Javítják a Tisza-tavon a nyaralóhajózás feltételeit
2024. december 18. 21:18
Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására.

Fotó: Facebook
A hazai forrásból megvalósuló projekt elemei közé tartozik egyebek mellett, hogy a tavon javítják a nyaralóhajózás feltételeit és pótolják az idegenforgalmi információs táblarendszert – közölte a fejlesztést megvalósító Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
Hozzátették, hogy a vízügyi igazgatóság a projektet a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács vissza nem térítendő támogatásával valósítja meg.
A közlemény szerint a karbantartási és fenntartási munkák szükségesek a Tisza-tó egyes helyeinek megközelítéséhez és a tározótó ökológiai állapotának fenntartásához. Példaként említették, hogy 10 ezer köbméter iszapot távolítanak el az öblítő csatornák és fokok kotrásával.
Közölték, hogy az idegenforgalmi táblarendszer bővítését a vízi járműves turistaforgalom növekedése indokolja. A projekt 2025-ben fejeződik be.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Régóta várt fejlesztés valósul meg az M7-esen
2024. március 12. 16:28
Navracsics Tibor fontos fejlesztéseket jelentett be Székesfehérváron. Az M7-es autópályánál fontos felújítás fog megvalósulni a közeljövőben.
A főváros egymilliárd forintból valósít meg lakossági fejlesztési ötleteket
2023. augusztus 31. 16:01
Szeptember 30-ig lehet szavazni az egymilliárd forint keretösszegű fővárosi közösségi költségvetés fejlesztési ötleteire – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Közleményük szerint szavazni minden Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló, 16. életévét betöltött ember tud, aki regisztrál az otlet.budapest.hu oldalon vagy felkeresi személyesen valamelyik szavazópontot a városban.