Megválasztották a legszebb daruportákat a Hortobágyon

2019. november 07. 08:55
Hat kategóriában hirdették ki a legjobbakat.
 
Megválasztották a legszebb daruportákat a Hortobágyon

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága ebben az évben is meghirdette immár hagyományos, daruporta szépítő versenyét Hortobágy település lakosai, civil szervezetei és vállalkozásai részére a Hortobágy turisztikai attrakciójának, a daruvonulásnak minél átfogóbb és a településhez kapcsolódó megjelenítésére.

A legötletesebb anyagfelhasználású daruporta: Barbagianne – Melanie Syrbe és Carlotta Scalco – Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

A pályázat keretében azokat az utca- és portadíszeket keresték, amelyeknek legjobb az eredetisége, kreativitása, esztétikai minősége, a tárgyak összhangja, valamint a kihelyezés kivitelezésének minősége, illetve amelyek az őszi hortobágyi hangulatot legjobban kifejezik, szem előtt tartva a természetességet, utalnak a daru jelenlétére és ügyelnek a környezet állapotára is.

A legaktívabb daruporta készítő a Hortobágyi Nyitnikék Óvoda – Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park

Érdeklődőben és kivitelezőben ezúttal sem volt hiány, a napokban pedig kihirdették Hortobágy település idei legszebb daruportáit.

A 2019. évi eredmények

  • Legaktívabb daruporta készítő: Hortobágyi Nyitnikék Óvoda
  • Legsokoldalúbb daruporta: Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium
  • Legpéldásabb együttműködésben elkészített daruporta: Könnyű Juliánna, Dorcsák Krisztina, Haeringné Delnegró Piroska
  • Leglátványosabb és leginteraktívabb daruporta, valamint a közönség kedvence: Vas Tibor
  • Legtréfásabb daruporta: Baranyai Sándor
  • Legötletesebb anyagfelhasználású daruporta: Barbagianne – Melanie Syrbe és Carlotta Scalco

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Hová mennek a "rekord" bérek? Párnaciha? Előtakarékosság?

2019. július 10. 08:51
A béremelkedéseket visszhangozza folyamatosan a sajtó, hol kétszámjegyű emelkedést prognosztizálva, hol pedig tényként közölve. Arról azonban ritkán esik szó, hogy mi történik a pluszjövedelmekkel, mi lesz a „rekord fizetések” sorsa, mennyire előrelátó a magyar.

Csomagátvizsgálás: jogellenes adatkezelés miatt sérelemdíjért perelt a dolgozó

2020. június 29. 09:06
A személyiségi jogi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése. A körülmények bírói mérlegelése adott esetben azt is eredményezheti, hogy a jogsértő nem kötelezhető sérelemdíj megfizetésére – mondta ki a Kúria.