa Péternél töltött három hónapnyi gyakorlat döntötte el, hogy az agrárium irányába indulok majd el. Az ő hortobágyi biogazdaságában eltöltött kemény hónapok alatt hétmérföldes barátságot kötöttem vele és a családjával, olyannyira, hogy szerette volna kifizetni a munkámat, amit nem pénzben, hanem jószágokban tett meg, aminek utólag nagyon örülök. Így indult el a karrierem, ekkor alakult ki a kötődésem az állatok iránt, a többi pedig már jött magától

– foglalta össze a gazdaság előtörténetét Pencz Pál.

A dunfalvai gazdaság vezetője a HelloVidék kérdésére elárulta, édesanyja soha nem próbálta meg lebeszélni arról, hogy végül mégis az önfenntartó, gazdálkodó életmódot folytassa, noha tudja, azért szerette volna, hogy informatikus legyen belőle, mert édesanyja saját bőrén tapasztalta meg a dolgos mindennapokat és az azokkal járó nehézségeket.

Hatalmas nagy szerencsém volt, hogy szabad kezet kaptam, és a családom elfogadta azt, hogy én efelé akarok elmenni. Akadtak úgymond „külső hangok”, távoli ismerősök, akik mondták, hogy ezt így nem lehet, ebből nem lehet megélni, családdal nem lehet együtt dolgozni, de ezek a negatív hangok akárhányszor felcsendültek, bennem mindig annál erősebb volt, hogy gazdálkodni szeretnék. Ami viszont ennél is hihetetlenebb a számomra, hogy édesapám mondhatni az én hatásomra tért vissza a földműveléshez, most már együtt dolgozunk a földeken, aminek hihetetlenül örülök. Együtt van a család, együtt dolgozunk. Sokszor nem könnyű, mert a szülő-gyerek kapcsolat mellett munkatársi kapcsolatban vagyunk egymással, de vagyunk annyira jó és közvetlen viszonyban egymással, hogy a súrlódásokat, problémákat megoldjuk, megbeszéljük. Persze ez sokszor nem egyszerű, viszont máshogy nem is tudnám elképzelni az életünket, és szerintem a szüleim se

– beszélt őszintén a családdal való közös munkáról Pencz Pál.

Így született a dél-alföldi sajtkirály

Végül úgy alakult, hogyha Pálból nem is, fiatalabb nővéréből viszont valóban informatikus lett, míg legidősebb testvérük a művészvilágban találta meg a maga útját, jelenleg viszont a kovászos kenyerek sütésében teljesedik ki igazán. Noha egyikőjük Baján, másikójuk pedig a messzi fővárosban él, végül úgy tűnik, mindenkinek visszahúz a szíve az otthon meleg, puha ölelésébe, a köré a gazdaság köré, amit Pál Kobolya néven 2017-ben hivatalosan is életre hívott. A birtok nevét arról a Dunafalva közelében fekvő fél természetes tóról kapta, amit az árkából kilépett Duna alakított ki; ebben a vidékben találta meg Pencz Pál és felesége, Rózsa az otthonát. Kezdetben azonban a biogazdaság megalapítása, mint cél nem fogalmazódott meg, lévén önellátásra kezdtek termelni, és csak a tehenek vártnál felül nyújtott tejelése ejtette őket gondolkodóba, hogy talán a felesleget a piacon értékesíthetnék. Az odáig vezető utat azonban se simának, se könnyűnek nem lehetett nevezni.

Nem volt különösebben vonzódásom a sajtokhoz. Bár szerettem őket, de az igazi szerelem akkor alakult ki, amikor számomra is tetsző sajtokat tudtam készíteni. Az egyetemen még a húsfeldolgozásban gondolkodtam, de a tejelő tehéntartás sokkal nagyobb kihívást jelent a mezőgazdasági termelésben. A takarmányozástól kezdve az állategészségügyön át a megfelelő mennyiségű tejig, nem beszélve annak minőségéről, olyan hihetetlenül sok változó van benne, hogy ez a szakág az egyik legnehezebb, itt van a legtöbb kihívás. A sajtkészítés pedig az élelmiszeriparnak az egyik legnehezebb válfaja, mert a tejből hihetetlen sok jó és hihetetlenül sok rossz, ehetetlen, szörnyű dolog tud készülni. Kezdetben ez nálam is így volt, sok kudarcot elszenvedtem. Visszatekintve rettentő jól éltek a disznóink, mert nagyjából két évig nem sikerült értelmes és vállalható sajtot készítenem, amiknek viszont nagyon örültek a jószágok. Ez a két év jelentette a vízválasztót, amíg el tudtam érni azt, hogy ne csak saját magam, hanem mások számára is minőségi, élvezhető terméket állítsak elő

– beszélt őszintén a szakmájával járó kezdeti nehézségekről Pencz Pál.

