Kék bolygó – Az akkumulátorgyárak is lehetnek zöldek
2023. november 14. 14:57
Az akkumulátorgyárakat zölddé lehet tenni, vízfelhasználásuk megoldható zárt rendszerben – mondta Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
A szakember elmondta: a szennyezett vizet megtisztítják, így az üzem vízzel nem bocsát ki szennyezést, mi több, a felhasznált víz egy részét vissza is tudják forgatni.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: ennek köszönhetően a természetes vízbázisokat nem terheli az akkumulátorgyár, és nem is szennyezi a környezetet.
Borsos Krisztina elmondta: több nyugat-európai cég már a felhasznált víz 90 százalékát visszaforgatja, újrahasznosítja.
Áder János kérdésére a szakember megerősítette: a debreceni akkumulátorgyárban is megépíthető a környezetet és ivóvízbázist kímélő körforgásos zárt vízrendszer.
Borsos Krisztina a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft.-ről elmondta: vízkezelő rendszerek tervezésével, kiépítésével, karbantartásával, üzemeltetésével foglalkoznak. A Hidrofilt Kft.-t 1990-ben alapították egy garázsban, de ma már Európa 10 legnagyobb vízkezelő rendszereket üzemeltető cége között van. 180 embert foglalkoztat, harmaduk mérnök, dolgoztak a paksi atomerőműben, a Mol százhalombattai üzemében, gyógyszergyárakban, élelmiszeriparban és a Mercedes gyárában.
Magyarországon másfél, világszerte 2,7 millió embernek szolgáltatnak ivóvizet a kft. berendezései, rendszerei. Külföldön is elismert a cég, bevételeinek harmada már a lengyel piacról származik, a legnagyobb lengyel szénerőműben magyar technológiát üzemeltetnek magyar szakemberek. E mellett Németországban, Portugáliában, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben, Peruban, Ecuadorban, Irakban, Jordániában és Mexikóban is vannak partnerei a cégnek. Tunéziában pedig konténeres tengervízből állítanak elő sótalanítással ivóvizet.
Áder János kiemelte, mennyire fontos a fenntartható fejlődés, fenntartható gazdaság, hogy ne éljük fel ma azokat az erőforrásokat, amikre a gyerekeinknek szüksége lesz holnap.
A Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: zárt rendszereikben a vizet tisztítás után teljes mértékben visszaforgatják ipari felhasználásra, és egyes szennyezőanyagokat is újrahasznosítanak. A Mol százhalombattai üzemében például a gumibitumen előállítása során az olajat távolítják el a vízből.
Áder János hozzátette: a gumibitumen az autógumi újrahasznosítása aszfaltként.
A Hidrofilt Kft. részt vett az Áder János alapítványa által szervezett Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram rendezvényen. Borsos Krisztina elmondta, hogy a kiállításon be tudták mutatni az új fejlesztéseiket, ráadásul több külföldi érdeklődő is megkereste a Hidrofilt Kft.-t.
forrás: agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
Itt vannak a Budapesti Corvinus Egyetem nyílt napjának programjai
2023. november 29. 17:23
November 30-án a mesterszakokat, másnap az alap- és osztatlan szakokat lehet megismerni a Budapesti Corvinus Egyetem idei ingyenes nyílt napjain.
A november 30-i nyílt napon ismertetik, hogyan változik a mesterszakos felvételi, miképp számítják be a krediteket, szaktájékoztatókat tartanak mind az egyéves, mind a kétéves szakokról. Bemutatják, milyen nemzetközi lehetőségek vannak a corvinusos mesterszakokon és milyen diákszervezetekhez lehet csatlakozni.
Kész, vége! Ma végleg lekapcsolják minden gépen ezt a böngészőt
2023. február 14. 12:38
A Microsoft a mai napon fogja leküldeni azokra a gépekre, amiken még mindig megtalálható az Internet Explorer azt a frissítést, ami végleg letiltja azokon a már elavult böngészőt.
Az Internet Explorer, aminek támogatása a mai nappal végleg megszűnik. Azok a felhasználók, akik mégis megpróbálják majd a régi szoftvert elindítani, egy tájékoztató ablakot kapnak majd, amiből megtudhatják, hogy "az Internet Explorer jövője a Microsoft Edge-ben van - írja a PCForum.