Ki örökölheti meg a földet végrendelet útján?
2024. július 02. 18:05
Fontos változás lépett életbe július 1-jétől.
A 2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról rendelkezik a végrendelet útján történő földek örökléséről.

A végrendeleti örökös csak akkor szerezheti meg a föld tulajdonjogát, ha egyben földművesnek is minősül és ezzel nem lépi túl a 300 hektáros maximumot.
Amennyiben viszont a végrendeleti örökös egyben törvényes örökösnek is minősül (vagy a törvényes örökös kiesése esetén az lehetne – pl. az unoka), akkor hiába csak végrendeleti örökös, rá már nem kell alkalmazni ezeket a szűkítő feltételeket – derül ki a MAGOSZ szakmai tájékoztatójából.

Mikortól kell földművesnek minősülnie a végrendeleti örökösnek?
Hozzátették, hogy az eddigi gyakorlat alapján a földműves státusznak az örökhagyó halála időpontjára visszamenőleg kellett fennállnia.
2024. július 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás értelmében, ha valaki végrendelettel földet örököl és nem rendelkezik földműves státusszal, úgy ettől függetlenül a tulajdonába kerülhet a föld, azzal, hogy 1 éven belül kell megszereznie a földműves bejegyzéshez szükséges végzettséget.
Hogyan lehet végrendelkezni?
Fontos, hogy végrendelkezni személyesen, közjegyző előtt, vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet.

A közjegyző által kiállított végrendelet közokiratnak minősül, a benne foglalt tényeket és eseményeket közhitelesen tanúsított.
A törvényes örökösök számára köteles rész jár
Az a törvényes örökös, aki a végrendelet miatt elesik az örökségétől, kötelesrész jogcímén jogosult lesz annak a harmadára, ami számára, mint törvényes örökösnek egyébként jutna.
Kötelesrészre nem minden törvényes örökös jogosult, csak: az örökhagyó leszármazói, házastársa és a szülő. De például a testvér részére már nem kell kötelesrészt fizetni.
A kötelesrészt pénzben kell megtéríteni, természetben pedig csak akkor követelhető, ha ez volt az örökhagyó akarata.
A köteles részről a Ptk. 7:75-7:82.§ (1) bekezdése rendelkezik. Ennek alapján a kötelesrész iránti igény 5 év alatt elévül, de például a 10 évnél régebben juttatott ingyenes adomány eleve nem is számít bele a kötelesrész alapjába.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Eddig ingyenes szolgáltatás válik fizetőssé az OTP Banknál
2024. január 16. 17:27
Február 1-jétől lép életbe az új költség az OTP Banknál. A nem saját számlára történő befizetésért számít fel díjat a bank, amennyiben a befizetést bankfiókban intézi valaki. A befizetésre alkalmas ATM-ek esetében ez a szolgáltatás továbbra is ingyenes lesz.
Zajlik az aratás, fokozott figyelmet kér a járművezetőktől az Agrárgazdasági Kamara
2023. július 07. 14:19
Országszerte folynak az aratási munkálatok, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek és vontatók. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a közutakon közlekedőket, hogy legyenek türelemmel, és csak fokozott óvatossággal előzzenek az utakon.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra kéri a járművezetőket, hogy – a balesetek elkerülése érdekében – tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve körültekintően közlekedjenek.