Kovácsné Kas Emília, Mimi: "Nagy öröm, hogy sokan érdeklődnek az iránt, ahogy mi élünk, és amiket mi értéknek tartunk" – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Kovács Péter (29) szerszámkovács, a Magyarországi Kovácsmíves céh tagja, hagyományos kézi szerszámokat készít. Párja, Kovácsné Kas Emília, Mimi (26) kertészmérnök és kézműves pék, aki már tizenéves kora óta foglalkozik környezeti neveléssel.

Kovács Péter: "Csodálatos érzés, amikor a mára már kiveszett eszköz újjászületik a kezemben és kiderül, hogy tényleg ügyesen, haladósan lehet vele dolgozni, serceg a szerszám élén a vaskos növénycsomó" – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Tolna megyében, Kisszékelyen élnek, ahol gazdálkodnak és tematikus kirándulások során mutatják be vendégeiknek és az érdeklődőknek közvetlen környezetük szépségeit, illetve mindazt a szerteágazó tudást, amit évek kitartó munkájával gyűjtöttek össze. Kisszékely Simontornya közelében található kicsiny zsákfalu gyönyörű természeti környezettel, melynek lakosságszáma ma 300 fő körüli, jóllehet száz évvel ezelőtt 1500-nál is többen éltek itt.

 

– Dolgos, vidéki gazdálkodó környezetben nőttem fel Simontornyán – mesélte Péter. – Ennek köszönhetően különböző munkákban szerezhettem jártasságot. Mindig volt mit tenni a szőlőben, gyümölcsösben, veteményesben, de a barátaimmal is tevékenyen töltöttük az időt, legyen szó szüretről, metszésről, erdei munkáról, méhészetről, kaszálásról, állatok körüli tennivalókról, építkezésről, bontásról és még sorolhatnám. A kovácsolással a helyi hagyományőrző csapat révén ismerkedtem meg: jártunk kovácsmestereknél, majd otthon kezdtem magamnak kalapálni először nyílhegyeket, lándzsahegyeket, fokost, kisbaltát. Ekkor úgy 14-16 éves lehettem. Autodidakta módon kezdtem, de ennek már lassan 15 éve.

"Patkolókovácsnak és díszműkovácsnak még csak-csak lehet tanulni ma is, de a szerszámkovács szakma rég eltűnt nálunk" – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Azóta több kovácsmestertől tanultam fortélyokat, Ausztriában is jártam. A Magyarországi Kovácsmíves Céh szolgálómestere voltam három évig, majd rendes tagja lettem. Patkolókovácsnak és díszműkovácsnak még csak-csak lehet tanulni ma is, de a szerszámkovács szakma rég eltűnt nálunk. Annak idején szakosodott iparos mesterek ténykedtek magas színvonalon manufakturális keretek között, de ma Magyarországon szinte nyoma sincs ennek az évszázadokon át csiszolódott mesterségnek. Ezért újra fel kell fedeznem a jó gyakorlatokat, összegyűjteni a tudást. Úgy tudok igazán jó szerszámot készíteni, ha azt ügyesen meg is tanulom használni. Ezért mindig kipróbálom magam az adott mesterségben, például gerenda-bárdolásban, zsúptető készítésben, vályogfal készítésben.

A kovács tudja átadni a szerszámokhoz kapcsolódó, mára feledésbe merült tudást, márpedig minden szerszámnak megvan a maga fortélya, használatának és karbantartásának praktikája – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Péter számára saját bevallása szerint csodálatos érzés, amikor a fekete-fehér képeken vagy múzeumban látott, mára már kiveszett eszköz újjászületik a kezében és kiderül, hogy tényleg ügyesen, haladósan lehet vele dolgozni, serceg a szerszám élén a vaskos növénycsomó. Sok ilyen élményben volt már része, de megesik, hogy számos régi szerszámnak új funkciót is talál: görbe kacorral vagy íves szőlőmetsző késekkel nagyon szépen lehet szívós szárú gyógynövényeket szüretelni vagy a régi hagymaásóval a kertben palántázni, gyomlálni és ültetni.

