Szerintem HR-esként felelősségünk példát mutatni, felelősségünk bátorítani másokat, és akár kiállni kollégáinkért, ha ők nem képesek kiállni magukért.

„A hatalommal való visszaélés nem ér minket meglepetéséként” - áll a pólón. Valójában eléggé mindennapos történet. A hatalommal szembeni alulmaradás megtörténik a kollégáinkkal, barátainkkal, a családtagjainkkal és velünk is. Sokan közülünk rezzenéstelen arccal tudomásul veszik, és mennek tovább, hiszen úgy sem tehetnek ellene semmit!!! - De biztosan nem??? 
 

Azt is érdemes megfontolni, hogy ha szó nélkül tűrjük a hatalommal való visszaélést, azzal voltaképpen hitelesítjük ezt a működést, és egy újabb tapasztalatot szolgáltatunk az „elkövetőnek”, hogy megteheti, hiszen nincs következménye. A hvg online egyik cikkének a címe: „Szexuális zaklatás: kétszáznál is több nő vádolja az amerikai rendezőt” - Melyből egy logikus kérdés következik: Hány nő kerülhette volna el a zaklatást, ha az első áldozat ki mert volna állni magáért???

Alapelvek - avagy mi kell a „győzelemhez”?

• Higgy az igazadban! Fontos, hogy ellenőrizd le, hogy tényleg igazad van-e! Tréningeimen azt hangsúlyozom, hogy a valóság-észlelés a legtöbb esetben szubjektív, és egyszerre mindkét félnek is igaza lehet. De azért az is előfordul, hogy vannak olyan tényszerű adatok, amivel nem lehet vitatkozni, például, hogy 2x2=4 és nem 5. Az önellenőrzéshez olyan embereket válassz a környezetből, akik nem elfogultak veled szemben, és a gondolkozásuk is elég eltérő a tiedtől, (annál valószínűbb, hogy amit tényeknek gondolsz, tényleg azok.) mert ők észre fogják venni, ha elfogult vagy szubjektív vagy, és nincs teljesen igazad.

• Higgy önmagadban! Abban, hogy képes vagy rá. Ugyanakkor annak elfogadása, hogy lehet, hogy veszíteni fogsz, de legalább nem tehetsz magadnak szemrehányást.

• Saját tapasztalat vagy mások példája. Én gyerekkoromban az édesanyámtól láttam, hogy érdemes megharcolni az igazunkért, és az első saját sikerélmény után már még nagyobb lendületet kaptam.

• Hozz tudatos döntést a „mit veszíthetek”attitűd mellett! Vannak olyan élethelyzetek, amikor nem engedheted meg magadnak, azt a „luxust”, hogy kiállj önmagadért, mert akár elveszítheted a munkád, miközben egy 4 fős családért vagy felelős, vagy óriási lakáshitelt kell törlesztened. Ha ez a helyzet nem áll fenn, akkor azzal a mentalitással érdemes nekivágni az ügynek, hogy, ha nem jársz sikerrel, akkor is pont ugyanott vagy, mint ha meg sem próbáltad volna.

• Cselekvés. Ha eldöntötted, hogy bele akarsz állni a helyzetbe, hagyj időt magadnak ezt megérlelni, csinálj stratégiát a helyzet megoldására, de utána vágj bele!
 

• Légy könnyed! Ha rámész lelkileg, akkor azzal is a másik fél nyert. Szóval csak akkor vágj bele, ha tudod kihívásként látni a helyzetet, és tényleg képes vagy a „mit veszíthetsz” attitűdből végigcsinálni. Vagyis, ha mindent megtettél és mégse sikerült, el tudd fogadni a kudarcot is.

• A megoldást mindig kezdd annál, aki visszaélt a hatalmával! Hátha őt is jobb belátásra bírhatod. Ha nála nem jársz sikerrel, csak azt követően fordulj magasabb szinthez!

• Bízz a másik fél belátásában! Előfordulhat, hogy a másik fél egy rossz pillanatában hozott olyan döntést, ami rád negatívan hat, és ha szembesíted vele, akkor a helyzetet visszacsinálja. (A lenti tapasztalatokban lesz erre vonatkozó példa: pszichodráma vezető, és a parkolási bírságot kiszabó állami szerv.)

• Merj eszkalálni! Ha az előző megoldás nem működött, fontos, hogy legyen valaki a szervezetben, aki kíváncsi az álláspontodra, és még nagyobb hatalma van, mint a visszaélőnek (pl.: főiskola igazgatósága, cégtulajdonos)
 

• Légy körültekintő! Erős érzelmi hatás alatt talán ez a legnehezebb. Gyakran azt gondoljuk, hogy a „segélykiáltásunk” azonnal nyitott fülekre talál, de van, hogy le kell lassulni, fel kell mérni a másik felet, és csak ezt követően szabad lépni.

