Ha az EU szerződéséből indulunk ki – márpedig a brüsszeli hivatalokban folyton-folyvást ezt teszik –, azt olvassuk, hogy az Európai Unió „szociális piacgazdaság”. Azt, hogy az országok közötti gazdasági integráció és verseny milyen társadalmi következményekhez vezet, a közösség nem bízhatja a véletlenre. A tagállamok jóléti rendszereit nem az EU hozta létre, de jogos az elvárás, hogy ne is veszélyeztesse őket. Sőt, ha lehet, a gazdasági integráció segítse elő a tagállami szociális modellek erősítését. Ehhez az EU három eszközt tud használni: a jogalkotást, a szakpolitikai koordinációt, valamint a költségvetési eszközöket. Ezek mindegyike kezdettől fogva része az unió működésének, és lényegében az egységes piac kiegyensúlyozását szolgálja.

A 90-es években kialakult joganyag azonban több tekintetben is aktualizálásra szorul. Az elmúlt negyedszázad során átalakult a munka világa, megváltozott a munkaerőpiacok szerkezete. A világgazdaságban kibontakozott a globalizáció, a technológia változásai (digitalizáció és automatizáció) pedig még inkább a rugalmasság felé terelték a munkaszervezést. Folytathatjuk a sort az EU keleti bővítésével, amelynek következtében az EU intézményeiben elindultak a „szociális dömpingről” szóló, véget nem érő viták. A szociális dömping következményeivel azonban jobbára más csatornákon (leginkább a kiküldött munkavállalókról szóló irányelvről) folynak a viták.

A Jean-Claude Juncker és Marianne Thyssen által indított folyamat a szociális pillér égisze alatt lényegében összegzést és leltárt végez, amely egyes területeken felülvizsgálathoz, korrekciókhoz vagy új eszközök bevezetéséhez vezethet. Összefoglalja azt a húsz szempontot, amelyek alapján az egyes tagországok szociális modelljei, azok teljesítménye és minősége, megítélhetővé válnak (oktatás, egészségügy, ifjúsági garancia, szociális párbeszéd, idősgondozás stb.). Hogy ne csak általánosságban beszéljünk a témáról, az Európai Bizottság – építve korábbi hasonló kezdeményezésekre – egy szociális eredménytábla bevezetését is szükségesnek látja. Ez az eszköz az Európai Szemeszterbe illesztve segítene a gazdasági kormányzás kiegyensúlyozásában.

Ha a szociális pillér keretében közös módszertant határoznának meg, az nem jelentené azt, hogy az EU átveszi a bérmeghatározás feladatát. Forrás: AFP

A csomagban egyetlen új jogalkotási kezdeményezés szerepel, az pedig a munkaidő és a magánélet jobb összehangolását célozza. A bizottság szeretné, ha minden EU-tagországban lenne apasági szabadság, amelynek mind gazdasági, mind demográfiai téren pozitív lenne a hatása. A jelszavakon túl ez konkrét lépés lenne a férfiak és nők közötti egyenlőség tekintetében is.

Felmerült továbbá az igény, hogy az EU jogszabályban rendezze az új típusú foglalkoztatásban részt vevők munkakörülményeit. Szó van itt a különféle online platformokon dolgozókról, vagy a nullaórás szerződéssel rendelkezőkről, vagy azokról, akiket a Magyarországról elüldözött, de másutt sikeresen működő alternatív taxivállalat alkalmaz. Nem elfogadható, hogy az ilyen alternatív foglalkoztatási megoldások kibúvót jelentsenek a munkakörülmények mindenkire érvényes (például egészségvédelmi) szabályai alól, vagy kivezessék az érintetteket a társadalombiztosítás rendszeréből. Ha az EU-szintű szociális partnerek (munkáltatók és munkavállalók) tárgyalása nem jár eredménnyel, akkor a bizottság ezen a téren is vállalja, hogy még ebben az évben jogszabályt alkot.

A hazai kormányzati radarok észlelték, hogy a szociális pillér vitáiban felbukkantak a munkabérek is. Ha az EU hatásköre kiterjedne a bérekre (akár a bérszint alakítására, akár a bérmeghatározási mechanizmus megválasztására), az valóban új elem volna. Olyan új elem, amelynek azért az előzményeit megtaláljuk a 2010 utáni válságkezelés forgatagában. A 2012-es foglalkoztatási csomagban a bizottság kezdeményezte, hogy minden tagországban legyen minimálbér (jóval azelőtt, hogy ez hivatalos kormányprogramként megjelent volna Németországban). Érintette a minimálbér szintjét a Görögországnak nyújtott közösségi hitel feltételessége, és az országspecifikus ajánlásokban is (pl. Belgium vagy Ciprus esetében) megjelent a bérmeghatározási mechanizmus felülvizsgálata.