 

– Fiatalon egy ilyen nehéz, fáradságos, régi hivatást választva úgy érzem, ez a jövő – szögezte le. – Ügyesen, egyszerűen, fenntarthatóan termelni a ház körül, de nagyban is. Egy jó, kézre álló kovácsolt eszköz szinte örök: láttam már elkopott ásót, kaszát, kapát, de ezek több emberöltőt kiszolgáltak. Megér minden fáradságot egy ilyen eszköz kovácsolása. Legtöbbször személyesen, valamilyen tematikus rendezvényen lehet megismerni, kipróbálni és megvásárolni a termékeimet, de sok megrendelést postázok is. Egyre többen jönnek hozzánk Kisszékelybe, még több száz kilométerről is szerszámért, vagy például a kaszálás programunkra. A kovács tudja átadni a szerszámokhoz kapcsolódó, mára feledésbe merült tudást, márpedig minden szerszámnak megvan a maga fortélya, használatának és karbantartásának praktikája.

Egy jó, kézre álló kovácsolt eszköz szinte örök – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Péter hozzátette: a legtöbb helyen sajnos már elfogytak a dolgos idős bácsik, akiknek tükörfényes volt a kaszájuk a használattól, nincs kitől tanulni... Sokan vidékre költözve az egészségesebb, nyugodtabb élet reményében, kézi kaszálással szeretnék rendben tartani a ház körüli növényzetet. Ez azonban sokoldalú feladat, ügyesen kell használni a kaszát, hogy igényes legyen a végeredmény.

 

– A kasza kiválasztásától kezdve, a karbantartáson át, az eredményes használatig 2-3, esetleg 4 óra alatt eddig mindenkit meg tudtam tanítani úgy kaszálni, hogy otthon már önállóan is boldoguljon – fogalmazott Kovács Péter. – Hangsúlyozom, ehhez azért kell eltökéltség, ha valaki félvállról veszi, annak nem fog menni, de aki komolyan gondolja, az pár óra után teljesen kezdőként is rendesen le tudja vágni nálunk a száraz, vékony szálú füveket és kórókat is, pedig az nem a legkönnyebb feladat. Fontos: nem azt mutatom meg, hogy „kell" kaszálni, abból nem lehet okulni és megérteni, hanem a miérteket és összefüggéseket mutatom meg, amiket bármikor önállóan alkalmazhatunk, ahogy célszerű és egyénileg jólesik. Évekbe telt, mire ezekre rájöttem. Talán ezért van rá igény, nem mindenkinek van ennyi ideje saját kárán tanulni, gyakorolni.

 

Mimi mindehhez azt fűzte hozzá: sokféle dolgot csinálnak, de mindegyik szervesen kapcsolódik egymáshoz és ezek Kisszékelyben mind otthonra találtak.

 

– A természet szeretete mindkettőnkben dolgozik gyermekkorunk óta, én egy nógrádi faluban töltöttem a gyermekkorom nagy részét, ahol tág tere nyílt a felfedezésnek és bogárterelgetésnek – árulta el. – Kilencéves koromban anyukám elküldött a kérdéseimmel együtt a Pangea Egyesület nyári nomád természetismereti táborába, ahol én annyira megtaláltam a közegemet, a hozzám hasonló természetbolondokat, hogy addig jártam velük télen-nyáron táborozni, amíg én is az egyesület önkéntese lettem. Tematikus (botanikai és „túlélés") túrákat vezettem gyerekeknek, kézműves foglalkozásokat tartottam, aktív természetvédelmi munkákban vettem részt és továbbra is rengeteget tanultam. A csapattal sokat tevékenykedtünk az egyesület pénzesgyőri vegyszermentes bemutató gazdaságában, ahol nem csak a szemléletmód ragadt rám, de a gimnázium végére érve arra is ösztönzött, hogy a kertészmérnöki képzést válasszam. Az ottani munka érlelte meg bennem azt, hogy bár a biológia, a kutatás is vonz, nekem nagyon fontos, hogy alkotó, teremtő munkát végezzek, és ne egy laborban legyek egész nap, hanem odakint. A SZIE-n (ma MATE) végeztem el a kertészmérnöki alapszakot, ökológiai gazdálkodás és természetvédelem specializációval, közben a szabadidőmben sokféle pangeás feladat megtalált: erdei iskolai programok tartása, táborszervezés, és a pénzesgyőri gazdaság „főkertészeként" az önkéntesek igazgatása. De például ezzel a csapattal jártunk kint Kosteleken a gyimesi csángóknál viseletmúzeumot építeni is.

 

Mimi felidézte: az egyetem vége felé kapott egy állásajánlatot, amit elfogadott. Esténként lisztet sepert a Pipacs Pékségben, melyről hamar kiderült, hogy nagyon különleges hely nagyszerű emberekkel, úgyhogy sajnálta is, hogy Svédországba ment kertészeti gyakorlatra, és ennek az időszaknak végeszakadt. Pontosabban szakadt volna...