• Fogadd el, hogy lesznek álmatlan éjszakáid! És szorongással teli fájdalmas pillanatok. Túléled!

• Legyenek támaszaid, akikre számíthatsz, olyankor, amikor Te magad is elgyengülsz. Persze lehet, hogy pont ők lesznek azok, akik akár megpróbálnak lebeszélni az igazadért való küzdelemről, mert féltenek.

• Ne süllyedj le a másik fél szintjére! A folyamat során előfordulhat, hogy a másik fél nem túl szép eszközökhöz folyamodik. De ha például a saját igazad erősítéséért kicsit torzítod a valóságot, akkor már Te sem vagy sokkal jobb nála.

Ahogy ígértem, megosztok néhány saját történetet is, mert talán így válik hitelessé az, amit a fentiekben írtam. Illetve a konkrét sztorik általában maradandóbb emléket hagynak, mint a listába foglalt „alapszabályok”. 

1. A főiskolán volt egy tanárunk, aki sportot űzött abból, hogy olyan feladatokat tegyen bele a vizsgasorba, amiket nem adott le órán. Ennek eredményekén körülbelül az évfolyam 40%-ának és a barátaim több mint felének kellett évet ismételnie. (Ez még kredit- rendszer előtt volt.) Én a Hallgatói Önkormányzat tagja voltam, és jeleztem az igazgatóság felé, hogy ez a módszer nem méltányos. Fél évig tartó küzdelem árán, sikerült elérni, hogy megváltak az oktatótól. Ez a barátaimon és évfolyamtársaimon ugyan sajnos már nem segített, de az utánunk jövőket megkímélte ettől a hatalmi visszaéléstől. Egy másik tanárunk pedig rettenetesen megalázóan kommunikált a diákokkal, (illetve bizonyos hallgatókkal kivételezett.) Az ő ügyét is az igazgatóság elé terjesztettem, és idővel tőle is megváltak, mert nem változtatott a hozzáállásán. 

2. A második munkahelyem egy 35 fős informatikai KKV volt, ahol az ügyvezetőnek nem volt üzlet stratégiája, ezért 5-6 üzletág között teljesen szétaprózta a cég erőforrásait. Ez oda torkollott, hogy a dolgozók egyre később kapták meg a fizetésüket. Kezdetben 20-a magasságában tudtunk fizetést adni a kollégáknak, később már az is bizonytalanná vált, hogy hó végéig kapnak-e egyáltalán fizetést. HR vezetőként az egyik ilyen hónapban, kértem az ügyvezetőt, hogy legalább kommunikáljunk valamit arról, hogy mikorra várható befolyó pénz, de ő teljesen elzárkózott ettől. Ekkor döntöttem úgy, hogy felhívom a tulajdonost, és egy személyes találkozót kérek tőle. Sajnos ő ezt rögtön visszajelezte az ügyvezetőnek, aki behívatott, és annyit kérdezett tőlem: „Mi jár az árulóknak?” Az életemben már többször kisegített a humorérzékem, így azt feleltem: „Egy golyó.” (Hát most nem így lett.) Ez volt az utolsó munkanapom a cégnél. De nem adtam fel, és 2 hét alatt elértem, hogy a tulajdonos fogadjon. A találkozónk alkalmával kiderült, hogy ő semmit sem tudott a cégben folyó ügyekről, és bár nehéz volt feldolgoznia, de végül is hálás volt, hogy tájékoztattam róla. Az ügyvezetőnek másnap felmondott, de sajnos a cégnek addigra már olyan anyagi gondjai voltak, hogy hamarosan felszámolási eljárás alá került. 

3. Egy önismereti pszichodráma csoportba jártam, és a csapat egy része úgy döntött, hogy szívesen menne együtt tovább a pszichodráma asszisztensi képzésre. (Én még bizonytalan voltam - nem állt elég közel hozzám a módszertan.) A folytatás előfeltétele volt, hogy a drámavezető javasolja az adott résztvevőt pszichodráma asszisztensnek. A záró alkalom előtti alkalmon összegyűjtöttük közösen, hogy milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie egy asszisztensnek, és szétosztottuk egymás között, aszerint, hogy kire a legjellemzőbb az a tulajdonság. Én kaptam a legtöbb szavazatott a diáktársaimtól. A drámavezető mégis úgy döntött, hogy nem javasol asszisztensnek. És - bár addigra már eldöntöttem, hogy ez nem is az én utam - az igazságtalanságot nem tudtam elfogadni, így beleálltam a helyzetbe. Két levél, egy telefonos beszélgetés, és az utolsó alkalmon egy személyes feldolgozás eredménye az lett, hogy a drámavezetőm visszakozott és megadta az ajánlást. (Ettől függetlenül soha nem folyattam az ilyen irányú tanulmányaimat.)

