Jövőre indul a mintagazdaság Mezőhegyesen

2016. március 02. 19:23
Jövő év elején elindulhat az új állami mintagazdaság Mezőhegyesen – nyilatkozta Farkas Sándor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kialakításáért felelős kormánybiztos a Magyar Időknek. A 2004-ben privatizált gazdaság földbérleti szerződései 2017. január 1-jén járnak le, azt követően indulhat a terület hasznosítása.

A privatizáció után az új tulajdonosok szinte semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre, értékes ingatlanokat, állattenyésztő telepeket, majorokat adtak el. A mezőhegyesi gazdaság mai állapotával kapcsolatban a kérdés csak az, hogy lehetett ilyen helyzetbe sodorni a Közép-Európa legjobb földterületeivel rendelkező gazdaságot – mondta a kormánybiztos.

 

Mezőhegyesi ménesbirtok

A lótenyésztésben szeretnék visszaállítani a hagyományos fajtákat – fotó: vs.hu

A mintagazdaság számára azokat a területeket jelölik majd ki, amelyeket korábban a nagy állami tulajdonú ménes is használt. Ez mintegy 8000 hektárnyi termőföldet és 1500 hektárnyi erdő, továbbá a hétfőn megjelent kormányhatározat szerint a mintagazdasághoz kerülnek majd azok a földek is, amelyeket az állam korábban elárverezett, az adásvételi szerződést azonban a mintagazdaság javára nem kötik meg a nyertes licitálókkal.

Farkas Sándor a fejlesztési tervekkel kapcsolatban elmondta: a növénytermesztésben és az állattenyésztésben is példaértékű gazdálkodási színvonalat céloznak meg, a lótenyésztésben szeretnék visszaállítani a hagyományos fajtákat. A tervek között szerepel tangazdaság létrehozása, önálló kiemelt vadgazdálkodás és turisztikai program is.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Nyertek a retro ízek, ez lett az ország legjobb lángossütője

2018. október 04. 08:55
A Súgó-parti Lángossütő a hagyományos ízekkel és a retro hangulattal nyerte el a lángos szerelmeseinek tetszését.

Sokkal kreatívabbak a mindfulness-szel dolgozó csapatok

2018. július 23. 13:55
A gyors munkatempó és a kreativitás alapvetően ellentmondanak egymásnak. Hektikus munkahelyeken gyakran fordul elő, hogy a munkavállalók automata üzemmódba kapcsolnak, vagy mindig ugyanolyan módon közelítik meg a munkát. Ha nem rendelkeznek idővel és térrel ahhoz, hogy új és okos ötleteket találjanak ki, akkor elzárkóznak a problémák újragondolásának lehetőségétől is, amelyekkel megoldhatnák a kialakult helyzeteket.