Mintagazdaság építését kezdték meg Budakalászon
2016. augusztus 25. 08:11
Ökoturisztikai bemutatóhely és élménypark, egyfajta mintagazdaság épül Budakalász külterületén 100 millió forintból. A költségeket a Belügyminisztériumtól tavaly kapott 500 milliós városfejlesztési forrásból fedezi az önkormányzat - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
Rogán László (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a Klisovác utca külső részén várhatóan jövő nyárra elkészülő mintagazdaság területe mintegy 8500 négyzetméter lesz, ebből az épületeké 736 négyzetméter. A gazdaságban lesz gyümölcsös és zöldséges, kaszálórét és sok háztáji állat, például szarvasmarha, sertés és különféle szárnyasok.
A mintagazdaság fenntartására évi 21 millió forintot szánnak, de ennek nagy része a programokból, illetve az ott készülő tehén- és kecsketej, tojás és más élelmiszerek eladásából megtérülne.
A zöldségek, gyümölcsök és állatok feldolgozása, a disznóvágás, a sajtkészítés vagy a lekvárfőzés különleges élményt nyújtanak majd a látogatóknak. Az önkormányzat nem titkolt célja, hogy a megújuló energiaforrást használó ökocentrum Budakalász idegenforgalmi nevezetességévé váljon - hangsúlyozta a polgármester.
Kifejtette, a városi gyerekek nagy része az alapvető zöldségek és gyümölcsök termesztésével sincs tisztában, a növények gondozásáról hiányos a tudásuk, az állattenyésztéssel pedig szinte esélyük sincs megismerkedni.
A helyi és környékbeli iskolák tanulói "kihelyezett" órákon gyakorolhatnák itt a gazdálkodást, az osztályok akár saját kis ültetvényt is művelhetnének - mondta Rogán László.
Hozzátette: a majorban tarthatnák összejöveteleiket baráti társaságok és helyi közösségek, de nyári táborozásra is alkalmas lesz.
Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu
Kapcsolódó cikkek
Sorozatban buktak meg jelöletlen zöldségekkel
2016. május 19. 08:18
Áprilisban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal több alkalommal is közös ellenőrzést végzett zöldség és gyümölcs forgalmazóknál. Volt, akinél többször is megfordultak az ellenőrök. Az akciók alkalmával 6 400 kg zöldséget és gyümölcsöt kellett megsemmisíteni.
A munkahelyi pároknak segíthet az erőszakmentes kommunikáció
2018. március 21. 08:25
Az emberek nem azzal a problémával mennek pszichológushoz vagy coachoz, hogy viszonyuk van a munkatársukkal. Jellemzően a második, harmadik körben derül ki, hogy munkahelyi párkapcsolatuk miatt kerültek bajba, ezért akarnak munkahelyet vagy beosztást váltani. A menekülés nem csoda, inkább kényszer, hiszen ez a helyzet szorongást okoz - mondta a pszichológusként és coachként, tanácsadóként dolgozó Kökény Tibor.

