Jó tudni! - Két fontos határidőt is módosított Lázár minisztériuma

2016. március 29. 08:01
Meghosszabbította a Miniszterelnökség a településképi épületek és a mezőgazdasági kisüzemek támogatására korábban kiírt vidékfejlesztési pályázatok beadási határidejét. A tárca szerint a módosítás célja, hogy több idő legyen a szükséges dokumentumok előkészítésére.

Két korábban kiírt vidékfejlesztési felhívásnál is módosította a pályázati határidőket a Miniszterelnökség. A tárca közleménye szerint a mostani változtatások a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése” és a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázatokat érintik, amelyeknél összesen 40,9 milliárd forintos támogatási keretet határoztak meg.

A módosított határidő szerint a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak korszerűsítésére április 11-től, a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére pedig március 31-től lehet pályázni. A kérelmeket elektronikus úton lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A határidőt azért kellett megváltoztatni, hogy az ügyfeleknek több idejük legyen a szükséges dokumentumok előkészítésére, így a támogatási keret sikeres lekötésére – fogalmaz a tárca közleménye.

A pályázati felhívásokról a www.szechenyi2020.hu oldalon lehet részletes tájékoztatást olvasni.

forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A fiatalok számára vonzóvá kell tenni az agráriumot

2017. június 23. 09:05
A Földművelésügyi Minisztérium számára kiemelt feladat, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegye az agráriumot - mondta a szaktárca miniszterhelyettese „A legjobb falusi ifjúsági közösség” pályázat eredményhirdetésén, Budapesten.

Látniuk kell a gazdáknak, hogy hol tart a világ és mennyit spórolhatnak

2018. március 06. 07:52
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) kulcsszerepe van abban, hogy a precíziós gazdálkodással kapcsolatban meglévő, létrejövő tudást összegyűjtse, szintetizálja – és azt megossza az érintettekkel. Interjú Győrffy Balázs NAK-elnökkel.