Magyar termék a világ leginnovatívabb élelmiszerei között

2016. november 02. 08:13
Bekerült a világ leginnovatívabb élelmiszerei közé a Cerbona gluténmentes poharas müzlije. Az elismerést a napokban vehette át a gyártó cég, a székesfehérvári Naponta Kft. a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, a Párizsban tartott SIAL-on.

A Word Tour by SIAL a napi fogyasztási cikkek legrangosabb nemzetközi termékversenye, amelyen független szakértőkből álló szakmai zsűri választotta ki közel 2000 pályázó közül a legkiválóbbakat. Az idén a Cerbona új terméke is bekerült ebbe a világelitbe, így viselheti a SIAL Innovation Selection 2016 emblémát.
A Cerbona piacvezető a márkás müzliszeletek és müzlik között Magyarországon. A Naponta Kft. az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal tudta növelni a müzliszeleteinek forgalmát, míg a müzlik értékesítése csaknem tíz százalékkal emelkedett.
Mészáros Tamás, a Naponta Kft. ügyvezető igazgatója szerint a nemzetközi elismerés visszaigazolta a cég stratégiáját, amely egyre egészségesebb termékek kifejlesztésére koncentrál. Ez nem csupán világtrend, hanem a magyar fogyasztók igényeivel is találkozik. A székesfehérvári Naponta Kft. 3,2 milliárd forintos tavalyi forgalmának az export már a 20 százalékát adta, és ezt az arányt tovább szeretnék növelni.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy lépés a nemzetközi szinten is elismert, innovatív magyar agrárium irányába

2017. június 07. 20:59
Az innováció a gazdasági növekedés egyik motorja, melynek szerepe egyre inkább felértékelődik - mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a Kutatás-fejlesztés - innováció az agrárium szolgálatában című könyv bemutatóján a Földművelésügyi Minisztériumban.

5 nap! Még ennyi ideig lehet javítani az egységes kérelmek hibáit

2016. június 23. 08:06
Több tízezrek vétettek hibákat, amik szankciómentesen javítását az MVH elektronikus felületén lehet megtenni június 27-ig.