A jersey tehenektől származó tejből a lágy sajtoktól a félkemény fajtákon túl a joghurton, vajon, túrón át egészen a tejfölig színes a paletta, a fejlesztés pedig folyamatos, köszönhetően a vásárlók színes igényeinek. A Kobolya Gazdaság tulajdonosa kifejtette: „a piac igényli a termékfejlesztést, nem ragadhatunk le egyféle sajtnál, mert az emberek nagyon kiélezettek a változatos ízekre, nyitottak az újdonságokra, és el is várják tőlünk, hogy mindig vigyünk valami újat. A sajtos világ tárháza pedig e téren kifogyhatatlan.”

Arra a kérdésre, mennyire nehéz érvényesülni egy olyan piacon, melynek alapjai hazánkban csak a XIX. századig vezethetőek vissza, Pencz Pál elárulta, ahogy egy évvel ezelőtt, most is ugyanazzal a problémával szembesülnek, hogy egyszerűen nem győznek eleget termelni, nem tudják kielégíteni a feléjük irányuló keresletet. Noha az egy év alatt megnövekedett tejmennyiségből jelentősen több termék állítható elő, a környékbeli piacokon, így Baján, Mohácson és Szekszárdon is előfordult már, hogy két-három óra alatt az összes árut elkapkodták, így aki 10 után dugta ki az orrát bevásárolni, annak már semmi nem maradt. Mintegy ismertetőjegyként Pál a hideg évszakokban kifordított subában várja az asztal előtt sorakozó vásárlókat, egyszer pedig szeretné, ha ötfős dalárdájukkal vevőcsalogató ének- és zeneszóval fűszerezhetnék meg a piacozás élményét, ezzel népszerűsítve kulturális hagyományaikat.

Keresettségük okán nem meglepő, hogy a Kobolya Gazdaság tulajdonosa a jövőben további fejlesztéseket szeretne dunafalvi sajtműhelyében, de mint azt a HelloVidéknek elmondta, csak akkora mennyiségi növekedést tart elfogadhatónak, hogy mindez ne menjen a minőség rovására. A megszokott színvonal garantálása nemcsak a piaci célközönség miatt fontos, ahol legfőképpen a fiatal családosok keresik fel őket, hanem a környékbeli éttermek, borászatok szempontjából is lényeges, sokan ugyanis egy-egy borkóstolót követően keresik fel őket, mert nem tudják kiverni az emlékezetükből a felejthetetlen ízeket.

És bár a Kobolya története még csak 3,5 éve kezdődött, Pencz Pál máris úgy érzi, hogy a valóság messze túlszárnyalta korábbi elképzeléseiket. „Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő alatt az emberek így megszeretnek bennünket és a termékeinket. Azzal, amit elértünk, már most maximálisan elégedett vagyok, de nyilván az ember sosem elégszik meg azzal, amije van, ez egy örök folyamat, ezért tudunk folyamatosan fejlődni, fejleszteni” – beszélt büszkén az eddig elért eredményeiről a Bács-Kiskun megyei tejgazdaság tulajdonosa, majd zárásként hozzátette:

Úgy tűnik, ez a folyamat az én életemet követően sem fog véget érni. Gyermekem ugyan még csak 2,5 éves, de már most jön velem, közösen etetünk, fejünk, és lesi el a sajtkészítés csínját-bínját. A termékfejlesztésben a feleségem a fő kóstoló, aki várandósan hihetetlenül nagy segítség, mert ha ő azt mondja valamire, hogy jó és finom, abból biztos bevált termék lesz. Mint mondtam, ez nemcsak egy munka, hanem egy életforma. Mind a feleségem, a gyermekem és a szüleim is szervesen bekapcsolódnak a mindennapos feladatokba, együtt dolgozunk, ami nekünk tulajdonképpen nemcsak a munkát, hanem az életet jelenti.

hellovidek.hu