Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet hirdetett

2024. augusztus 16. 15:07
 
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken új, ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be, amely jelentős változásokat ígér a magyar közlekedési rendszerben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a terv középpontjában az utasok és a közlekedési dolgozók állnak - írja a Telex.
Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet hirdetett
Pénteken kiderült, Lázár János új személyszállítási törvényt terjeszt a parlament elé, amely a közlekedést állampolgári alapjoggá nyilvánítaná. Ez garantálná, hogy minden magyar állampolgár napi rendszerességgel, átszállás nélkül utazhasson lakóhelye és a járásközpont, illetve a megyeszékhely között.
 
A miniszter elmondta, a kormány többször tárgyalt a közlekedési javaslatokról, és arra jutottak, hogy ötpontos közlekedési akciótervet hirdetnek, amely a fenti alapjogon túl a következőket tartalmazza:
 
A vasúthálózat jelentős bővítése: mintegy 500 kilométernyi új vasút épülhet, amelynek építése 2025-ben kezdődhet meg. Az akcióterv keretében a kormány 1 milliárd eurós hitelt tervez felvenni az Európai Beruházási Banktól, amit további 1 milliárd eurós saját forrással egészítene ki.
 
Ebbe az összegbe belefér a Gubacsi híd újjáépítése, villamosvonalak felújítása, továbbá a vasúti digitalizáció fejlesztése és transzformátorok építése néhány vonalon.
 
A harmadik pont a járműpark megújítását célozza. Lázár János elmondta, hogy a jelenlegi járművek átlagéletkora 45 év, ezért sürgős cserére szorulnak. A miniszter a használt, de jó állapotú nyugat-európai járművek beszerzését preferálja, amire jelentős felhatalmazást kapott a miniszterelnöktől.
 
Az utaskomfort javítása pedig a negyedik pont. Ennek részeként új MÁV-applikáció készül 2025-re, fejlesztik az utastájékoztatást, és több vasútállomást felújítanak, köztük a Nyugati pályaudvart, valamint debreceni, győri és siófoki állomásokat.
Debreceni vasútállomás – Railway station of Debrecen | Fényemlékeim
Vasútállomás Debrecen
 
Végül, az ötödik pont a MÁV szervezeti átalakítását tartalmazza. A vállalat új struktúrát kap, három fő leányvállalattal, amelyek a személyszállításért, a pályaműködtetésért és a háttérszolgáltatásokért felelnek majd.
 
A MÁV élére új vezetés kerül: Hegyi Zsolt és Dányi Gábor váltja Pafféri Zoltánt és Steininger Zsoltot szeptembertől.
 
Lázár János elmondása szerint az elmúlt években más területek, mint az egészségügy és az oktatás, nagyobb prioritást élveztek a költségvetésben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nemrég bevezetett tarifareform sikere rávilágított a közlekedés fontosságára.
 
A klímaváltozás okozta kihívásokra reagálva Lázár kijelentette:
 
Nincs az ország felkészülve arra, hogy az időjárás ilyen mértékben változott, vagy változik a jövőben, nincsenek az emberek sem felkészülve.
 
A cél az, hogy 2025-re extrém hőség esetén légkondicionált buszokat tudjanak indítani a régi vonatok helyett.
 
A Telex beszámolójából kiderül az is, a miniszter megerősítette, hogy az akcióterv végrehajtásában számítanak a magyar cégek közreműködésére, beleértve a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt.-t is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kínai partnerekkel folytatott tárgyalások nem kapcsolódnak közvetlenül ehhez a tervhez, azok más projektekre, például egy új budapesti vasúti körgyűrűre vonatkoznak.
 
forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Megállapodás született a jövő évi minimálbér összegéről

2022. december 14. 15:27
Elvi megállapodás született a dec.13.-i bértárgyalásokon: a minimálbér januártól 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal nő 2023-ban. A szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek mai egyezsége nyomán a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 17. 15:35
A Vidékfejlesztési Program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - jelentette ki Nagy István agrárminiszter ma Bakonycsernyén.