Nagyobb bevétellel és kisebb profittal számolnak az agrárcégek

2017. március 29. 08:14
A belföldi kereskedelem élénkülése nyomán nagyobb árbevételre, de kisebb profitra számítanak idén a hazai nagyvállalatok – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásból. A mezőgazdasági cégek 0,3 százalék mértékű adózás előtti eredményt várnak.

Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója elmondta, 550, évi 2 milliárd forintot meghaladó árbevételű céget kérdeztek meg tavaly az utolsó negyedévben, és ezek a nagyvállalatok átlagosan 2,6 százalékkal nagyobb bevételt várnak idén, ami elmarad a tavaly év eleji várakozásoktól (2,9 százalék), de előrelépés a harmadik negyedévi 2,3 százalékos előrejelzéshez képest. A javulás annak köszönhető, hogy a hazai piacon jelentősen, 1,9 százalékról 2,5 százalékra ugrott a várt bevétel-növekedés mértéke, aminek hátterében egyrészt a belföldi értékesítés élénkülése, másrészt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs előrejelzése alapján is emelkedő fogyasztói árak is állhatnak.

A vállalatok profitvárakozása romlott az október-decemberi időszakban, átlagosan 1,6 százalékkal magasabb nyereséget várnak a cégek, ami messze elmarad a 2016. év eleji 2,2 százaléktól és a megelőző negyedéves 1,7 százalékhoz képest is enyhe csökkenés.
Hodina Péter szerint a különböző ágazatok igen eltérő mértékű adózás előtti eredményt várnak, a szolgáltató szektorban 0,2 százalék, mezőgazdaságban 0,3 százalék, a kereskedelemben 1,7 százalék, az ipari cégek pedig 2,8 százalék profitnövekedéssel számolnak az idei évre.

A felmérésből az is kiderült, hogy visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket az előző negyedévhez képest. A K&H igazgatója szerint a külpiaci értékesítésből jelenleg a vállalatok csaknem harmada vár bevétel-növekedést, átlagos mértéke azonban 3,3 százalékról 3,1 százalékra mérséklődött. Ennek oka, hogy csökkent a külföldi értékesítés aránya, a vállalatok 60 százaléka egyáltalán nem tervez idén exportálni.

 

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A „Földet a gazdáknak” Program jogszerű és hasznos

2017. október 18. 07:22
A magyar gazdák győztek és az ellenzék próbálkozása ismét kudarcot vallott, nem sikerült megsemmisíteni a Földet a gazdáknak programot. Az ellenzék kezdettől támadja a programot, mert még mindig a spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védik, és vissza akarja állítani a balliberális földpolitikát, amikor elárulták a nemzeti érdekeket és a magyar földeket külföldiek, spekulánsok és nagybirtokosok kezére juttatták.  A kormány ugyanakkor tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, és kész a földek hasznosításából származó bevételekre vonatkozó szabály pontosítására.

Ilyen lehet az uniós közös agrárpolitika jövője

2017. november 30. 09:06
Az Európai Bizottság bemutatta a közös uniós agárpolitika főbb elveit tartalmazó, készülő javaslatait.