Itt a hivatalos bejelentés: újabb nyugdíjemelés jön januárban
2022. november 24. 14:15
Újabb nyugdíjemelést jelentett jelentett be ma a kormány Facebookon. A következő korrekció januárban érkezik, azonban csak decemberben fognak dönteni az emelés mértékéről.
2022-ben a novemberi emelés már sorban a harmadik korrekció idén, azonban a rekordmagas, 20% feletti infláció miatt a kormány ma újabb nyugdíjemelést jelentett be. A nyugdíjak januárban fognak emelkedni, azonban ennek mértékéről a kormány decemberben fog dönteni.

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára, lesz nyugdíjprémium és nyugdíjemelés - erről beszélt a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos, Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt elmondta: Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, és a kormány az idősügyet is családügynek tekinti, a nyugdíjasokat pedig szövetségesnek, hiszen egy teljes élet tapasztalata, szakmai tudása áll mögöttük. Köszönettel tartozunk nekik - tette hozzá.Szerinte 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai-kormányok több juttatástól megfosztották az időseket, elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldal mostani árnyékormányának több tagja is megszavazott.
Közölte: az Orbán-kormány 2010-ben azt mondta, hogy kiáll az idősek érdekeiért és megvédi juttatásaikat. Azóta a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszaépítették a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is - ismertette.
A miniszterelnöki biztos elmondta, a szépkorúak idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra, és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés.
Forrás: blikk.hu
Kapcsolódó cikkek
Itt vannak a Budapesti Corvinus Egyetem nyílt napjának programjai
2023. november 29. 17:23
November 30-án a mesterszakokat, másnap az alap- és osztatlan szakokat lehet megismerni a Budapesti Corvinus Egyetem idei ingyenes nyílt napjain.
A november 30-i nyílt napon ismertetik, hogyan változik a mesterszakos felvételi, miképp számítják be a krediteket, szaktájékoztatókat tartanak mind az egyéves, mind a kétéves szakokról. Bemutatják, milyen nemzetközi lehetőségek vannak a corvinusos mesterszakokon és milyen diákszervezetekhez lehet csatlakozni.
Így számolják az induló nyugdíjakat 2023-ban
2023. február 28. 12:50
Idei nyugdíjmegállapítás esetén a nyugdíj alapjául szolgáló nettó életpálya átlagkereset számításához a tavalyinál 17,5 százalékkal magasabb valorizációs szorzókat kell alkalmazni – olvasható a nyugdíjguru.hu portálon.
A 2023. január 1. és december 31. közötti megállapítási kezdőnappal nyugdíjat igénylő személyeknek a tavalyinál 17,5 százalékkal magasabb valorizációs szorzókkal állapítják meg a nyugdíjuk alapját képező nettó számított havi életpálya átlagkeresetük összegét – hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.