A járványt megelőzően a munkáltatók jellemzően havi egy-egy nap otthoni munkavégzést engedélyeztek a kollégák számára, azonban a home office intézménye a pandémia berobbanásával egyre elterjedtebbé, gyakoribbá, de főként szükségszerűvé vált. A kényszerűségből átalakult rendszer lassan megmutatta pozitív oldalát, mára pedig több munkahely is átállt a hibrid, vagyis a részben otthoni munkavégzésre.

A dolgozók egészségének védelme és a járvány megfékezése mellett a munkáltatóknak anyagilag is kedvező ez a rendszer, hiszen így részint megspórolják a nagy iroda bérlésével kapcsolatos, rezsi és egyéb ad hoc kiadások költségeit. A költségek csökkenése mellett azonban rendszerből adódó újabb ráfordítások merülhetnek fel, hiszen a munkáltató kötelezettsége, hogy az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban felmerült indokolt költségeket megtérítse.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 51. § (2) bekezdése értelmében a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkajogviszony teljesítésével összefüggésben indokoltan merült fel. A korábbi, 1992-es munka törvénykönyve is tartalmazta ezt a szabályt azzal, hogy a költségek megtérítését a munkavállaló akkor kérheti, ha a kiadásokhoz egyébként a munkáltató előzetesen hozzájárult. Bár a hatályos szabályozás ezt a kitételt nem rögzíti, az Mt.-hez fűzött Nagykommentár szerint a rendelkezés alkalmazása külön szabályozás nélkül is levezethető a felek általános együttműködéséből, valamint a jóhiszeműség és a tisztesség elvéből [Mt. 6. § (2) bekezdés]. A szabály és az általános elv alkalmazása logikus és magától értetődő. Ha például a munkavállalónak irodai munkája miatt egy jobb székre van szüksége, tanácsosabb, ha ezt az igényét a munkáltatójával előre egyezteti, ahelyett, hogy ő maga vásárol ülőalkalmatosságot, majd átnyújtja a számlát főnökének. Így a munkáltató sem kerül olyan helyzetbe, hogy váratlanul egy nagyobb kiadással kell számolnia és a munkavállaló is teljesíti a tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét.

Az otthoni munkavégzés kapcsán felmerülő költségtérítés kérdése árnyaltabb. A home office intézményét a hatályos Mt. nem definiálja, a távmunka és az otthoni munkavégzés pedig nem tekinthetők egymás szinonimájának. A távmunka a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják [Mt. 196. § (1) bekezdés]. A home office ezzel szemben csak részben tekinthető távmunkának, hiszen a munkavállaló a munkaidejének csak egy részét tölti a munkahelytől eltérő helyen és alkalmazása nincs munkaköri feladathoz kötve sem. A home office esetében jellemzően a munkavégzési hely munkáltatói ellenőrzésére nem kerül sor és a munkavállaló munkarendje nem szükségszerűen kötetlen. A távmunkavégzés fontos kritériuma az is, hogy a felek a munkaszerződésben ennek tényét kifejezetten rögzítsék.

A távmunkavégzés esetén a munkavállaló költségtérítési igényére vonatkozó jogot ugyanúgy megteremti az Mt. 51. § (2) bekezdése; a munkáltató a távmunkás munkaviszonyának teljesítésével összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 3. számú melléklet I/24. pontja az így felmerült költségek elszámolásának szabályait és feltételeit is rögzíti. Ennek megfelelően távmunkavégzésre irányuló szerződés és kifejezetten költségtérítés jogcímén fizetett juttatás esetén a munkavállaló költségeket számolhat el és a munkáltató által fizetett költségtérítés adómentessé válhat. A költségtérítés alapját képezheti az internethasználat díja, egyes számítástechnikai eszközök és adott esetben a munkavégzés helyéül szolgáló ingatlan bérleti díja és rezsi költségei is [Szja tv. 3. sz. melléklet I/24. a)-d) pont].

Függetlenül attól, hogy a home office a hatályos szabályozás értelmében nem feleltethető meg a távmunkavégzésnek, a munkavállalóknak így is merülhetnek fel indokolt költségei, amik a munkaviszony teljesítésével állnak összefüggésben.

Ezek megtérítésére való igényt esetükben is megteremti az Mt. hivatkozott rendelkezése. Kodifikáció hiányában a felek közötti megállapodás vagy a munkáltató által kiadott szabályzat rendezheti ezeket a kérdéseket, amiben érdemes rögzíteni, hogy mely kiadásokat és milyen mértékben téríti meg a munkáltató. Megjegyzendő azonban, hogy a home office keretei között a munkavállalónak fizetett költségtérítés nem válhat adómentessé, hiszen annak egyik feltétele a távmunkavégzésre irányuló szerződés megléte.

A Kormány által novemberben benyújtott, azóta elfogadott, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslat alapjaiban változtathatja meg a kérdést, ugyanis a távmunkavégzés definicíójába a részben a munkáltató telephelyétől elkülönült munkavégzés is beletartozik. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a gyakran otthonról dolgozó munkavállaló és a munkáltatója távmunkás szerződést kössenek egymással és az Szja tv. szerint számoljanak el. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a munkáltató a havi minimálbér 10%-a erejéig a távmunkás részére adómentesen költségtérítést biztosítson.

 

Forrás: ado.hu / www.szakszervezetek.hu