KUVASZOK SEGÍTIK A POLGÁRŐRÖK MUNKÁJÁT
2023. március 30. 15:02
Fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni őket, mert azt szeretnénk, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának, mikor házi kedvencet szeretnének maguknak - jelentette ki V. Németh Zsolt, magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Országos Polgárőr Szövetség részére felajánlott három kuvasz kölyök átadásakor Dunakeszin.
A miniszterelnöki biztos elmondta, az agrártárca célja az, hogy ezek a kutyafajták szeretettek, kedveltek legyenek. A program rávilágít arra, hogy ennek a gyönyörű megjelenésű, méltóságot sugárzó kiállású kutyafajtának régi "funkcióját", az őrző-védő tevékenységét a 21. századi körülmények között is kiválóan lehet használni.
V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az Agrármisztérium 2 millió forinttal járult hozzá a kutyák megvásárláshoz és kiképzéséhez. Kitért arra is, hogy a tárca több ponton is kapcsolódik ehhez az ágazathoz. Mint tenyésztési hatóság, jóváhagyja a tenyésztési programokat, emellett a Génmegőrzési Stratégia végrehajtásáért is felelős. A harmadik kapcsolódás pedig a hungarikumok ügye.
Mikor magyar nemzeti értékekről beszélünk, akkor nemcsak az érinthetetlen, üvegbúra alatt őrzött tárgyakra, "vasárnapi" elemekre gondolunk, hanem a magyar életmód védelmére is. Azt szeretnénk, hogy az értékekhez való ragaszkodás az életünk részévé váljon. Mind ételek tekintetében, mind viseletben, vagy jelen esetben, a magyar kutyafajtákban - tette hozzá.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Stresszes? Menjen az erdőbe, például erdőfürdőzni!
2023. február 23. 13:03
Az erdőfürdő egy nagyon hatékony stresszt oldó módszer, ami sokaknak újdonságként hangozhat, de nem az. Az sem véletlen, hogy régen a kórházak, szanatóriumok köré parkokat létesítettek, hiszen a növények jelenléte csökkenti a stresszt, gyorsítja a gyógyulást…
Fontos néha kikapcsolni
„Az erdőfürdő, azaz sinrin-joku egy japán eredetű stressz csökkentő, relaxációs program, amely során a természet közelsége ellazít és energiával tölt fel bennünket.
Májustól jöhet a 49 eurós országos havibérlet Németországban
2023. február 02. 15:02
Ismét kedvezményes bérletet vezetnek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben Németországban az általános drágulás hatásainak ellensúlyozására. A kormány szerdán elfogadott törvényjavaslata szerint a havibérlet 49 euróba (mintegy 19 ezer forint) kerül majd.
A Németország-menetjegy (Deutschlandticket) elnevezésű bérletet a tervek szerint májusban vezetik be, havonta fizethető és bármikor lemondható éves közlekedési bérletként.