Kiderült, hányan dolgoztak októberben Magyarországon
2024. november 29. 17:04
A 2024. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 703 ezer főre mérséklődött.

Kiderült, hányan dolgoztak októberben Magyarországon / Fotó: Shutterstock
Idén októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 27 ezer fővel, 4 millió 699 ezer főre mérséklődött. A változásban szerepe van annak, hogy tavaly ősszel a foglalkoztatottság szintje kiemelkedő volt. 2024 októberében a munkanélküliek száma 219 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt.
A 2024. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 703 ezer főre mérséklődött. Míg a férfi foglalkoztatottak száma 23 ezer fővel, 2 millió 491 ezer főre csökkent, addig a nőké kismértékben, 2 millió 212 ezer főre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 4 millió 537 ezer főre, a közfoglalkozatottaké 58 ezer főre csökkent, miközben a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 107 ezer fő volt.
A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,3 százalék volt.
A ráta a férfiak esetében 0,5 százalékponttal kisebb (78,8 százalék), a nőknél 0,6 százalékponttal magasabb (71,6 százalék) lett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Fotó: Központi Statisztikai Hivatal
A 2024. augusztus–októberi időszakban az inaktívak számának mérséklődése mellett a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezer fővel, 226 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra emelkedett:
- a férfiak esetében a munkanélküliek száma 119 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt;
- a nőknél a munkanélküliek száma 106 ezer főt tett ki, rátájuk (szintén 4,6 százalék) kismértékben meghaladta az előző év azonos időszakában mért értéket.
A munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt. Az összes munkanélküli 48 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 4,0 százalékponttal magasabb a tavalyi év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34 százalékát tették ki. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma (226 ezer fő) 2024. október végén megegyezett az egy évvel korábbival.

Fotó: Központi Statisztikai Hivatal
Tudnivalók a minimálbér emelkedéséről
Várhatóan rövid időn belül megjelenik a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet – hívta fel a figyelmet Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke, miután hétfőn aláírta munkavállalói és munkáltatói oldal a hároméves bérmegállapodást, ami alapján jövőre a minimálbér 9 százalékkal (266 800 forintról 290 812 forintra), a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal (326 000 forintról 348 820 forintra) emelkedik. A szakszervezeti vezető ennek kapcsán több fontos tudnivalóra is felhívta a figyelmet munkajogi szempontból.
Szabó Imre Szilárd jelezte, különbséget kell tenni a munkajogviszony módosulása és a munkaszerződés módosítása között. A munkaszerződés és a munkaviszony tartalma ugyanis nem azonos, hiszen a jogviszony tartalmához tartoznak a munkaszerződésben foglaltakon túl a munkaviszonyra vonatkozó szabályokból származó jogok és kötelezettségek is.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
A KORMÁNY ÉS AZ AGRÁRTÁRCA MEGADJA AZ ALAPOKAT A JÖVŐ AGRÁRSZAKEMBEREI SZÁMÁRA
2023. március 30. 14:57
A mezőgazdaság terén szerzett tudás mindig, minden időben biztos alapokat, jó megélhetést ad. Mert enni mindig kell és az élelmiszerekhez az alapanyagot meg kell termelni. Működő, jól termelő mezőgazdaság nélkül kiszolgáltatottak vagyunk, mondta Nagy István agrárminiszter a Déli ASzC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum felújított épületének átadásán, Baján.
Betelt a pohár a győri buszsofőröknél: azonnali cselekvésre lenne szükség
2024. augusztus 27. 14:32
Egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a Volán győri dolgozói, főképp a nyitott fülkés helyijáratos buszokon, ahol a sok esetben agresszív, erőszakos, bliccelő, utazási feltételeket be nem tartó utasok keserítik meg az utazók mindennapjait.