Már régen körözték, de egymilliárdos áfacsalással bukott le

2016. május 17. 08:24
Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el repceolaj-beszerzéssel az a budapesti cég, amelyet a közelmúltban buktatott le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). Egy többszörösen körözött férfit is elfogtak, aki az adócsalásos ügyben irányító szerepet töltött be.

A repceolaj-szállítmányok naponta érkeztek Lengyelországból és Szlovákiából egyenesen a budapesti cég Heves megyei telephelyére, miközben papíron a beszállítók magyar gazdasági társaságok voltak. Valótlan tartalmú számlák felhasználásával a szervezet azt a látszatot keltette, mintha az árut belföldről szerezte volna be. A számlázó cégek általában adóbevallást sem tettek – közölte a NAV.

Szeretne többet profitálni az uniós forrásokból? Érdekli, milyen kiugrási lehetőségei vannak a hazai mezőgazdaságnak? Többet szeretne tudni az élelmiszeripar fejlesztési lehetőségeiről vagy a húsipar jövőjéről?
Jelentkezzen most a Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2016 konferenciára, ahol kivételes kapcsolatépítési lehetőségekkel, és az ország vezető agrárszakembereivel várjuk Önt!


A telephelyre érkezett nyersolajat feldolgozták, és belföldi vevőknek értékesítették. Az eddigi adatok szerint a budapesti cég 900 millió forint áfát csalt el. A gyanúsítottak elfogásában szervezett akcióban - a fővárosban és négy megyében, huszonnyolc helyszínen - a NAV nyolcvan munkatársa, pénzügyi nyomozók, revizorok, informatikusok és pénzügyőrök vettek részt.

A bűnszervezet öt tagját a pénzügyi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Az adóellenőrök kétmilliárd forint értékben biztosítottak gépsort és árukészletet, emellett bankszámlákon csaknem 400 ezer eurót zároltak és a házkutatások során talált készpénzt is lefoglalták.

Továbbá a rendőrség együttműködésével sikerült elfogni egy többszörösen körözött férfit, aki az ügyben irányító szerepet töltött be. Kihallgatása után büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol megkezdte lopás miatt korábban jogerősen kiszabott három év nyolc hónapos börtönbüntetése letöltését.

Forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Megvan Magyarország legjobb pálinkája

2020. november 09. 09:33
Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny eredményeit november 5-én, 34 szakértő bevonásával hirdette ki a Pálinka Nemzeti Tanács.

Kutatás a vadászati haszonbérleti díj meghatározására

2020. augusztus 18. 08:02
Hazánkban a vadászati jog a földtulajdonjog elválaszthatatlan része, ami a vadászterületnek minősülő földterület tulajdonosait illeti meg. A vadászati jogot haszonbérlet útján lehet hasznosítani, aminek a díját a vadászati törvény szerint az adott vadászterület vadállományának összetételére, a terület hasznosítási módjára tekintettel kell megállapítani.