Ha a szociális pillér keretében közös módszertant határoznának meg, ez nem jelentené azt, hogy az EU átveszi a bérmeghatározás feladatát. Ez azzal járna, hogy az alacsonyabb jövedelmű országok, ahol az alacsonyabb jövedelem már eleve versenyelőnyt jelent, kötelesek lennének védeni a dolgozókat az elszegényedéstől. A dolgozók jelentős része számára ugyanis ezen áll vagy bukik, hogy a felzárkózás délibáb marad-e, vagy tényleges lehetőség. Magyarul az EU egy szerződésben foglalt cél teljesülését kéri számon, kapcsolódva egy olyan közös programhoz, amelyről a tagországok 2010 nyarán együtt döntöttek, az pedig az Európa 2020 Stratégia és a szegénység elleni küzdelem.

Érdekes módon a szociális pillér érvényességi körét nem az EU egészére, hanem az eurózónára határozták meg (a zónán kívülieknek fakultatív). Ez mindenképpen feltűnő, hiszen az emberi jogok szempontjából az EU egésze kellene hogy alkosson egy egységet – így a szociális jogok tekintetében is. Az eurózónára való leszűkítésnek egy elvi és egy pragmatikus magyarázata lehetséges.

Az elvi magyarázat az, hogy az elmúlt évtized során nem általában az EU-ban, hanem az eurózónában – annak is a déli perifériáján – éleződtek ki a szociális problémák. A centrum és a periféria közötti divergenciát jól mutatja a 2013-ban bevezetett s most újrafeltalált szociális eredménytábla. A problémát ott kell orvosolni, ahol az jelentkezik – így logikus, hogy az új kezdeményezés az eurózónára koncentráljon. Persze, a zónán kívüliek – ha akarnak – mindenben részt vehetnek, ha úgy látják jónak, de erre ne lehessen kötelezni őket.

A pragmatikus ok az eurózóna kijelölésére nem más, mint hogy a múlt év elején, amikor ez a konzultáció elindult, a britek éppen a tagság folytatásáról szóló népszavazásra készülődtek, és sokak szerint egy új szociális kezdeményezés irritálta volna őket (ha rájuk is vonatkozik). Nos, az egészen biztos, hogy a brit konzervatív bulvársajtó ebben újabb bizonyítékát látta volna Brüsszel érzéketlenségének és hatalmi aspirációinak. Az azonban tény, hogy sokan éppen azért idegenedtek el (főleg Közép- és Észak-Angliában), mert nem látták, nem tapasztalták meg az EU segítő, támogató oldalát. Valószínűleg nem csak Nagy-Britanniában vannak sokan, akik szemében az EU akkor nőne nagyot, ha hathatósabban, több eszközzel tudna vigyázni a jó munkakörülményekre és a jóléti rendszerekre.

Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke már hivatalba lépésekor érezte, hogy a hosszú válság után az európai társadalom megerősítésre vár a tekintetben, hogy az EU szociális dimenziója nem erodálódik, hanem erősödik. Ezért hirdette meg: tenni fog azért, hogy az EU szociális kérdésekben AAA minősítést kaphasson. A Szociális Jogok Európai Pilléréről nem most, hanem 2016 elején hirdettek társadalmi konzultációt, amely majdnem egy egész évet felölelt; ez év januárjában rendezték az összegző konferenciát Brüsszelben, amelyen Juncker mellett számos bizottsági alelnök és biztos, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnöke is beszédet mondott.

Sajnos nem tudjuk, hogy a szociális pillér 2016-os vitájában a magyar kormány milyen álláspontot képviselt. Azt tudjuk, hogy miután a konzultáció lezárult, az aktuális nemzeti kérdőívben a szuverenitásunkat veszélyeztető brüsszeli akciók sorában megjelent a szociális pillér. Az Európai Bizottság is szóvá tette már, hogy ez a lista a valóságot eltorzító módon lett összeállítva. Fontos azonban, hogy itthon is lássák: az EU kezdeményezései, a szociálpolitikai kezdeményezések nem veszélyt jelentenek, hanem inkább segíteni próbálják mind a gazdaság, mind a társadalompolitika céljainak elérését. A kettő között nem feszültséget, hanem összhangot kell teremteni.

www.vg.hu