Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak

2024. június 03. 11:48
Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak, akik nevelnek, példát adnak, útmutatást nyújtanak, identitást formálnak és közösséget építenek, amiért nem lehetünk elég hálásak - közölte Nagy István tárcavezető a pedagógusnap alkalmából tartott elismerés átadási ünnepségen május 31.-én, csütörtökön az Agrárminisztériumban. Nőtt az agrárszakképzésben tanuló fiatalok száma.
Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak
A miniszter kiemelte, Magyarország jövője és versenyképessége szempontjából meghatározó, hogy miként lehet a vidéken élők számára tanulást és megélhetést biztosítani, vonzó lehetőségeket kínálni. Ma az agrároktatás egyik legfontosabb feladata az olyan képességeknek a sikeres átadásában rejlik, mint a gyors alkalmazkodás, a folyamatos tanulás, a projektekben való gondolkodás, a hálózatok jelentőségének felismerése, vagy a technológiai sokszínűség alkalmazása – tette hozzá.
Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak
A tárcavezető szerint a pedagógusok nemcsak egy tantárgyat tanítanak, hanem életszemléletre is oktatnak. Megtanítanak elkötelezetten és megbízhatóan dolgozni, illetve általuk érezzük meg először a jól végzett munka édes örömét, amely lehet egy dicsérő szó vagy egy jó érdemjegy.
Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak
Kifejtette, a tanárokkal közösen azt vallják, hogy a jövőt nem lehet a tegnap tudásával építeni. Ezt valósítja meg a tárca abban a 162 intézményben és 285 feladatellátási helyen, amelyekben ma középfokú agrárszakképzés folyik. A beiskolázási adatok pedig egyértelműen jelzik, hogy egyre nagyobb az igény az agrárszakképzés iránt. A 2023/2024 tanévben 5070 diákot vettek fel a tárca által fenntartott agrárszakképző iskolák valamelyikébe, ami több mint nyolc százalékos növekedés az előző időszakhoz viszonyítva – sorolta a miniszter.
 
Az ünnepségen Nagy István megbecsülését és elismerését fejezte ki valamennyi pedagógusnak, és külön köszönetet mondott azoknak a kollégáknak, akik az agrárszakképzésben dolgoznak.
 
Az elismerésben részesülők listája itt elérhető.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Az agrártudományok kulcsfontosságúak Magyarországnak

2023. április 05. 12:31
Magyarország agrárország, ezért az agrártudományok kulcsfontosságúak az ország és nemzet számára - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kaposváron kedden.
Feldman Zsolt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának megnyitóján hangsúlyozta, hogy az agrártudományokkal foglalkozó diákok munkája, gondolatai, tudása adja azt az alapot, amelyre az ágazat építhet a jövőben.
 

Jelenleg is elérhető hiteltermékek

2023. február 07. 19:10
Az agráriumban dolgozó vállalkozások 2023-ban is több hiteltermékhez hozzájuthatnak. Az alábbiakban bemutatásra kerül az Agrár Széchenyi kártya, valamint az Agrár-Széchenyi beruházási hitel Max konstrukció, amelyeket a KAVOSZ Zrt. regisztráló Irodahálózatában tudnak igényelni.
 
Agrár Széchenyi kártya
A mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére kialakított, kedvezményes feltételrendszerű, állami kamat- és kezességi díjtámogatásban részesített szabad felhasználású folyószámlahitel. A „normál” Agrár Széchenyi Kártya („normál ASZK”) Folyószámlahitel mind csekély, mind válságtámogatási jogcímen elérhető 4%-os kamattámogatás mellett (válságjogcímen 2023.12.31-ig hatályba lépett hitelszerződésekhez nyújtható támogatás).