Műanyagkrízis: sikerült végre megoldást találni?
2023. március 22. 12:59
Még nincs minden veszve. Van megoldás a műanyagkrízisre.
A világ felelőtlen műanyaghasználata a vizeinkre, így a tavainkra, folyóinkra, tengereinkre, valamint óceánjainkra van a legnagyobb hatással. Évente ugyanis nagyjából 14 millió tonna műanyagot juttatunk az óceánokba, ezzel pedig folyamatosan mérgezzük az élővilágunkat.
A műanyag okozza az egyik legnagyobb környezeti szennyezést
A modern világban, ahol milliárdok jutnak hozzá, amihez csak akarnak, a műanyag okozza a legnagyobb problémát. A helyzet nagyon súlyos, viszont egyáltalán nem tűnik visszafordíthatatlannak - írja Ifj. Chickán Attila blogja alapján a Greendex.

Az írásból kiderült, hogy van pár módszer, aminek segítségével tehetünk azért, hogy megóvjuk a környezetünket, még akkor is, amikor már úgy tűnik, hogy semmi sem használ.
Csodagombák a láthatáron
Az első, amit megemlít, a csodagombák, amelyek talán végre elhozzák a régóta várt áttörést. A pakisztáni Quaid-i Azaz Egyetem mikrobiológusai ugyanis felfedezték, hogy az egyik gombafaj, az Aspergillus tubingensis képes lebontani a poliuretánt. A vezető kutató hozzátette, hogy a gomba a tápanyag jutás során olyan enzimeket választ ki, amik le tudják bontani a műanyagot. A tudósoknak az jelentené a legnagyobb előrelépést, ha sikerülne nekik olyan anyagokat felfedezni, amik még a polimereket is képesek lebontani.
Itt az ideje a nagytakarításnak!
Mármint az óceánban. Ez ugyanis hozzásegíthet bennünket a szennyezettség felszámolásához, egyfajta alapot adna az újrakezdéshez. A szemétsziget, amely Kalifornia és Hawaii között helyezkedik el a világ valaha volt legnagyobb műanyag-felhalmozódása.
2018-ban az Ocean Cleanup projekt keretein belül a holland feltaláló, Boyan Stat egy olyan tisztítórendszert álmodott meg, amely képes felfogni a vízbe került hulladékot és szemetet. Ez a szerkezet azonban áthaladást biztosít a tengeri élőlények számára, ezáltal nem veszélyezteti a vízi élővilágot. Ennek a készüléknek a legnagyobb eleme egy 600 méter hosszú műanyag cső, ami egyfajta sorompóként működik a vízben.
Kerékpárút készítése újrahasznosított műanyagból
Az ötlet szintén a hollandoktól származik. A PlaticRoad projekt alapötlete, hogy egy teljes kerékpárutat készítsenek újrahasznosított műanyagból. A világ első ilyen útját Zwollában adták át még 2018-ban. Azóta pedig úgy tűnik, hogy a végeredmény egy strapabíróbb és tartósabb út, amely még az aszfalton is túltesz. Ráadásul rövidebb idő alatt elkészült, kevesebb munkagépet igényelt, így az ökológiai lábnyoma is kisebb, mint a klasszikus megoldásoké.
Intsünk búcsút minden környezetszennyező eszköznek
Ahhoz, hogy megoldjuk a műanyagkrízist, ideje lenne mindennek búcsút mondani, ami környezetszennyező. Itt nemcsak az eszközökről, hanem a megoldásokról is szó van, legyen szó csomagolóanyagokról, vagy éppen használati tárgyakról egyaránt.
Hazánkban 2022-ben lépett érvénybe az eldobható szívószálak, egyszer használatos műanyagok, köztük a zacskók tilalma. Nem véletlen, hogy a tervezők és a feltalálók már régóta kísérleteznek az alternatív megoldásokkal, mint a biomasszából, növényi anyagokból, olajokból, vagy élelmiszer hulladékból készült bioműanyagok előállítása.
Az első sikeres megoldást az indonéziai startupnak sikerült létrehoznia. A helyi hínártermelőkkel fogtak össze és tengeri moszatokból készítenek csomagolóanyagot a szendvicsekhez, valamint a tisztítószerekhez. Ez az anyag forró vízben oldódik, de akár meg is lehet enni. Van tehát még esély arra, hogy megmentsük magunkat a rengeteg műanyagtól.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Fellendülhet a piac – üdülő vásárlására is lehet költeni a lakástakarékot
2024. október 29. 18:34
Az is fontos változás, hogy a pénztárak az eddiginél rövidebb idő alatt is adhatnak hitelt.
Közismert tény, hogy lakástakarék-pénztártól kapott szerződéses összeget csak meghatározott lakáscélokra fordíthatják a szerződők, kedvezményezettek, illetve közeli hozzátartozók. Ebben a körben eddig lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építésére, bővítésére vagy felújítására volt mód.
Helyi termék rendezvénysorozat
2023. április 06. 15:37
2023. április 25. és május 11. között négy helyszínen „Helyi termék” címmel szervez rendezvénysorozatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal közösen, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével.