Ágnes június végén úgy döntött, hogy határozatlan idejű munkaviszonyát öt és fél év után megszünteti. Annak rendje és módja szerint írásban nyújtotta be felmondását, vállalva, hogy a felmondási idejét letölti, kivéve azt a nyolc munkanapot, melyet már év elején írásban kivett nyári szabadságára, és ami éppen a felmondási idő végére esett. A munkáltató a felmondást átvette, mi több, írásba adta azt is, hogy a felmondási idő szabadsággal nem érintett részére is mentesíti Ágnest a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. Ágnes maga is meglepődött, de nem tiltakozott.
 

Ágnes férjével és gyermekével készült egy tíznapos külföldi nyaralásra, melyhez a repülőutat és a szállást már februárban lefoglalták és kifizették. Az út második napján azonban egy e-mail üzenet várta, melyben felettese arról tájékoztatta, hogy felmondási idejének utolsó napján - mely még a nyaralás idejére esett - megjelenésre kötelezi, amit a törvény alapján megtehet. Indokként azt jelölte meg, hogy az időarányosan járó munkabért és a szabadságmegváltást ekkor kívánja megfizetni, a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó igazolások átadásával egyidejűleg. Jelezte, hogy erre azért van szükség, mert a bérszámfejtéssel foglalkozó kolléganő a jelzett időpontot követő naptól két hét szabadságra megy, így később nem tudja elintézni a kapcsolódó adminisztrációs feladatokat.
 

Ágnes természetesen bosszankodott, ugyanakkor el is bizonytalanodott. Nem volt biztos benne, hogy a munkáltató valóban jogszerűen jár el, de nem merte kockáztatni, hogy válasz nélkül hagyja, így végül jogásztól kért tanácsot.

Jogi képviselője arról tájékoztatta, hogy a tényállás alapján a munkáltató nem pusztán megsért egy tételes jogszabályi rendelkezést, de annak lehetősége is felmerül, hogy joggal való visszaélést valósít meg. A munkavállaló ugyanis csak kivételesen indokolt esetben rendelhető vissza a megkezdett szabadságról - valamennyi ezzel kapcsolatos költségének munkáltató általi megtérítése mellett - ha ezt valamilyen kivételesen fontos gazdasági érdek indokolja, vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok alapozza meg. Az, hogy a bérszámfejtő kolléga hosszabb szabadságra megy, semmiképpen sem tekinthető ilyen indoknak, a munkabér kifizetése és az igazolások kiadása pedig sem a hatályos törvény, sem a bírói gyakorlat alapján nem követeli meg a munkavállaló személyes jelenlétét. Az továbbá, hogy a felettes nem követeli meg a munkavállaló megjelenését a felmondási idő harminc napjából huszonkilenc napra, de az utolsó napon, amiről pontosan tudja, hogy nyaralás időpontjára esik, hiszen ő maga engedélyezte a szabadságot, alapos indok nélkül mégis berendeli a dolgozót, szintén jogsértő.

A hatályos törvény ugyanis egyértelműen leszögezi, hogy a jogokat rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni, s a munkaviszony valamennyi szakaszában - így annak lezárása során is - együttműködve, jóhiszeműen, a munkavállaló érdekeinek méltányos mérlegelésével kell eljárni.

Ágnes megbízására a jogi képviselő a fentiekről a munkáltatót is tájékoztatta írásban, aki ennek hatására eltekintett az utolsó napon történő megjelenéstől, és a munkaviszony megszűnését követően postai úton, illetve átutalással teljesítette az igazolások kiadására és munkabér megfizetésére vonatkozó kötelezettségeit.

D.A.S. Jogszervíz

hrportal.hu