Komoly tervek az új mezőhegyesi mintagazdaságnál

2016. november 23. 10:03
Hivatalosan is megalakult november 22-én mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság. Modernizálni kívánják a gépparkot, a tehenészetet, valamint jelentős ménesállományt alakítanának ki.

A kormány november 8-ai döntése alapján több mint 2 milliárd forintért visszavásárolta a 2004-ben privatizált Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, majd a korábban is állami tulajdonú Ménes Kft.-vel összevonva, megalapította a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Mezőhegyesen. Mint mondta, a két társaság összevonásával létrejött új szervezet 8500 hektár szántón és 1500 hektár erdős területen fog gazdálkodni. A kormánydöntés végrehajtásával Európa legszínvonalasabb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalkozását kívánják létrehozni.


Az új társaságnak mintegy 400 foglalkoztatottja lesz, területének döntő része hibridkukoricavetőmag-termelésre alkalmas, öntözhető és 75 százalékban 45 aranykorona érték. Lázár János megjegyezte, a kormány még decemberben egymilliárd forintos támogatást nyújt a cégnek működőképessége fenntartásához, és kétszer öt milliárd forintos fejlesztést tervez. Utóbbi keretből egy új központi telephely megépítését tervezik a helyi ipari parkban, ahol egy XXI. századi, legmodernebb technológiával felszerelt szárító- és tárolókapacitást hoznak létre.
Sürgős a szintén megvásárolt tehenészet modernizálása is, ahol mintegy 1000 fejőstehenet és 800 növendék marhát tartanak. A tervek szerint a modernizálás 3-5 milliárd forintba fog kerülni. Fejleszteni kívánják a gépparkot is, hiszen az extra minőségű földterület megműveléséhez megfelelő minőségű erőgépekre van szükség. A kabinet jelentős ménesállományt hozna létre a Magyarországon honos lófajtákból, továbbá a térség oktatásának és turisztikájának fellendítését is célul tűzte ki, a tangazdaság agrárképzési gyakorlati hely lesz.
Az új szervezet létrehozásával az állam 32 műemléképületnek is gazdája lett, az ingatlanvagyon felmérése és a felújításokhoz szükséges előkészítő munka is megkezdődik 2017 elején.


Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a társaság működéséhez elegendőnek látja a rendelkezésre bocsátandó egymilliárd forintot, ami az első termés betakarításáig biztosítja a forrásokat. Közlése szerint az előkészítő munkálatok késésben vannak, de várakozásai szerint az idei esztendő végéig sikerül behozni az elmaradásokat.
Mitykó Zsolt, a város polgármestere történelminek nevezte a kormány döntését, mert az új szervezet megalakulásával biztosítottnak látja Mezőhegyes jövőjét.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Sürgősen kellene egymilliárd euró a súlyos válság miatt

2016. június 13. 08:11
Legalább egymilliárd eurós uniós pénzügyi csomag kidolgozását sürgetik a visegrádi országok agrárkamarái a válságban lévő tej- és sertéstermelők számára. A kamarák vezetői felszólították az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg minden szükséges lépést az orosz embargó feloldása érdekében.

Nem engedték el a temetésre, felmondott. Jogosan?

2018. szeptember 24. 08:43
A munkáltató az őt az Mt. 166. § (1) bekezdés alapján terhelő teljes kárfelelősség alapján helytállni tartozik azért, ha a munkavállaló a kitűzött időpontban nem tud részt venni az édesanyja temetésén – mondta ki a Kúria.