Minimálbér 2022: Megkezdődtek a háttértárgyalások

2021. július 29. 11:43
Augusztus végén, szeptember elején kezdődhetnek meg a tárgyalások a következő évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum megállapodás feltételeiről. Ha a minimálbér 200, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nő, drasztikus munkáltatói adócsökkentésre is szükség lesz, hogy a legkisebb vállalkozások is ki tudják gazdálkodni a megemelt összeget.
Minimálbér 2022: Megkezdődtek a háttértárgyalások

Megkezdődtek a háttértárgyalások a kormány és a munkaadók között a következő évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum megállapodás feltételeiről. A megbeszélésekbe a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) is bevonták – írja a Világgazdaság.

A kabinet elkötelezett a jelentős mértéke emelése, illetve azzal párhuzamosan a munkáltatók terheinek érdemi csökkentése mellett. Bár a kormányfő a nemzeti konzultáció eredményeitől tette függővé a jövő évi minimálbér-emelést, minden esély megvan rá, hogy a legkisebb kötelező munkabér 2022-ben elérje a bruttó 200 ezer, a garantált bérminimum pedig a bruttó 260 ezer forintot.

A 2016-ban kötött bérmegállapodás alapján 2017-ben a 15, illetve 25 százalékkal emelkedett a két legkisebb munkabér, cserében a kormány 5 százalékkal csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét.

Ezúttal is hasonló mértékű adócsökkentésre lesz szükség ahhoz, hogy a legkisebb cégek is ki tudják gazdálkodni a 200 ezres minimálbért és a 260 ezres garantált bérminimumot, hisz az ideihez képest mindkettő 19 százalékkal lenne magasabb.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint azért is lenne fontos a megállapodás, mert az egész bérskálát tolná maga előtt, ő teljesen reálisnak tartja, hogy visszatér a korábbi két számjegyű bérdinamika.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta a lapnak, hogy arra kérték a kormányzatot, legkésőbb szeptember 15-ig kezdődjenek meg a tárgyalások. Erre várhatóan augusztus végén, szeptember elején sor is kerülhet.

hr.portal.hu / www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

200 ezer forintra nő a minimálbér januártól

2021. november 04. 14:29
Nettó 133 ezer forintot jelent

Kettészakadt az ország: óriási különbségek a nettó bérekben

2021. január 19. 08:22
Magyarországon a települések között közel tizenháromszoros volt a különbség a nettó keresetekben 2019-ben, de a fővároson belül a pesti és a budai átlagkeresetek között is hatalmas a szakadék - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.