 

– 2020 tavaszán már nem vitt ki engem a repülő, mert maradtam Budapesten és a pékségben, ahol befogadott a pékcsapat és apránként pékké avanzsáltam – jelezte. – Az nem volt baj, hogy tabula rasa érkeztem, hiszen a kovászos technológiát nem tanítják semmilyen iskolában, munka közben rakódott rám a tudás, mint a régi mesterek mellett sürgölődő inasokra. Nagyon sokat köszönhetek a Pipacsnak, sok baráttal lettem gazdagabb, sokat fejlődtem mint pék és mint ember, nagyon szerettem a mindennapi kétkezi teremtő munkát, s hogy egy olyan lánc részei vagyunk, ami a vetőmagtól, a földtől és a gazdától indul és a fogyasztóig tart, és hogy valódi táplálékot készítünk. Távolról nézve ez persze nagyon más volt, mint a kertészet, de valójában mégis hasonló. A kertészet egy lassú és helyhez-földhöz kötött művészeti ág (kiváltképp ha az ember szereti a gyümölcsfákat) és én a helyemet itt találtam meg Kisszékelyben a férjem mellett, ahol a mi sokféle tevékenységünk összeér és kiegészíti egymást. Gazdálkodunk, csirkéket hajkurászunk, termesztünk gyümölcsöt, zöldséget, gyógy- és fűszernövényeket, kézműves alapanyagokat és ami csak eszünkbe jut...

Terepen mesélnek az érdeklődőknek ehető, gyógyhatású és egyéb hasznú növényekről – forrás: Kisszékelyi Tájműhely

 

Mimi szerint a faluban erős fókusz van a turizmuson, amihez ők úgy tudnak csatlakozni, hogy tematikus túrákat vezetnek az ide érkezőknek, próbálják megmutatni a környék gazdag élővilágát és a tájhasználat helyi jellegzetességeit. Terepen mesélnek az érdeklődőknek ehető, gyógyhatású és egyéb hasznú növényekről, a gyűjtés etikájáról és praktikáiról, igyekeznek továbbadni az évek alatt felhalmozott tudást és azon vannak, hogy a természetközeli gazdálkodás módszereit is bemutassák a területükön. Tartanak erdei iskolai programokat gyerekcsoportoknak, illetve Péter tábori kovácsolás és tűzgyújtás foglalkozásokat tart, de tervben van idén nyersfa-faragó program is.

 

– Gyermekcsoportok eddig főleg Waldorf iskolákból érkeztek hozzánk, mivel nekik is fontos a hagyományos mesterségek bemutatása és a természettel való kapcsolat ápolása, ezért keresik ezeket a lehetőségeket. De mi nyitottak vagyunk mindenkire, környezeti nevelőként vettem már részt sérült gyerekek és gyermekvédelmi gondozásban lévő gyerekek táboroztatásában is, keressük a lehetőségeket és várunk mindenkit szeretettel. Nagy öröm, hogy sokan érdeklődnek aziránt, ahogy mi élünk, és amiket mi értéknek tartunk. A természettel való kapcsolódás testi-lelki pozitív hatásait felsorolni is hosszú lenne, mivel a saját bőrünkön érezzük nap mint nap, tudjuk, hogy érdemes a másokkal való megosztásra. A kétkezi alkotás sokféle képességet fejleszt és önbizalmat ad, a szabadban, „csinálva" tanulás olyanokat is le tud kötni, akik egy padban képtelenek megülni.

 

Titkon kicsit reménykedünk abban, hogy a szemléletformálás hatására egyre többen és többen leszünk, akik döntéseikben a természet érdekeit is szem előtt tartjuk. A kenyérsütés is része maradt a mindennapjaimnak: itthon sütök magunknak kenyeret, ráadásul úgynevezett partikemencénk is van, amire még ráfér a szépítgetés, de igazi helyi jellegzetesség: errefelé sok a löszfalba vájt pince, amiket nem csak bor tárolására, hanem például ólnak is használtak, de van olyan, aminek a végében kemence lett kialakítva – a füst és a kenyérillat egy hosszú kürtőn át távozik a domb tetején, majd szétterül a völgyben... – zárta mondandóját Mimi.

 

forrás: agroinform.hu