4. Ez a történet nem teljesen a hatalommal való visszaélésről szól, inkább arról, hogy értelmetlen szabályok ellen is érdemes felszólalni. És olyan helyzetben is van esélyed, amikor nem is számítasz rá. A bátyámék egy olyan helyen laknak, ahol a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete van. Ennek megfelelően, teljesen jogosan, egymás mellett 5db mozgássérült parkoló van felfestve. Az egyesület hétfőtől péntekig 8-14 óra (de max. 16 óra) között volt akkoriban nyitva. Én egy vasárnapi nap látogattam meg őt, és már minden irányban köröztem a kocsival, de nem tudtam leparkolni, így beálltam az 5 szabad hely egyikére. Természetesen 3 óra múlva, amikor visszaértem egy 30.000Ft-os büntetés volt az autómon. Megfellebbeztem a bírságot, arra hivatkozva, hogy hétvégén mindig teljesen üres az az 5 parkoló, és kértem, hogy tegyenek ki időkorlátozást a mozgássérült parkolókhoz. A bírságot - számomra is meglepő módon - elengedték, de az időkorlátozás azóta sem került ki, pedig ennek legalább 7 éve.

5. Volt egy üzleti partnerem, akivel éveken keresztül dolgoztunk együtt. Egyszer egy tendereztetési folyamat egyik győzteseként kaptunk egy nagyon nagyméretű megrendelést egy multinacionális cégtől. Én vezettem szakmailag a projektet, a partnerem pedig az ügyféllel való kapcsolattartásért volt felelős. Sajnos ezt a feladatát nem megfelelően végezte: egyrészt az információk egy része nem jutott el hozzám, ill. a projekt többi munkatárshoz, másrészt nem továbbította azokat az észrevételeket, amiket én szerettem volna megosztani a Vállalati Kapcsolattartóval. (Az ezekből adódó félreértések miatt ketten ki is léptek a projektből). Ezért kénytelenek voltunk leváltani a kapcsolattartót - és ezt közöltem a Cég illetékesével. De talán túl hirtelen, túl sok mindent zúdítottam rá. És azt sem mértem fel megfelelően, hogy baráti kapcsolatban van az üzleti partneremmel. Így nem számítottam arra a pszichológiai működésre, hogy a „rossz hír vivőjét lelövik”, és arra sem, amit „áldozathibáztatás”-nak neveznek a zaklatási ügyeknél. Vagyis a partnerem által elkövetett hibákért engem tett felelőssé. Tehát - bár a kapcsolattartó váltást elértem - de ettől kezdve én lettem az ügyfélnél a „nem kívánt személy”. Mindezek ellenére, azóta sem bánom a döntésemet, maximum azt, hogy nem körültekintőbben tártam az ügyfél elé a tényeket.

6. Az előző 5 történet múltban megtörtént esemény, a hatodikban éppen benne vagyok, így én magam is kíváncsi vagyok a kimenetelére. Hiszek benne, hogy pozitívan fog zárulni. Több mint 8 éve van saját vállalkozásom, és dolgozom trénerként és szervezetfejlesztőként nagy multinacionális cégeknek, és kisebb KKV-knak. Én úgy gondolom, hogy minden ügyfelemmel kifejezetten jó a kapcsolatom. (de persze, azért őket is érdemes megkérdezni.
A történet elég hosszú, és kacifántos, a lényeg talán annyi, hogy az 5. példában megemlített vállalati kapcsolattartó, úgy döntött, hogy kizár a tréningsorozat 2018-as megvalósításából, és ezt egy olyan indokra alapozta, aminek a valótlanságát több tanúval és számtalan e-maillel tudom igazolni. Ennek ellenére a legtöbb ismerősöm azt mondja, hogy „engedjem el a helyzetet, mert úgy sem lehet igazam egy nagy multi középvezetőjével szemben”, „még, ha fel is ismerik, hogy igazam van, akkor is össze fognak zárni”, „csak én fogok rámenni lelkileg”, és „még a piaci hírnevemet is veszélyeztetem”. Ennek ellenére nem adom fel, és épp keresem az utat, hogy ki fogadhat a cégnél a témában. És legkevésbé az befolyásol, hogy itt üzletről, pénzről van szó, sokkal inkább az igazságérzetem hajt, és az, hogy, ha feladnám, azzal hitelesítem, sőt megerősítem a hatalommal visszaélő emberek működését.

Ha akár egyetlen emberre is hat annyira ez az írás, hogy kiálljon a vele szemben tanúsított igazságtalanság ellen, akkor már megérte. Ha így lenne, kérlek, írd meg kommentbe a saját tapasztalataidat, hogy legyen belőle egyszer majd egy gyűjtemény, ami még több embernek adhat inspirációt!

hrportal.hu