Milliárdokat spórolhatnak a munkaadók

2019. november 18. 07:51
Jövő nyár közepén 15,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke. Az szja-vágással együtt keletkező adóék így már meghaladná a régiós átlagot.

A szociális hozzájárulási adó (szocho) jellemzően a munkáltatók adóterhe, amely­nek évközi csökkentése 150 mil­liárd forintot, míg egy év eleji mérséklés akár 300 milliárd forintot hagyhatna a foglalkoztatók zsebében – mondta a Világgazdaságnak Fajcsák Gábor, az RSM Hungary adópartnere, és emlékeztetett, hogy a szocho fokozatos csökkentése a kormány, a munkáltatói, valamint a munkavállalói szervezetek között 2016 novemberében megkötött hatéves bérmegállapodás része, amely a minimálbér emelését, valamint a munkáltatói terhek csökkentését tűzte ki célul.

A szocho év közepi csökkentése a megállapodás hatodik pontja szerint következhet be, ha végbemegy az előző év első negyedévi adataihoz viszonyított 6 százalékos reálbér-emelkedés. „Ez az elv érvényesült az idén is, így július 1-jétől a szocho összesen 2 százalékot csökkent, az adókulcs így most 17,5 százalékos.

Fotó: kormany.hu

A mutató 2020-ban is meghaladhatja a 6 százalékot, így jövő nyáron is csökkenés történhet” – értékelt lapunknak Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adójogásza. A szakember arra mutatott rá a szocho kapcsán, hogy az adónem folyamatos csökkentése, valamint a személyi jövedelemadó mérséklése következtében keletkezett adóék 2015 és 2019 között 4,9 százalékot csökkent, így most 44,1 százaléknyi. Ha a szocho jövőre csak 15,5 százalék lenne, akkor az adóék 43,1 százalékra csökkenhetne, amivel uniós szinten ugyan átlagos eredményt érne el Magyarország, de a régiós országok átlagát már meghaladná.

A szocho megfizetésére a foglalkoztatottak után elsősorban a munkáltatók kötelezettek. Az adó alapját az összevont adóalapba tartozó jövedelem, tipikusan a bruttó bér vagy a tanulószerződés alapján kifizetett díj adja, de a legtöbb cafeteriaelem után is van fizetési kötelezettség. Ezen túlmenően a vállalkozói kivét (kvázi a fizetés) után az egyéni vállalkozóknak, míg a tagjaik után a társas vállalkozásoknak is szochót kell fizetniük.

teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatják

Kapcsolódó cikkek

Az emberek harmada a minimálbért sem keresi meg

2018. november 09. 08:13
A 2017. évi személyi jövedelemadó bevallások alapján a Policy Agenda megvizsgálta, hogy milyen béregyenlőtlenség figyelhető meg. Egyáltalán a klasszikus munkaviszonyos foglalkoztatás mennyire van jelen a dolgozói társadalomban. Nagyon torz bérrendszer, jelentős egyenlőtlenség, és sok radar alatti jövedelem – ezt mutatják a számok.

Így bánjunk a pályázókkal állásinterjún

2022. május 25. 10:40
Egy udvariatlan irodai portás is romba dönthet egy kiválasztási folyamatot – figyelmeztet cikksorozata negyedik részében Varga Krisztina személyzeti tanácsadó. Ez is hozzátartozik ugyanis az állásinterjús jelöltélményhez, ami egyre fontosabb összetevője a jó szakemberek megszerzésének. Olyan légkört kell teremteni, ami azt sugallja az állásra pályázónak, hogy itt jó lesz dolgozni, itt értékelnek, figyelnek rám, ellátnak minden szükséges információval. A negyedik részben a szakember az interjútípusokkal, technikákkal és a környezettel foglalkozik.