Learatták az első kísérleti búzatáblát Szenegálban

2023. április 14. 11:47
A nyugat-afrikai ország számára a búza az egyik alapélelmiszer, az belföldi igények kielégítésére azonban a teljes mennyiséget importálni kénytelen. Az ellátási láncokban bekövetkezett zavarok, a növekvő árak és infláció mellett azonban egyre sürgetőbb, hogy képes legyen legalább részben megtermelni ezt a népszerű gabonát.
 
Learatták az első kísérleti búzatáblát Szenegálban
Szenegál trópusi klímája nem a legmegfelelőbb búzatermesztéshez. Azonban már évek óta folynak szabadföldi kísérletek egy olyan fajta után kutatva, mely értékelhető termést hoz ezen az égövön. A Szenegáli Mezőgazdasági Kutatóintézet (Senegalese Institute for Agricultural Research, ISRA) négy fajta betakarítását kezdte el a kísérleti parcellákról Sangalkamban, mely Dakartól 35 kilométerre fekszik.
Három fajta egyiptomi eredetű, a negyediket pedig az intézet nemesítette ki
- írja a Phys.org.
 
Összesen öt kísérleti parcellán dolgoznak: kettő Dakar mellett, és három a Szenegál folyó völgyében. Több száz búzafajtát vizsgáltak már, mondta el az AFP hírügynökségnek Amadou Tidiane Sall, az egyik kutató. Azonban a legtöbb alkalmatlan volt a termesztésre.
 
Illusztráció
 
A sangalkami fajtát, mely egyike az intézet számos sikeres kísérletének, január elején vetették el, és három hónap alatt érett be a szenegáli hideg évszakban. A táblát korábban a szenegáli agrárminiszter, Aly Ngouille Ndiaye is meglátogatta, és elmondta, hogy egyiptomi látogatása alkalmával további vetőmagokat kért, amikor tavaly novemberben az ENSZ COP27 klímakonferenciáján ott járt.
A miniszter szerint jelentős potenciál rejlik országában, és ígértet tett arra, hogy a kormány a magánszektorral együttműködve segíti a kísérleti parcellák bővítését. Elismerte azt is, hogy a megfelelő vízforrás az öntözéshez óriási kihívást jelent.
 
Azonban nem mindenki van róla meggyőződve, hogy Szenegálban jelentős mennyiségű búzát lehetne termeszteni.
 
A szenegáli pékek szövetségének elnöke, Amadou Gaye szerint inkább az olyan helyben is jól termő terményekre kellene koncentrálni, mint a köles, kukorica vagy a cirok.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Évi 60 millió tonna élelmiszer kerül a kukába Európában

2024. november 25. 17:09
Magyarország az élelmiszerpazarlás elleni fellépés egyik élharcosa, ezért 2030-ig felére kívánjuk csökkenteni az élelmiszerhulladék mértékét - jelentette ki dr. Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatala, valamint a magyar EU-elnökség közös rendezvényén Brüsszelben.

Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére

2023. szeptember 25. 15:27
Az Európai Bizottság a napokban egyértelművé tette, hogy 2024-re már nem tartja indokoltnak és nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok saját döntésük alapján gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó, a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól.