Megállapodás a tejpiaci adatszolgáltatásért

2017. november 17. 10:10
Együttműködési megállapodást írt alá az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT). A háromoldalú kooperáció tagjai a jövőben együttesen működtetik a tejágazatra vonatkozó adatszolgáltatási rendszert.

Az együttműködési megállapodást november 14-én írta alá Velencén Juhász Anikó, az AKI főigazgatója, Oravecz Márton, a Nébih elnöke és Mélykuti Tibor, a TTT elnöke. A megállapodás lényege, hogy az idén tavasszal megjelent új szabályozással összhangban a terrméktanács korábbi statisztikai jelentésén alapuló adatszolgáltatási rendszert a felek együttesen üzemeltetik.

A kiterjesztett intézkedés célja olyan, teljes lefedettségű adatbázis létrehozása, amellyel a szakmaközi szervezet eredményesebben tudja teljesíteni az uniós és hazai jogszabályokban meghatározott, az ágazat tevékenységének szervezésére, illetve szabályozására vonatkozó feladatait. Ugyanakkor az új rendszer az elemzők, a hatóságok és a kormányzati döntéshozók számára is megfelelő hátteret biztosít.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyar-román közös fellépés az illegális fakereskedelem ellen

2017. november 22. 09:26
Október közepén Bukarestben tanácskoztak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) faanyag-kereskedelmi lánc ellenőrzésért felelős erdészeti szakemberei és a román társszervek képviselői. A felek ennek köszönhetően a jövőben elősegítik a jogszerűtlenül forgalomba hozott, illetve szállított faanyag közös erőkkel történő kiszűrését.
 

Sorozatban buktak meg jelöletlen zöldségekkel

2016. május 19. 08:18
Áprilisban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal több alkalommal is közös ellenőrzést végzett zöldség és gyümölcs forgalmazóknál. Volt, akinél többször is megfordultak az ellenőrök. Az akciók alkalmával 6 400 kg zöldséget és gyümölcsöt kellett megsemmisíteni.