Kitiltják a számítógépeket a finn iskolákból

2024. szeptember 11. 21:01
A világon az elsők között voltak, akik laptopokkal látták el a diákjaikat. A finn iskolákban azonban rájöttek, hogy a tanulásban mégsem segít, ha a gyerekek állandóan a képernyőt bámulják.
Kitiltják a számítógépeket a finn iskolákból
Elsőként vezették be, most a finnek kitiltanák a számítógépeket a tanórákról / Fotó: ANP via AFP
 
Számítógépekkel próbálták elérni, hogy a gyerekeknek ne kelljen tankönyvekkel teletömött táskákkal iskolába járniuk, azonban a finn iskolák most azzal szembesülnek, hogy nem segít a tanulásban, ha a diákok folyton a képernyőt bámulják. Emiatt egyre több intézmény dönt úgy, hogy kitiltják a laptopokat a tanórákról.
 
A finn közoktatási rendszer az elmúlt évtizedekben elért jó eredményeivel és a forradalmi tanítási technikák bevezetésével lett világhírű. Ezek egyike az államilag támogatott „digitalizált tanóra” volt, a diákok jelentős része ingyenesen kapott laptopot, hogy azokat használják a hagyományos – és nehéz – könyvek helyett.
 
Azonban Finnországban most mégis egyre több intézmény dönt úgy, hogy visszatér a könyvekhez, és betiltják a számítógépek használatát a tanórákon.
Mobiltelefon az iskolákban: egyre több országban van már szinte minden gyereknek okostelefonja / Fotó:  Iris van den Broek / ANP MAG / AFP
 
Az okostelefonok, valamint az internetfüggőség elterjedése miatt ugyanis a tanárok és a szülők is amiatt aggódnak, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a képernyők előtt, ez pedig katasztrofális hatással van a tanulásra.
 
A döntést motiváló félelmek nem alaptalanok: bár sok szempontból még mindig világelsők, a gyerekek tanulási eredményei az elmúlt években Finnország-szerte egyre rosszabbak, az iskolai felmérések pedig szinte mint azt mutatják, hogy ezt a számítógépek okozta folyamatos figyelemelterelés okozza.
 
A digitális eszközök használatával járó állandó figyelemelterelés sok gyereket nyugtalanná és túl szeszélyessé tesz ahhoz, hogy koncentrálni tudjon. S bár a feladataikat gyorsabban tudják elvégezni, ez elsősorban amiatt van, hogy minél gyorsabban vissza tudjanak térni a játékokhoz vagy a közösségi médiához.
 
A finn kormány is léphet az ügyben
A koronavírus-járvány vége óta egyre népszerűbb „könyvbarát” mozgalom és az annak sikerét aláhúzó felmérések nyomán most a kormány is azt tervezi, hogy visszavonja a „digitalizált tanóra” program legtöbb pontját: egyebek között kivezetnék a számítógépeket a tantermekből, és betiltanák a tanóra alatti telefonhasználatot, amivel jelentősen visszaszorítanák a gyerekek képernyő előtt töltött idejét.
 
A számítógépek hasznos eszközök a tanuláshoz, ám a gyerekekből természetes módon hiányzik az önkontroll, ami miatt sokkal könnyebben vesznek el az online világban. Sajnos azt látjuk, hogy a hagyományos módszerek egyelőre jobbak, mint a digitalizálás 
– mondta Maija Kaunonen finn gyermekpszichológus a Reutersnek. A könyvekhez visszatérő diákok szerinte máris jobban tudnak koncentrálni, mint laptopot használó társaik.
Fotó:  Iris van den Broek / ANP MAG / AFP
 
Ezt Minna Peltopuro klinikai neuropszichológus is megerősítette, és kiemelte, hogy a képernyőhasználatot nemcsak az iskolákban, hanem otthon is a minimumra kellene csökkenteni – a finn tinédzserek átlagosan napi hat órát bámulják a gépüket vagy a telefonjukat –, mivel a túlzott digitális használat fizikai és mentális kockázatokkal jár, például szemproblémákkal és növekvő szorongással.
 
Digitális eszközök az oktatásban: áldás vagy átok?
A számítógépek negatív hatással vannak a gyerekek fejlődésére – állítja negyven kutató, akik a német iskolák digitalizálásának leállítását kérik. A digitális eszközök szabályozása egyelőre kidolgozatlan.
 
forrás: vg.hu

Kapcsolódó cikkek

A tűzifával sem verhetik át a magyar embereket

2024. május 15. 14:35
A kormány és a hatóság közös célja, hogy az illegális fakereskedelemtől is megvédjék a magyar fogyasztókat, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan ellenőrzi a közúti fuvarozókat, a telephelyeket és az online hirdetési felületeket is – hívta fel a figyelmet dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Aki nyugdíjba megy, annak idén hatalmas változás jött

2024. április 08. 15:47
Egy új kormányrendelet értelmében fontos változások előtt áll a magyar nyugdíjrendszer. Máshogy számítják a nyugdíjakat, a január 1-je és december 31-e között megállapítandó nyugdíjak összegének számítása során új valorizációs szorzókat kell alkalmazni. Akiknek a nyugdíját olyan évben állapítják meg, amelyben magasabb a valorizációs szorzószám, mint az azt megelőző évben, magasabb nyugdíjra számíthat.