Közép-Európa legnagyobb rockzenekara is fellép az új kecskeméti fesztiválon
2024. február 19. 17:11
Májusban ismét Kecskeméten áll össze Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks, ezúttal egy háromnapos, május 16-a és 18-a között megvalósuló fesztivál keretében - jelentették be a szervezők hétfőn Kecskeméten.

Pillanatkép a 2019-es kecskeméti rendezvényről, ahol 500 zenész adott közös koncertet - Fotó: Cityrocks.eu
Gajda Ferenc, a CityRocks Produkció ügyvezetője a sajtótájékoztatón felidézte: öt évvel ezelőtt mintegy ötszáz zenész adott óriáskoncertet a KecskemétRocks 2019 keretében a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
A sikeres rendezvényt követően szinte azonnal megfogalmazódott egy zenei fesztivál ötlete, azonban ennek megszervezését először a világjárvány, majd a háborúk okozta megszorítások hátráltatták - tette hozzá.
Mint elhangzott: a hosszú hétvégére sok koncerttel és meglepetéssel készülnek. A program egy csütörtöki belvárosi koncerttel kezdődik, majd pénteken 50-60 zenész közreműködésével "rockkamion" járja Kecskemét utcáit és tereit, hogy egy-egy emblematikus helyszínen koncertet tartva alapozzák meg a kecskemétiek és a városba látogatók hangulatát a CityRocks több száz tagú zenekarának szombat esti látványos 12 dalos flashmobjához.
A KecskemétRocks Fesztivál vendége lesz az idén 35 éves Tankcsapda és a 20 éves jubileumát ünneplő Road zenekar, de fellép a Depresszió és a Fish!, illetve a Mobilmánia is Vikidál Gyulával kiegészülve. Számos tribute/cover zenekart is meghívtak, így AC/DC, a Rolling Stones, a Black Sabbath, a Guns 'N Roses, a Rage Against The Machine legnagyobb slágerei is elhangzanak a kecskeméti szabadidőközpontban.
A fesztiválon kecskeméti csapatok is fellépnek, például a Kies és a Nova Prospect.
A fesztivál valamennyi programja ingyenes.
A szervezők azt ígérték, a flashmobon résztvevő zenészek számára napokon belül elindítják a jelentkezést, és hamarosan nyilvánosságra hozzák a fesztivál teljes programját is.
További információk a www.cityrocks.hu weboldalon olvashatók.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Ingyenes békekoncertet tart a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén
2024. augusztus 09. 13:53
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes szabadtéri koncertet tart a Hősök terén augusztus 31-én este 7 órától. A Koncert a békéért elnevezésű hangverseny a zene eszközével kíván felszólalni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet mellett.
Szilvásgombócfőzéssel, tánctanítással, tojásfestéssel hív Hollókő Húsvétkor
2024. március 25. 14:17
Idén négynapos lesz a Hollókői Húsvéti Fesztivál, a programok pénteken kezdődnek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban - tájékoztatott a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.